2014. március 15., szombat

Hagymádfalva

Hagymádfalva (románul Spinuș) falu Romániában, a Partiumban, Bihar megyében.


Fekvése

Margittától délnyugatra, Szalárdtól délkeletre, a Réz-hegység alatt, Nadántelek és Felsőtótfalu között, a Gyepes-patak mellett fekvő település.

Története

A falu nevét 1523-ban említette először oklevél Halmagfalwa alakban.
1692-ben Hag'mad-Falua, 1808-ban Hagymádfalva néven írták.
A település birtokosa a 19. század elején a báró Huszár család volt, aki itt szép kúriát is épített. A 19. században az 1850-es évek körül gróf Blume Ottón, majd gróf Seilern Ferenc volt itt a nagyobb birtoka.
1851-ben Fényes Elek írta a településről: "...Bihar vármegyében, egy déli hegyoldalban, 18 római katolikus, 27 reformátusk 560 görög katholikus lakossal, anyatemplommal. Határában 1200 hold ...vize a Gyepes, melly gyakran károkat okoz, s két malmot hajt két-két kerékre. Bírják báró Huszár Károly és Lajos, mindkettőnek van itt úrilaka, az elsőnek angolkerte is, de nem lakván itt, el vannak hanyagolva."
1910-ben 886 lakosából 244 magyar, 8 német, 634 román volt. Ebből 110 római katolikus, 604 görög katolikus, 59 görögkeleti ortodox volt.
A trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye Szalárdi járásához tartozott.
A 2002-es népszámláláskor 446 lakójából 377 fő (84,5%) román, 46 fő (10,3%) cigány etnikumú, 18 fő (4%) magyar, 2 fő (0,4%) szlovák, 3 fő (0,6%) pedig ismeretlen nemzetiségű volt.
Forrás : hu.wikipedia.org

Hagymádfalva kisközség Bihar vármegye szabárdi j.-ban, (1891) 705 oláh és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.; határában földszurokbánya van, melynek évi termelése mintegy 4000 q. aszfaltföld.
Forrás: Pallas Nagylexikon - kislexikon.hu

Hagymádfalva, oláhul Spinus, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszakra 3 mfld, egy deli hegyoldalban: 18 r. kath., 27 ref., 560 g. kath. lak., s anyatemplommal. Határa 1200 hold, mellybõl szántó 600, rét 200, legelõ 200, szõlõ 200 hold; erdeje nincsen. Urbériség 11 telek után 352 hold. Földe sárga agyag és trágya nélkül terméketlen; zabot s néhol tengerit leginkább terem; bora igen jó, de lakosai mód nélkül renyhék és szegények. Vize a Gyepes, melly árvizével gyakran károkat okoz, s két malmot hajt kétkét kerékre. Birják b. Huszár Károly és Lajos, s mind a kettõnek van itt uri laka, az elsõnek angolkerte is, de nem lakván itt, el vannak hanyagolva. Szinte az elsõnek van a helység alatt egy 30,000 vftért épült szeszgyára, de szinte elhagyott állapotban. A b. Huszár Lajos része jelenleg biróilag adósság fejében Mágusch Juliannának adatott.
 Forrás : arcanum.hu 

Facebook : facebook.com

Térkép

Fotók






 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése