2014. április 6., vasárnap

Biharszentandrás

Biharszentandrás (korábban Szentandrás, románul Sântandrei) község Romániában, Bihar megyében.

Fekvése

Az Alföldön, a Körösök síkságán, a Sebes-Körös bal partján, Nagyváradtól 5 km-re nyugatra, a román-magyar határtól 6 km-re fekszik.

Nevének eredete

Nevét a Szent András tiszteletére elnevezett egyházáról kapta, melynek nyomai a 20. század elején még a malommá átalakított épületben láthatók voltak.

Története

Már az őskorban lakott hely volt a falu környéke, ezt bizonyítják a község területén talált neolitikum idejéből származó kerámia maradványok és bronzkori sírok.
Első említése 1291-ből származik, ekkor egy magyar kancellária által kiadott okirat Santus Andreas néven említi.
1311-ben Viila Sant Andreae, 1370-ben Zenthandras,1599-ben Bihar Zentandras, 1808-ban Szent-András, 1913-ban Biharszentadrás néven írták.
12911294 között villa Sant Andree néven említették mint egyházas helyet, melynek Michael nevű papja egy évben 1 unciát adott a püspöknek és több esetben a váradi káptalan kiküldetésében jár el.
1311-ben Viila Sant Andreae néven Borsi András comes birtoka volt, 1311-1329 között pedig Sexe comes özvegyének bírtoka volt, később a váradi 1. számú káptalan is részbirtokosa volt.
13321335 között a pápai tizedjegyzék szerint papja évi 11 garas pápai tizedet fizetett.
A 15. században az Izsákay és a Bessenyey család is birtokosa, majd 1557-ben Izabella királyné Simay Péternek adományozta, de a birtok egy részét néhány évvel később Békés Gáspár, János Zsigmond fejedelem kamarása szerezte meg.
A 19. század elején a Tokody, Lányi, gróf Frimont és a váradi kisprépost volt birtokosa, a 20. század elején pedig a káptalan.
1851-ben Fényes Elek írta a településről:
Bihar vármegyében, szép rónaságon, 450 görög kath.olikus lakossal, Paroch. templommal. Határa 1066 hold, ... Birják 1/2 részben a váradi deák káptalan kisprépostja, 1/2 részben gróf Frimont Albert és Servánszky Ferenc
– Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára[4]
1881-ben 722, 1896-ban 889 többségében görög katolikus román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.
1910-ben 1881 lakosából 1220 román, 611 magyar (32,4%), 20 német, 30 szerb volt.
A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Központi járásához tartozott. 1940-ben a II. bécsi döntéssel visszakerült Magyarországhoz, de 1944-től újra Románia része.
2002-ben 3414 lakosa volt, melyből 3081 fő (90,2%) román, 207 magyar (6,0%), 96 (2,8%) cigány, 14 (0,4%) szlovák, 12 fő (0,4%) egyéb nemzetiségű volt.

Egykori szomszédos falvak

Biharszentandrás közelében álltak egykor az alábbi – mára már elpusztult, vagy pusztává vált – települések:
A falu 1261-ben p. Ewsy néven említette először oklevél.
1284-ben t. Ewsy iuxta Crisium, 1324-ben p. Eusi (~ Eusy) ... prope civitatem Waradiensem iuxta fl-m Crisii; 13321337 között Petrus sacerdos de v. Eusi, Evsi, 1587-ben Össi, Eössy, Varadeössy, Waradeössy, 1588-ban Eössi, 1589-ben Eösy, 1808 Össi, 1828-ban Össi néven írták.
A Káta nemzetség tagjainak 1261 évi osztozáskor Rafael fia Gábor és Tamás fia Rafael közö birtoknak hagyta, 1284-ben viszont ugyanazon "Rophoyn" fiainak: Tamásnak és Pálnak jutott. 1324-ben fele Gábor fia Tamás fia Jánosé, aki 40 M-ért átadta Johanca fiainak; Imre és Miklós mestereknek, és 1324-ben a fél részt átengedték a Káta nemzetségbeli Zámi István fiai is. Papja 1332-ben 20, 1334-ben 12, 1336-ban 8, 1337-ben 22 gs pápai tizedet fizetett.
1376-ban Ösi a Petlendiek birtoka volt.
  • Iklód puszta ugyancsak község volt egykor.
  • Szentandrás határában álltak még hajdan Szent-Mihály, Szent-Miklós, Megyes és Kakucs rég elpusztult községek is.

Nevezetességek

Forrás : hu.wikipedia.org

Adatok : ghidulprimariilor.ro
               comuna.info 

Facebook cím : facebook.com
 
Nézze meg a Google Street View programban.Kattintson a instantstreetview.com-ra '

Térkép
 


Fotók 
 Forrás : wikimapia.org

Forrás :vasutallomasok.hu 

 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
Forrás :  instantstreetview.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése