2015. augusztus 31., hétfő

Búcsús szentmise volt Biharszentjánoson

Búcsús szentmise volt Biharszentjánoson 
"A Nagyváradhoz közeli Biharszentjánoson vasárnap délben búcsús szentmisét tartottak a helyi római katolikus kápolna-templomban, amely Keresztelő Szent János tiszteletére van felszentelve" 
Teljes cikk : erdon.ro 

Kisszántóról készül a világ tetejére menni

Kisszántóról készül a világ tetejére menni 
"A Borshoz tartozó Kisszántóról származik, és a világ nagy hegycsúcsai felé tör: Nagy Norbert túl van már néhány expedíción, ám a komolyabbakat még csak tervezi. Lapunknak nyilatkozott nagyszabású terveiről is, és beszámolt legutóbbi mászásáról, ami majdnem kudarccal végződött – de így még édesebb siker koronázta." 

Teljes cikk, szerző Szeghalmi Örs :
 
"Autószerelőből lenne közismert hegymászó: a most 32 éves Nagy Norbert Kisszántón született, és már jópár éve a hegymászás az igazi kedvenc időtöltése. Több romániai és európai csúcsot megmászott már, és kezdik az igazi, kemény expedíciók foglalkoztatni. Nemrég tért vissza egy expedíciójából. Mostanság kezdett bele a szponzorkeresésbe is – a nagy csúcstámadások ugyanis minden esetben ilyen háttérrel is mennek. A fiatalember lapunknak összefoglalta eddig pályáját, terveit.
“Három év három hónapot dolgoztam a váradi Dacia-szervizben, és ennyi idő alatt sikerült ügyfeleket szereznem, azóta nyolc éve saját vállalkozásban személyautókat javítok, ebből élek. Forrófejű, hiperaktív személynek mondanám magamat, aki mindig mozgásban kell legyen, és aki hamar beleun a megszokásba. Ezért csak egy dolog végzése sohasem tehet boldoggá mindig körforgásban és felváltva kell történniük az eseményeknek. Szeretek túrázni, sziklát mászni, úszni, focizni, asztaliteniszezni, horgászni. A legutóbbi hegymászásom június 6-8. között volt, a Radnai havasok Horty csúcsát másztuk meg. Azóta Aranyosnál volt még egy egész jó kis túra. Két évvel ezelőtt Románia három legmagasabb csúcsát másztam meg: a 2544 méteres Moldoveanut, a kilenc méterrel kisebb második legnagyobbat, a Negoiut, valamint a Nagy Parang csúcsot. Emellett a legnehezebb romániait is, a Királykövet” – mondja.
A legújabbak
Majd lelkesedve folytatja: “ Visszatérve a legutóbb meghódított két csúcsra, úgy indult az egész, hogy szeretek dokumentumfilmeket nézni, amelyekből tanulni lehet, vagy információkat gyűjteni, így találkoztam Ausztria legmagasabb hegyével is a 3798 méteres Grossglocknerrel. Arra gondoltam, hogy ezt meg kell másznom idén, aztán röviddel később arra is, hogy a Mont Blanc a 4810 méterével még beleférne a tíz napos tervbe. Égő vágy gyúlt bennem, nagyon sok este alig tudtam elaludni és nagyon sok éjjel hegymászással álmodtam. Közben három internetes oldalon meghirdettem e két csúcs megmászását, azaz, hogy társakat keresek hozzá. Közben rájöttem, hogy Nagyváradról és mindenfelől sokan értesültek a tervemről, de senki sem akart jönni. Még bukarestiekkel is beszéltem, akik a Mont Blanc-ra mennek, de azt mondták, hogy a csúcsra nem mennek, csak körtúráznak. Aztán mégis valahogy jelentkezett egy 30 éves srác Bukarestből, aki azt írta, hogy ugyanazt szeretné amit én, a csúcson állni. Nagyon sokat beszéltünk egymással körülbelül másfél hónapig, nagyon sokat terveztünk mindketten – és amikor már csak másfél hét volt hátra szólt, hogy eltörte a kezét… Közben beszéltem a borsi polgármesterrel is, hogy Bors község valamilyen szimbólumát vagy zászlaját felvinném ezekre a csúcsokra. Érdekelte a dolog és érdekesnek tartotta. Ezután szinte minden nap ideges voltam, már azt hittem ha nem vagyok ideges akkor valami bajom van. Csak kattogott az agyam, kit hívhatnék magammal az útra, senki sem akart jönni. Közben húzódott két hetet a túra, és végül a bukaresti srác is rábólintott. Végül összeállt egy háromtagú csapat. Két mászó és egy kísérő. Augusztus 11-én elindultunk Ausztria felé, a késő estei órákban meg is érkeztünk a tervezett helyre”.
Károgók és sikerek
Mint mondja, sok visszahúzó is volt ám. “Az emberek 90-95 százaléka aki túrázik , sziklát mászik, tevékenykedik mind el akart kedvetleníteni, nem rosszindulatból hanem úgymond jóindulatból, hogy veszélyes, meg, hogy mindenki lejött a hegyről, nem engednek senkit fel, büntetést is adhatnak ha mégis megpróbálod, ilyenek. De nem tágítottam. 12-én reggel a bukaresti sráccal Daniellel útnak indultunk a Grossglockner meghódítására. Csak a legfontosabb dolgokat vittük magunkkal, mégis a hátizsákunk súlya elérte a 10-12 kilogrammot. Kijárt, hó nélküli, kanyargós út vezetett fel kb. 2800 méterig a Studlhutte menedékházig, innen tizenöt percnyire kezdődött a havas jeges gleccserszakadékos terep, amelyik a Kleinglocknerig tartott. Innen jött egy csúcstámadás, ami már kissé technikákat is igénylő mászás volt. Mindenki aki csúcsot támadott kötéllel mászott, én is használtam Daniellel két kötélhosszat és türelmetlenségem végett beleuntam az egészbe, pedig még volt mit mászni. Azt mondtam Danielnek, hogy túl lassan haladunk, gyere és másszunk kötél nélkül. Abban az esetben, ha valamelyikünk izgalmi szintje megemelkedik, ami a félelmet jelzi, visszatesszük a kötelet.
Elértük a csúcsot kötél nélkül, és fantasztikus érzés kerített hatalmába. Gyönyörű kereszt ékesíti Ausztria legmagasabb csúcsát, érdemes közelebbről is vetni rá néhány pillantást. Boldogok voltunk, nevetgéltünk viccelődtünk és gond nélkül leértünk este kilenc órára az autóhoz. Másnap elindultunk Franciaország felé. Olyan települést kerestünk ahonnan indul az úgynevezett tramvai du Mont Blanc, meg is találtuk Saint Gervais-t. Rossz idő fogadott bennünket, esett és alig lehetett látni a ködtől. Az állomásnál összeraktunk néhány angol mondatot. Azt tudtuk meg, hogy nincs fent jelenleg senki a hegyen, illetve, hogy 4000 méteren lévő Gauter menedékház le van zárva, kőomlás miatt. Kérdeztük, hogy a rendőrök megbüntetnek e ha felmegyünk, és azt a választ kaptuk, hogy csak figyelmeztetnek, hogy nagyon veszélyes. Ekkor vasárnap volt, azt mondták, hogy keddre és szerdára várható jobb idő. Eldöntöttük, hogy hétfőn indulunk fel a kisvonattal, egészen a végállomásáig és onnan a 3167 méteren fekvő Tete Ruse-ig ahol az utolsó sátorozási lehetőség van. Ez meg is történt. Kemény volt addig is, hiszen itt már 18-20 kiló súlyt kellett vigyünk magunkkal. De elértük amit akartunk, hétfő estére a Tete Ruse-nál voltunk, és állt a sátrunk a hóban és a sziklaköveken.
Veszélyben
Másnap késő délután felérkeztünk a Vallotte menedékházhoz ami csak úgy van, szinte a semmiben, 4300 méter magasságban. Az idő kezdett nagyon szelessé és ködössé válni, itt már csak 410 méter szintkülönbségünk volt a csúcsig. Megtettünk kb. 100 méter szintkülönbségnyit, és Daniel azt mondta, hogy ő feladja, mert nagyon puha a hó és szinte semmit sem látni. Gondolkodás nélkül lekötöttem magam a kötélről, és indultam tovább. Egyedül megtettem még 100 méter szintkülönbségnyi távot, amikor teljesen elvesztettem a nyomokat, mert betakarta a hó. Nem volt mit tennem, vissza kellett fordulnom, de már annyira ködös volt az idő, hogy semmit sem láttam, és letértem a rendes útról visszafelé. Isteni szerencsém volt, hogy a nagy szél csak 3-4 másodpercre elfújta a ködöt a Vallotte épület elől, mikor már jóval ellavíroztam tőle. Akár kint is rekedhettem volna éjjelre, és igen nagy baj lehetett volna.
Amint visszaértem, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk lemenni a Gauter menedékházig, mert úgy éreztük, még ott a Vallotte-ban sem bírunk ki egy teljes éjszakát, olyan hideg volt és semmink sem volt pluszban, sem hálózsák, semmi. Elindultunk, de ötszáz méter múlva ismét vissza kellett fordulnunk a nyomok elvesztése miatt, semmi sem lehetett látni. Visszamentünk a Vallott épülethez és ott rekedtünk. Arra gondoltam, hogy egész éjjel járkálok körbe körbe, hogy a testem meleg tudjon maradni, majdcsak eltelik az az éjszaka, ha nagyon nehezen is. Szemeteszsákból csináltam magamnak egy ágyféleséget, de minden olyan hideg volt és minden lehűlt, hogy semmihez sem lehetett érni. Egész éjjel csak ültem és dörzsöltem a lábaimat, életem legrosszabb éjszakája volt. Arra gondoltam, hogy már nem is érdekel a csúcs, reggel, ha jó idő lesz, lemegyek.
Később megint elkezdett bennem valami dolgozni, és azt mondtam, hogy ha nem is lesz tiszta idő délig, egy óráig várok hátha kitisztul. Kétszáz méterrel a csúcs előtt feladni kudarc lett volna, de már csak a saját magam részére, mert már hogy mit gondolnak a borsiak, az régen nem érdekelt. Ahogy megvirradt tiszta idő tárult elénk, és már hat óra tíz perckor elindultunk a csúcs felé. Háromnegyed kilenckor fent is voltunk, boldogan. Azt is láttam, hogy amit az előző nap akartam csinálni, tiszta öngyilkosság lett volna, mert biztosan lezuhantam volna abban a nagy ködben. A csúcson mínusz 10-12 fok volt, Daniel reszketett, és nekem olyan fájdalom volt a kezemben, ami átjárta az egész testemet, és azt hittem sosem múlik el. Délután öt órára leértünk a Tete Ruse-ig ahol a sátrunk állt. Itt aludtunk egy éjszakát. Csak másnap reggel tudatosult bennem hogy mit csináltunk, és csak ekkor kerített hatalmába egy igazi euforikus érzés. Boldog voltam.
Összepakoltunk és lemásztunk a kisvonathoz, ami éppen akkor indult lefelé. Igazán örültünk, és ez bennem még mindig tart. És hogy minek mondtam el mindezt? Nos, én nem ismeretségre vágyom. Hanem támogatókra, ahhoz, hogy tudjak menni magasabb csúcsokra is. Oroszországban és Kirgizisztánban vannak 7000 méteres csúcsok, és most ezekre tervezek menni. Azután ha lesz pénz megmásznám a világ legmagasabbját is. Az nem a legnehezebb, csak a legmagasabb. Ha mindez megvan, talán nem kisérteném tovább a sorsot, de ezeket még el akarom érni” – mondja. Majd a lelkes beszámolót ezzel zárja: “persze erről még nem érdemes beszélni senkinek…”
Forrás : erdon.ro
 

2015. augusztus 30., vasárnap

Faluról falura : Turizmusért is felel a lelkipásztor

 
"A szentimrei dombok magasából majdnem szülővárosáig ellát KUCHARSZKI ZOLTÁN parókus lelkész. Nagyváradon született, tizenöt éve szolgál a közigazgatásilag Szalárd községhez tartozó hegyközi falu református egyházközségében" 
Teljes cikk : biharmegye.ro

Bérmálás Fugyivásárhelyen

 
Forrás: biharmegye.ro

„A világnak szüksége van a Szentlélek gyümölcseire: szeretetre, örömre, békére, nagylelkűségre, jóakaratra, jóságra, hűségre, szelídségre, önuralomra” (Ferenc pápa). 2015. augusztus 30-án, vasárnap Böcskei László megyés püspök a Szentlélek gyümölcseiért imádkozva Fugyivásárhelyen szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A 10.30 órakor kezdődő szentmisén 8 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését Rajna József plébános végezte." 
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. augusztus 29., szombat

Börtön helyett pszichiátria

Fotó: ebihoreanul.ro 
 Fotó: ebihoreanul.ro 

"Kiengedték az előzetes letartóztatásból és a pszichiátriára utalták be azt a férfit, aki múlt pénteken meggyilkolta 75 éves édesapját a Szalárd községhez tartozó Hodoson. "
Teljes cikket olvassa az  erdon.ro-n.

2015. augusztus 27., csütörtök

Szabadlábra helyezték a hodosi apagyilkost, az áldozatot eltemették

 
Forrás : ebihoreanul.ro

A hodosi apagyilkost szabadlábra helyezte a nagyváradi Törvényszék,mert a tettének az idején nem volt beszámítható állapotban.Házi őrizetet a nagyváradi Pszichiátriai osztályon orvosi megfigyelésbe helyezték.Az áldozatot szerdán temették el a nagyváradi Rulikowski temetőben.
Forrás : ebihoreanul.ro

Templombúcsú Biharszentjánoson

Képtalálat a következőre: „biharszentjános” 
Forrás : parokia.hu 

"A biharszentjánosi templombúcsú ünnepét Keresztelő Szent János tiszteletére augusztus 30-án, vasárnap 12 órakor tartják meg. Ünnepi szónok Dr. Kovács Zsolt irodaigazgató. Vallási hovatartozás nélkül szeretettel várnak mindenkit."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com 

2015. augusztus 26., szerda

Másodszor nyertek a szalárdiak

horvatorszagban 1 
"Nagy örömünkre szolgál, hogy másodszor nyerte meg a horvátországi jutalomtáborozást a Pitypang néptánccsoport. A győzelem egy hosszas pályázati munka eredménye volt.
A pályázatot az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány írta ki, és a szabályoknak megfelelően a csoport egy derűs, népies, karácsonyi betlehemes játék színvonalas és hiteles bemutatásával, a néphagyományok szellemisége iránti tisztelettel vett részt a projektben. Ezek a gyerekek saját épülésükre és környezetük örömére egy sok száz évre visszanyúló néphagyományt ápoltak, elevenítettek fel és népi humorral, néptánccal, népdalokkal, ősi dallamokkal, ízes nyelvezettel fűszerezve adták elő, és ennek meglett a gyümölcse. A környezetünket felvidítottuk, a felnőtteket segítőkészebbekké és szolidárisabbakká tettük, a csapatszellem erősödött, hiszen az előkészületekből és a betlehemezésből a csoport minden tagja kivette részét.
A Székelykapuk – Zöldkapuk elnevezésű program tulajdonképpen egy 9–15 éves iskolásoknak kiírt közép-európai verseny. A pontversenyben minősített helyezést elérő csapatok (győztes Arany csapatok) az Adria legszebb partvidékén jutalomtáborban nyaralhattak."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Kerékpáros félmaraton

Holland Bicycles 
Szeptember 19-én, 9 és 15 óra között, a Száldobagyi Hanul Pescarilor étteremtől indul az idei kerékpáros félmaraton.
Az eseményt, amely a Mobilitás Hete alkalmával kerül megrendezésre, a Bihar megyei Probikers Sportegyesület szervezi.
Bővebb információkért keressék fel az esemény Facebook oldalát:https://www.facebook.com/events/1001874019863190/
Forrás : oradeamagazin.ro

2015. augusztus 25., kedd

Méltóságteljes ünnepség Szentjobbon

 

"Ünnepi köntösbe öltözött vasárnap Szentjobb község a Szent István államalapító királyunk tiszteletére tartott ünnepségen, mely a római katolikus templomban vette kezdetét.

A déli órákban kezdődő szentmisére megtelt a csodálatosan szép római katolikus templom, a helybeliek mellett nagyszámban vettek részt a délutáni órákban a lakodalmasházban szereplő kórustagok, más meghívott vendégek, határon innen és túl.
A szentmise elején Kurilla Gábor helyi plébános köszöntött nagy szeretettel mindenkit, külön Szabó Ervin szentmisét bemutató plébánost, aki „hazajött Szentjobbra”, mondta. „Időt szántunk egymásra, időt szántunk arra, hogy itt a szentjobbi templomban államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezzünk”, mondta a plébános. Az egyházi szertartás előtt bibliai idézeteket olvastak fel a Példabeszédek könyvéből, Pál apostol Korinthusbeliekhez írott leveléből, valamint Máté írása szerint való szent evangéliumból.
Szabó Ervin tisztelendő, bihari plébános prédikációjának alapgondolata Szent István király nagysága körül zajlott, apostoli királyunk tetteit méltatta. „Szentjobbon is megvannak a mindennapi problémák, de érződik az, hogy településünk fellett mindig ott van védelmezőnk, Szent István király. Az ő oltalma itt van mindig a falu felett, aki Szűz Máriával együtt itt van közöttünk”. Majd egy történetet mesélt el, miként talált egymásra két település a magyarországi Borsod-AbaújZemplén megyei Szentistván és a Bihar megyei Szentjobb. Fiatal Bécsben élő pár kérése volt, hogy ők Szentistván nagyközségben szeretnének egybekelni, de egy olyan plébános adja össze őket, akinek településének, ahol ő szolgál, legyen valamilyen kötődése Szent István királyhoz. Így esett az egykori szentjobbi plébánosra, Szabó Ervinre a választás, aki az ottani plébános engedélyével eskette meg az ifjú párt.
A szentség kiszolgáltatása után – melyet Kurilla Gábor és Szabó Ervin végeztek – került sor a körmenetre, mely a templomkertben zajlott.

Koszorúzás
Ezt követően az egyházi szertartás résztvevői a templom előtt elhelyezett Szent Istvánszobor körül gyülekeztek, ahol a koszorúzás zajlott. A koszorúzás előtt Molnár József, Szentjobb polgármestere köszöntötte a nagyszámban összegyűlteket. „Büszkék lehetünk arra, hogy településünkön ilyen nagyszabású, Szent István király tiszteletére szervezett ünnepséget tartunk”, mondta többek között az elöljáró. Ezt követően Fábián Tibornak, a Szentjobbi Református Egyházközség lelkipásztorának az üdvözlő beszéde hangzott el. A Bihar megyei RMDSZ képviseletében Hodgyai Edit micskei iskolaigazgató tomácsolta az érdekvédelmi szervezet üdvözletét.
A köszöntőbeszédek után a jelen lévő intézmények, szervezetek képviselő, valamint a magyarországi testvér-, vagy baráti települések képviselői – Szentpéterszeg, Sáp, Sárrétudvari – az emlékezés és tisztelet koszorúit helyezték el a templom falánál található Szent István-szobornál. A koszorúzást követően a jelen lévő kórusok tagjai az alkalomhoz illő énekeket adtak elő. Az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.

A jelen lévő vendégek több helybeli elöljáró kíséretében a lakodalmasházban tartott szeretetvendégségen vettek részt, ahol az ebéd után zajlott a kórustalálkozó. (Erről külön beszámolunk).

Forrás: Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. augusztus 24., hétfő

Részletek a jákóhodosi gyilkosságról

 
Forrás : bihoreanul.ro

 Nagyon megdöbbentette a jákóhodosiakat a múlt héten elkövetett gyilkosság.Mint ismeretes ,pénteken lett felfedezve egy horrorisztikus gyilkosság Jákóhodoson.Mi történt? A 40 éves Graţian Daniel Urs ,meglátogatta a 75 éves édesapját, aki néhány éve Jákóhodoson él.Az ebihoreanul.ro több cikkben beszámolt a részletekről.Az apa és fiú között többször volt veszekedés,mert a nyugdíj idején látogatta meg az édesapját Graţian Daniel Urs.A crisana.ro megírta,hogy ismét a múlt héten ,szerdán tett látogatást tett Graţian Daniel az édesapjánál.Éjszaka azt vette észre,hogy az édesapja több energetikai hullámot bocsájtott rá.Felkelt és több késszúrással megölte édesapját,majd feldarabolta a testét,majd az udvaron,kertben széjjel szórta.Reggel elment az egyik lánytestvéréhez,de nem mondta meg mi történt.Kérte, vigye Ausztriába.Pénteken lett felfedezve a gyilkosság. A megölt férfi egyik lánya ment meglátogatni az édesapját,aki nem válaszolt a telefonhívásra.Mikor meglátta mi történt, a rendőrségnek adott telefont,akik gyorsan a helyszínre érkeztek és lezárták a helyszínt.Az első vizsgálatok által megtudták ki volt a helyszínen.A hatóság elfogató parancsot adott ki Graţian Daniel Urs nevére.A feltételezett apagyilkost a magyarországi Berettyóújfaluban fogták el. A magyar hatóságok visszaadták a román hatóságnak az elfogott gyanúsítottat.Graţian Daniel Urs részletes vallomást tett az Ügyészségen.A rendőrség elmeszakértő vizsgálatot kért.

A sok gyilkossági ügyön dolgozó rendőröket is megdöbbentette az apagyilkosság. Jákóhodos bevonult a különleges gyilkosságok kategóriába.A helybeliek nem tehetnek semmit,mert nem ismerték az áldozatot,aki visszahúzódva élt.Mi történhet?A gyanúsított apagyilkost elfogják ítélni,de a jákóhodosiak lelki nyugalmát sokáig befolyásolja a múlt héten elkövetett gyilkosság.Remélhető, az élet hamarosan visszatér a rendes mederbe Jákóhodoson ... 

U.I. 
A jákóhodosiakra nézve ,csak röviden lesz megemlítve a következő időben ez az ügy ...

2015. augusztus 23., vasárnap

Borson is besegít a Nap

 
"Komoly beruházást adtak át nyár elején közvetlenül a határ mellett, a Bihar megyei Bors községben: június óta egy 4168 panelből álló, kedvező időjárás esetén akár napi 7 megawatt áram termelésére alkalmas napelem-telep csökkenti az önkormányzat közüzemi költségeit. BÁTORI GÉZÁVAL, Bors polgármesterével, Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett."
Teljes interjú : erdelyiriport.ro

Vakációs bibliahét Biharpüspökiben

Képtalálat a következőre: „biharpüspöki” 
Forrás : hu.wukipedia.org
 
"A Biharpüspöki Református Egyházközségben augusztus 24. és 28. között szervezik meg a hagyományos Vakációs Bibliahetet. Mindennap 10–13 óra között várják szeretettel vallási hovatartozásra való tekintet nélkül az óvodás és kisiskolás korú gyermekeket."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

VII. Partiumi Néptánctábor Biharfélegyházán

A megnyitón közreműködött a Görböc néptánccsoport

Közel 80 gyerek vett részt 10. és 14. között a Biharfélegyházán megtartott VII. Partiumi néptánctáborban. A tábor programjában délelőttönként és délutánonként is szerepelt néptáncoktatás. Kelemen Zoltán Biharfélegyháza polgármestere is köszöntötte a tábor résztvevőit.

A megye több helyéről érkeztek gyerekcsoportok a VII. Partiumi néptánctáborba Biharfélegyházára: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport, illetve jelentkeztek gyerekek Nagyváradról és Biharfélegyházáról. A hétfőtől péntekig tartott táborban közel 80 gyerek sajátította el az egyes táncrendek alaplépéseit, a haladók Forgács Zsombor és SiposHodgyai Edit oktatásával széki táncokat, míg a kezdő csoport Erdei Sándor és Hodgyai Edit irányításával szatmári táncokat tanulhattak. A megnyitón Szabó Ödön parlamenti képviselő és Kelemen Zoltán helyi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Ödön kiemelte: milyen jó, ha a szülők és gyerekek közötti kapcsolat olyan gyümölcsöző, hogy a gyermek által óhajtott vágyak, mint egy táborozás, az alternatív tanulás lehetősége megvalósul a szülők által. Kelemen Zoltán köszöntötte a tábor lakóit, örömét fejezte ki, hogy újra Biharfélegyházát választották a szervezők a tábor színhelyéül.

Gálaműsor
A megnyitón bemutatkozott az a népi zenekar, amely erre a hétre verbuválódott: Bartis Zoltán tanár Marosvásárhelyről, Bacsó László tanár Paptamásiból, illetve Bartalis Botond zenész Diószegről.
A műsort a Görböc kalotaszegi tánca tette emlékezetessé. A tábor programjában délelőttönként és délutánonként is szerepelt néptáncoktatás, népdalok oktatására a dél körüli órákban került sor, délután kézműves foglalkozások is voltak napi rendszerességgel. A szervezett programok mellett a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűzrakásra, zenei oktatásra, hangszerjavításra is sor került, minden napot esti táncház zárt. Utóbbiak kitűnő lehetőséget nyújtottak arra, hogy az ismert és az újonnan tanult lépések, zenei anyagok kötetlen formában szabadulhassanak fel, a kreativitásban formálva az apróságok és ifjak lelkét a néptánc, népdal és népzene nyelvén.
A táborozás gálaműsorral zárult, az egybegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte a tábor hetének eredményeit. Jelen volt Szabó Ödön képviselő is, üdvözölte a szép számban megjelenő szülőket, megosztva gondolatait a családi értékek fontosságáról, a gyerek és szülők közötti békés, gyümölcsöző kapcsolat nagyszerűségéről.
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával képes egyidőben két különböző tematikájú nyári tábort is befogadni, előrevetítve a jövő évi tábor lehetőségét.

Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Ünnepi szentmise Szentjobbon

  
Forrás : erdely.ma

"Augusztus 23-án, vasárnap 12 órai kezdettel a szentjobbi római katolikus templomban ünnepi szentmise keretén belül emlékeznek államalapító Szent István királyunkra. A szentmisét Szabó Ervin plébános celebrálja, körmenet a templomkertben, ünnepi beszédek és koszorúzás Szent István mellszobránál. Délután a program kórustalálkozóval folytatódik, ahol 13 kórus lép fel."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. augusztus 22., szombat

Horror Jákóhodoson

 
Forrás : ebihoreanul.ro

 Nem mindennapi bűntény volt Jákóhodoson, a Szalárd melletti faluban.A 40 éves Graţian Daniel Urs több késszúrással megölte a 75 éves édesapját,majd feldarabolta és a ház udvarába ,kertjébe lökte.A holtestet az áldozat lánya fedezte fel.A gyilkost Magyarországon fogták és átadták a román hatóságoknak. Graţian Daniel Urs részletes vallomást tett.Az ügyészség kéri az elmeszakértő véleményét.30 napos előzetes letartóztatásban van az elkövető.A család néhány éve költözött Nagyváradról Hodosra.
Forrás : ebihoreanul.ro 

Rendőrségi helyszínelők az áldozat háza előtt. Fotó: ebihoreanul 
Rendőrségi helyszínelők az áldozat háza előtt. Fotó: ebihoreanul 

"Berettyóújfaluban fogták el a Szalárd községhez tartozó Hodoson elkövetett gyilkosság tettesét: a 75 éves férfit saját fia ölte meg." - írja az erdon.ro.
 
Teljes cikk : 
A Szalárd községhez tartozó nyugodt életű Hodos lakóit megdöbbentette az eset, tudtuk meg egy névtelenséget kérő falubelitől. Amint a rendőrségi sajtónyilatkozatokból kiderül, pénteken délután fedezték fel a brutális gyilkosságot: egy 75 éves férfi holttestét feldarabolva találták meg saját házának udvarán és kertjében szétszórva.
A lapunknak nyilatkozó falubeli elmondta: az áldozat néhány éve költözött ki a faluba a megyeközpontból, az “Újsor” nevű településrészen vásárolva meg egy házat. Magának való ember volt, a szomszédokkal nem tartott kapcsolatot, csak a boltba járt el bevásárlásait intézni. Látogatóba fia érkezett hozzá néha, leginkább akkor, amikor a nyugdíja kézhezvételének ideje volt. Ő maga a hétvégék nagy részét Váradon töltötte, ahol a fián kívül egy lánya is él. A szomszédok gyakorta hallottak hangoskodást a házból akkor, amikor a fia nála tartózkodott. Bizonyára ez lehet az oka annak, hogy a bűncselekmény felfedezése után a nyomozók rögtön a fiára gyanakodtak (akiről egyesek úgy tartják, nem teljesen beszámítható).

Nem voltak jelek
A szomszédságban senki nem hallott vagy látott arra utaló jeleket, hogy közvetlen környezetükben ilyen szörnyűség történt, és a hűvösebbre fordul esős időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a vélhetően szerdán történt bűncselekményre csak pénteken délután derült fény, amikor az áldozat lánya, miután apja nem válaszolt a telefonhívásokra, a helyszínre utazott. A riasztást követően a rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, és még aznap este – együttműködve a magyarországi kollégáikkal – elfogták az áldozat fiát Berettyóújfaluban, akit az országba történt belépése után letartóztattak és aki sajtóinformációk szerint a kihallgatásán be is ismerte tettét.
Forrás : erdon.ro
 

2015. augusztus 21., péntek

Hegyközcsatári Angels menettánc csoportja a virágkocsik nagyváradi felvonulásán

 
Fotó : Ciucur L. Antonius 

A debreceni Virágkarneválról hat virágkocsi érkezett Nagyváradra augusztus 21-én. Az eső ellenére sokan megnézték a virágkocsik felvonulását.Örömmel nézhettük a hegyközcsatári  Angels menettánc csoport tagjait a felvonulók között.Gratulálhatunk a fiataljainknak ' 
 
 Fotó : Ciucur L. Antonius

Cikk : erdon.ro 


A maszol. ro cikkben láthatjuk az Angels menettáncosainkat.

 
Fotó : Fried Noémi Lujza 
Cikk : maszol.ro 
Album : facebook.com

 A legújabb Bihari Napló cikkben olvasható : " a hegyközcsatári Angels (felkészítő: Varga Friderika) " 
Teljes cikk : erdon.ro 

Első lóverseny a Vár Kupáért

Első lóverseny a Vár Kupáért 
"Az elmúlt hét végén tartották meg Hegyközszentimrén az első Adorján Várnapi Népünnepélyt. Ennek egyik látványos programja volt a Vár Kupáért megtartott lovas verseny, mely hazai sikert hozott. " - írja a Bihari Napló.

Rencz Csaba cikke : 
"Ahogyan arról részletesen beszámoltunk, augusztus 15-én tartották meg Hegyközszentimrén az első Adorján Várnapi Népünnepélyt. Ezen avatták fel a szalárdi önkormányzat által a hagyományőrző huszároknak és kurucoknak adományozott három hektáros úgynevezett gyakorlóteret. Az avatás részeként mindjárt lovasversenyt is tartottak, mely az egész napos eseménysor fénypontjának is nevezhető, a publikum reakcióiból ítélve.

Három előfutam

Szombaton késő délután még egyéb programok zajlottak, amikor a lóverseny levezetésére felkért Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a Román Lovassport Szövetség fogathajtó szakbizottságának tagja és Adorján Csaba, a debreceni huszárbandérium hagyományőrzője úgynevezett technikai eligazításra szólította egybe a benevezett tíz versenyzőt, ők: Varga Tibor, Varga Ildikó (Szentimre), Kuruc Norbert, Gulyás László (Diószeg), Sziki Sándor (Hodos), Veres Attila (Vajda), Balogh Ivett, Varga Dezső, Mészáros Károly (Csatár), Szabó Gyula (Szalárd). “Nem a győzelem a legfontosabb, hanem a lovak és a lovasok biztonsága” – hangsúlyozta Rákóczi Lajos, miután egyéb részletek mellett tisztázták, hogy három előfutam után azok győztesei vesznek részt a döntőben. A közönség nagy tapssal fogadta a lovak és lovasok felsereglését, és a biztató bekiabálásokból már lehetett hallani, kiknek van nagyobb szurkolótábora. Az 500 méteres pályán két kört kellett megtenni egy-egy futamban. A szervezők egy biztonsági sávot is hagytak a nézők és a versenyzők között, és mint kiderült, erre szükség is volt, mert több versenyző is idő előtt feladva mintegy “kisávolt” a pályáról – a laikusnak is nyilvánvaló volt, hogy némely állat erős testalkatával nem futtatásra való.

Hazai siker

A döntőbe Varga Tibor, Varga Ildikó és Sziki Sándor jutott. A rajt után utóbbi ugratott az élre Menüett nevű lován, ám ahogy fogyott a “lóerő” előbb Varga Tibor előzte meg Szellő nyergében, látványosan elé vágva a “belső sávban”, majd a közönség hangos biztatása közepette a célegyenes bejáratánál Varga Ildikó és Bolygó is elé került. A publikum lelkesedése nem volt véletlen, hiszen így a helyi apa és lánya végzett az első két helyen. Természetesen minden versenyző vehetett át oklevelet és kisebb kupát, a nagyobb serlegek a legjobbaknak jártak. A szervezők ígérete szerint ahogyan jövőre is lesz Adorján Várnapi Népünnepély, ugyanúgy lesz lóverseny is, hozzájárulva ennek az egykor nagyra becsült sportnak a visszahonosításához."
Forrás : erdon.ro
 

2015. augusztus 18., kedd

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi menetrendje - V. Liga: két csoportban

 Bihari  
Forrás : reggeliujsag.ro

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi menetrendjét olvashatja a reggeliujsag.ro

"A hét végén, szombaton és vasárnap megkezdődik a pontvadászat a Biharban szervezett Másodosztályú (V. Liga) labdarúgó-bajnokság 2015/16-os idényében. Újdonság az elmúlt évekhez képest, hogy az előttünk álló szezonban már nem három, hanem csak két csoportban (észak és dél) rendezik a bajnokságot, mindkettőben 16-16 együttes vetélkedik. Íme a névsor, I. csoport: Berettyószéplaki Voinţa, Alsólugasi Bihorul, Sonkolyosi Minerul, Tatarosi Săgeata, Hegyközszentmiklósi Toldy, Esküllői Inter, Révi SK, Székelyhídi SK, Barátkai Unirea, Mezőtelegdi Foresta, Fugyivásárhelyi SK II., Bihari Cetatea, Hegyközpályi CSC, Nagyváradi Bihorul ISK, Nagyváradi Frontiera, Váradszentmártoni CSC II. II. csoport: Gurányi Padişul Bihorul, Vaskohi Biharea, Nagyváradi Liberty, Bontesdi Zorile, Feketebátori Inter Crişul, Bihardobrosdi Vulturul, Tulkai Victoria, Biharkabai Gloria, Alsókocsobai Izvorul, Biharrósai Unirea, Ilyei Voinţa, Körösszegi Voinţa, Cséffai SE, Tarjáni Viitorul, Gyapjúi Dacia, Mácsapusztai Unirea."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Vakációs Bibliahét Hegyközcsatárban

 

"Sok kis csillag ragyogott a hegyközcsatári református gyülekezeti házban az elmúlt héten, amikor a vakációs bibliahét zajlott a hegyközi településen sok résztvevővel. Íme a részletek." - írja Tóth Zsigmond.

"A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben két programból is lehetett választani a vakációs bibliahéti alkalmakra. Az egyiket az egyházkerület lelkészei állították össze, míg a másikat a Koen Alapítvány ukrajnai csoportja, témáját Eszter könyvére alapozták. Ezt választották a csatáriak is, de Miklós Csaba lelkipásztor elmondása szerint a sajátunkat is megtartják. A hét öt napján, hétfőtől péntekig az engedelmességről, felelősségvállalásról, bölcsességről, önazonosságról, a nehéz helyzetekből való szabadulásról szóltak a dramatizált történetek, énekek, aranymondások – vagyis a Ragyogj, csillag! című Vakációs Bibliahét, amelyet Hegyközcsatár gyermekeinek tartottak a héten felekezeti hovatartozás nélkül a református gyülekezeti házban. A nyári kánikula sem riasztotta el és szegte kedvüket a gyerekeknek, hiszen sok gyerek gyűlt össze naponta, 35–40 akikkel önkéntes segítők, tanítók, gyülekezeti, nőszövetségi, a CSAKRISZ (Csatári Keresztyén Református Ifjak Szövetsége) tagok élték meg a „ragyogást” a megjelenített bibliai történetek, magyarázatok, kézműves-foglalkozások által.
Felszínre törjön
A napi foglalkozásokon a jelenlévők megtanulták, hogy a Sátán miként törekszik arra, hogy Isten egyházát kiirtsa, elpusztítsa. Eszter könyve feltárja, hogy az ilyen rendkívüli válságok miként keletkeznek, és hogyan szabadít meg azokból Isten. Egyben a nehéz körülményekben való megállásról, az ember helyes magatartásáról, viselkedéséről is tanít. Jó volt látni és tapasztalni a gyerekek örömét és lelkesedését, amint Miklós Csaba lelkipásztor, Spurigán Zoltán kántor magyarázó szavait hallgatták nagy lelkesedéssel, majd a nap végeztével visszamondták a tanultakat saját szavaikkal, amit aznap elsajátítottak. A nehéz erőfeszítő munka gyümölcse meghozza eredményét, hiszen a jó földbe elvetett mag kicsirázik, majd termőre válik, így a gyerekekben is az e héten tanultak mind ott van elraktározva elméikben és Isten gondoskodik arról, hogy az ott rejlő kincs mindig és mindenkor felszínre törjön akárhányszor arra szükség van. A napi tanulást egy jól megérdemelt uzsonnázással zárták, amit Miklós Adél tiszteletes asszony, a jelenlévő szülők, nagyszülők, nőszövetségi tagok szorgos kezei készítettek a kis „csillagoknak”.
Kirándulás
Láttunk fiatal anyukákat, nagymamákat segédkezni ki-ki a maga módján és hozzáértésével. A gyülekezeti tagok, a nőszövetség anyagi támogatásban is részesítette a bibliahéti foglalkozást. A héten tanultakat a vasárnap délelőtti istentisztelet keretén belül mutatták be a gyülekezetnek, „…gyerekek vigyétek tovább Eszter könyvének üzenetét, az öröm üzenetét, Isten kegyelmének evangéliumát, hiszen küldetésben vagyunk, mondjuk el azoknak is, akik ma nincsenek itt.” – bíztatta a gyerekeket a lelkipásztor. A jól megérdemelt munka eredményeként szombaton Miklós Csaba Péter lelkipásztor kirándulásra vitte a CSAKRISZ néhány tagját a mézgedi cseppkőbarlangba, útközben betértek és megcsodálhatták a magyarremetei műemlék templomot, ahol Szigeti Ferenc lelkipásztor kalauzolta a lelkes kis csatári csapatot."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
 

2015. augusztus 16., vasárnap

Várnapi népünnepély Hegyközszentimrén

Várnapi népünnepély Hegyközszentimrén 
"Három hektáros úgynevezett gyakorlótér várja ezentúl Hegyközszentimre határában a hagyományőrző huszárokat és kurucokat. Ennek megáldására is sor került szombaton, az Adorján Várnapi Népünnepélyen." - írja Renc Csaba, az erdon.ro-n.
 
Teljes cikk : 
"Nyugodtan mondhatjuk, hogy Hegyközszentimre immár Bihar megye egyik hagyományőrző központja, fogalmazott szombaton délben Szabó Ödön képviselő, amikor a Szent Imre szobránál tartott koszorúzással megkezdődött az első Adorján Várnapi Népünnepély. Utalt ezzel arra, hogy az utóbbi hónapokban újabb lendületet kapott a herceg kultuszának ápolása, egybekapcsolva a huszár- és kuruc hagyományápolással, hiszen idén már negyedik alkalommal gyűltek egybe ennek résztvevői. A rövid koszorúzási ünnepség után ki fogaton, ki lóháton, ki gépkocsival utazott a Berettyó-parti úgynevezett gyakorlótérre, ami pár száz méterre van Adorján várának romjától. “Vay Ádám kurucezred Hegyközszentimre, Partium; Partiumi Kuruc Várszövetség; Bóné András Kurucezred, Bihardiószeg – ezekkel a feliratokkal ellátott molinók várták a rögtönzött kapubejáratnál az érkezőket, kik között a sok “civil” mellett már ott voltak a diószegi, a szentjobbi, a debreceni huszárok, a Vitézi Rend margittai tagjai.
Három hektáros gyakorlópálya
A nagy hőség ellenére megjelenteket dr.Nagy Miklós, a Szentimrét is magába foglaló Szalárd község polgármestere köszöntötte, aki később azt is elmondta, hogy az ünnepség egy lejjel sem terhelte a község kasszáját, a megvalósításért a falu közösségét illeti elismerés. Rövid beszédében Cseke Attila képviselő megállapította, hogy az ilyen rendezvények ugyanarról szólnak, mint a múlt századok küzdelmei: a szabadságszeretetről, és ugyanazt üzenik: a megszerzett jogainkat meg kell őrizni, az újakért harcolni kell. Kucharszki Zoltán helyi tiszteletes áhítata után Gellért Gyula ny. esperes mondta el, hogy a népünnepélyt az Adorján vár kurucok előtti kapunyitásának 312. évfordulója alkalmából tartják, a szalárdi önkormányzat pedig 3 hektáros, egyébre nem használt területet ad “gyakorlótérként” a hagyományőrzőknek. (Mint megtudtuk, a területet előzőleg az új birtokba vevők kemény munkával tették bejárhatóvá, oda sátrakat építettek, melyek menedékül szolgáltak a tűző napsütésben és kijelölték azt a pályát, melyen később a lovasverseny zajlott.) A továbbiakban Adorján Zoltán és Szoboszlai Endre debreceni huszárok köszöntötték a vendéglátókat, Oláh Attila tépei (Hajdú-Bihar megye) lelkész áldotta meg a teret, a Nagymajtényból (Szatmár megye) érkezett Rózsa-Molnár Henrietta és Friderika verseket szavalt, majd a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület székelyhídi tagjai tartottak bemutatót.
Zászlóavatás, eskütétel
A hajdúsámsoni Piroska János nem csak kuruc fegyverek bemutatóját ejtette meg, de azonmód egy kis “lövészetet” is vezényelt a hagyományőrzőknek. A népünnepély résztvevőit köszöntötte Terenyei Attila, aki magyarországi társaival éppen Rákóczi-emléktúrán tartózkodik a Partiumban. A továbbiakban zászlóavatások következtek: a Báthori István zászlóalj, illetve a Vay Ádám kurucezred zászlaját avatták és áldották meg, melyekre zászlóanyák (Tóth Gézáné Kovács Erzsébet és Vleskó Péterné Barátky Katalin) rögtön szalagokat is kötöttek. Később a hagyományőrző csapatok tagjainak eskütétele, egyesek előléptetése, eskütétele zajlott le, közben a diószegi Szömörce néptánccsoport és a székelyhídi férfikórus szórakoztatta a sátrak árnyékába húzódott közönséget. A népünnepély utolsó részében megtartották a Vár Kupáért elsőként kiírt lovasversenyt, melyre tíz lovas nevezett, a győzelmet a helyi Varga Tibor szerezte meg lánya, Varga Ildikó és a község harmadik településéről, Hodosról érkezett Sziki Sándor előtt (e verseny részleteire visszatérünk).
Vendéglátás
Amire a lovasok átvették kupáikat, már enyhült a napközbeni tikkasztó forróság, és mikor a diószegi citerazenekar muzsikáláshoz látott, a házigazdák is megkezdték a terítést: több száz emberre való étel főtt három hatalmas bográcsban. Később már mulatós zene is csendült és a résztvevők azzal a reménnyel búcsúztak, hogy egy újabb hagyományőrző esemény sorozattá válásának alapját vetették meg augusztus 15-én."
Forrás : erdon.ro
 

2015. augusztus 15., szombat

Hegyközi kerékpártúra

  
Bihar főtér, a református és a katolikus templomok.Forrás : erdely-szep.hu

"A Jármy Ferencz Egyesület a Bihar községi Polgármesteri Hivatal támogatásával augusztus 15–16. között biciklitúrát szervez. A túra Nagyváradról indul, az első megálló a bihari földvár, ahol a résztvevők meghallgathatnak egy rövid előadást a földvár történetéről és történelmi szerepéről. Ezt követően a következő megálló a síteri Árpád-kori műemlék templom. Kis pihenés után újra útnak indulnak a Szalárd és Szentimre között a Berettyó jobb partján álló Adorján várához. Majd irány a szentmiklósi termálstrand, ahol az éjszakát is töltik. Vasárnap délelőtt visszafelé Székelyhíd, majd Diószeg felé veszik az irányt. A biciklitúrán előzetes bejelentés alapján bárki részt vehet. Kérik az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a 0768–193–571 telefonszámon. Mindenkit szeretettel várnak!"

Videó az enduró és a kettesfogathajtó versenyről

 
Forrás : digi24.ro 

Jó olvasni és látni a Bihari Hegyközben megrendezett eseményekről a beszámolókat.A Digi24 nagyváradi stúdió beszámolt az enduró és a kettesfogathajtó versenyről,melyek a 2014-es Hegyközi Napok rendezvénysorozaton belül voltak megrendezve a hegyközcsatári Kis-mezőben.
A videót megnézheti a digi24.ro-n.

Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal közleménye

  
Forrás : Hegyközcsatár Cetariu Facebook

"Ezennel tudatjuk a községben dolgozó mezőgazdasági termelőkkel: azoknak akiknek a szárazság következtében károsult a termesük , kárpótlást igényelhetnek. Egy kérvény letétele szükséges a Csatári Polgármesteri Hivatalban naponta 8-16 óra között, ezen kérvény alapján egy bizottság felmeri a károsultság mértékét bővebb információ tel 0259456266 tel számon .Köszönjük a minél több megosztást!"

"Prin prezenta va aducem la cunostinta ! Producatori agricol care au culturi afectate de seceta , pot depune cerere pentru despagubire la sediul Primariei Cetariu zilnc intre orele 8-16 .Pe baza cererii o comisie de analiza a pagubelor va efectua evaluarea . Info suplimentara la tel 0259456266 ! Multumim!"

Forrás : Hegyközcsatár Cetariu Facebook

2015. augusztus 11., kedd

Szalárdi Alkotótábor


Szalárd, Adorján -vár 
Szalárd, Adorján -vár.Forrás : hu.wikipedia.org

"Két évvel ezelőtt Hegyközpályi nemzetközi alkotótábornak adott helyet festők, fafaragók közreműködésével. Az idén Szalárd ad otthont eme nemes kezdeményezésnek, hagyományteremtő szándékkal. Helyszín: az Agape Alapítvány. Szeretettel meghívjuk a 10 napig tartó nyitott tábor megtekintésére, baráti beszélgetésre. A táborban részt vesznek kárpátaljai, felvidéki, magyarországi, szlovéniai és erdélyi barátaink. Az esemény kezdete: 2015. augusztus 23., vasárnap délután, mely Szentimrén az esti órákban egy ünnepi bográcsozással veti meg az alapokat. További információk a szervezőktől kérhetők: Sipos Béla fafaragó, Szalárd: 0748–864–403; Dani Zoltán helytörténész, alapítványigazgató: 0788–520–495."
Teljes cikk : Bihari Napló/ pressdisplay.com

Szabadtéri szentmise

"Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrál szabadtéri szentmisét Szent Imre tiszteletére a Szentjobb határában álló ikonikus tölgyfánál augusztus 29-én, szombaton a környékbeli római katolikus plébánosokkal. Az esemény programja: találkozó 11 órakor a szentjobbi római katolikus templomnál, indulás a tölgyfához, a szentmise után piknikezés, bográcsozás. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, hogy együtt imádkozzanak a fiatalok magyar védőszentjéhez és kérjék a Szentlélek segítségét az új tanévre"
A szentjobbi tölgyfa gyakori megemlékezések helyszíne
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com

Nyári angol nyelvtanfolyam Szalárdon

"Az elmúlt hét végén véget ért Szalárdon az immár hagyományossá vált játékos angol nyelvtanfolyam. A három hetes angol tábor az idén július 20-án kezdődött és augusztus 7-ig tartott.

Nemzetközi kapcsolatok szakon tanul. Mint minden évben, az önkéntes egyetemistának szállást és étkezést biztosított Kőrösi Mária szalárdi tanítónő és családja. A mindennapi oktatásban és fordításban is segítséget nyújtott Kőrösi Mária tanítónő és Kőrösi Tünde. A nagyobb gyerekek közül is sokan szívesen besegítettek a játékok irányításában és a fordításban. A tanfolyam a szalárdi iskola egyik termében és az udvaron folyt három hétig minden hétköznap reggel tíz órától. Több mint hetven érdeklődő vett részt Szalárdról, Jákóhodosról, Hegyközszentimréről, Nagyváradról, és más településekről, a nagyszülőknél nyaraló gyerekek.

A napi oktatás

A résztvevők kor és angoltudás szerint csoportokban tanultak. A négy órát tartó napi oktatásra a gyerekek három csoportra lettek osztva. Az óvodás, első és második osztályosok játékosan, sok énekkel és rajzolással tarkítva próbálták elsajátítani az angol nyelvet és megismerni az amerikai kultúrát. A nagyobbak oktatása során különböző szókincsfejlesztő gyakorlatokra és játékokra, versenyekre, csoportmunkára volt fektetve a hangsúly. A különféle stratégiai játékok során sokat szaladgálhattak, és tanultak a természetről és az időjárásról. Néhányan egy amerikai kártyajátékot is megtanultak. A mindennapi interaktív angol tanítás után a külföldi lány betekintést kaphatott a helyi életbe, szokásokba, kultúrába. Megismerkedhetett a környék nevezetességeivel és megkóstolhatta a helyi finom ételeket, a magyaros ízeket a vendéglátó családnál. Megtanulta hogyan kell elkészíteni a vinettasalátát, a túrógombócot, a töltött káposztát és a házi készítésű ketchupot. Nagyvárad látnivalóit megcsodálhatta, majd szalonnasütésre, bográcsozásra és strandolásra is sor került. Egy délután, egy kedves család meghívására Jákóhodoson kürtős kalács készítést láthatott, sőt, ki is próbálhatta az ízletes finomság elkészítését. Biciklitúrán is részt vett a nagyobb diákokkal, bejárva a környéket. Kirándulást is szervezett a család Debrecenbe, ahol megnézhette a város szépségeit és a Déry Múzeumot. A szentimrei halastóhoz és pincéhez is kilátogattak több alkalommal is, ahol megízlelhette a finom szentimrei bort. Egy vasárnap istentiszteleten vehetett részt a szalárdi református templomban. Esküvőn és keresztelőn pedig megismerhette az ezekhez az eseményekhez tartozó magyar hagyományokat. A tanfolyam zárónapján minden résztvevő gyerek emléklapot kapott és apró ajándékot. Ők is készítettek rajzokat és emlékeket Stefnek, majd elbúcsúztak tőle a gyerekek és a Kőrösi család."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. augusztus 9., vasárnap

Szorgos község, ravasz állam

Szorgos község, ravasz állam 
"Bors község napelemes áramfejlesztő telepet épített Nagyszántó faluban. A Szektoriális Operatív Program által finanszírozott projektet 2013 szeptemberében indították, és a múlt héten zárták le. " - írja az erdon.ro


"A pénteki projektzáró sajtótájékoztatón Bátori Géza, a község polgármestere mondta el a legfontosabb tudnivalókat magáról a projektről, és a megépített létesítményről. Tudatta, hogy 2010-ben nyújtották be pályázatukat, és három évvel később értesítették őket arról, hogy pályázatuk anyagi támogatást nyert. A projekt összértéke 19.695.799 lej volt, amiből a vissza nem térítendő anyagi támogatás 15.653.748 lej. A polgármester kifejtette, hogy a beruházás közvetlen haszonélvezője a borsi polgármesteri hivatal és a többi helyi közintézmény, közvetve viszont haszonélvezői a beruházásnak Bors község és a hozzá tartozó Nagyszántó, Kisszántó, Biharszentjános települések lakói is, azaz összesen mintegy 3400 ember. A létesítmény Nagyszántó településen kapott helyet egy öt hektáros területen, amelyből mintegy 2,8 hektárnyi területet foglalnak el a napelemes pannók, vagyis a park a jövőben bővíthető lesz, jelezte Bátori Géza. A létesítmény összesen 4168 napelemes pannóból, áramátalakító berendezésekből, két transzformátorból, adatkezelő és monitorizáló GSM kommunikációs eszközből, és távvezérlő központból áll. A napelemes áramfejlesztő telep teljesítménye 1MWh.

A ravasz üzletelő
Bátori Géza a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy tulajdonképpen nem is kivitelezési munkálat volt nehéz, hanem a pályázati eljárásrendszer volt rendkívül komplikált és nehézkes. A továbbiakban az elöljáró kifejtette, hogy az elektromos energiával az a probléma, hogy nem lehet tárolni, ezért amit a nagyszántói telepen megtermelnek, azt azonnal az országos elektromos energia hálózatba vezetik be. Ennek kapcsán Bátori Géza nehezményezte azt, hogy Romániában nem létezik kompenzációs törvény, aminek az a következménye, hogy az állam megvásárolja a Bors község által termelt elektromos energiát 145 lejes áron, aztán a különböző illetékeket ráterhelve háromszoros áron adja el az elektromos energiát, így az áramtermelő Bors község is háromszoros áron jut hozzá ehhez az energiatípushoz, holott Bátori véleménye szerint az állam a község által az országos rendszerbe juttatott áramot kompenzációként beszámíthatná az adásvételi tranzakcióba. Bátori Géza kifogásolta azt is, hogy az állam úgy határozott, hogy öt évig nem ad ki zöld bizonylatokat, amelyek Bors községnek is járnának, lévén, hogy környezetbarát és megújuló energiaforrásból állít elő elektromos energiát, ami szintén bevételkiesést jelent a községnek. Az állam úgy viselkedik mintegy egy ravasz üzletelő, fogalmazott a polgármester."
Forrás : erdon.ro

 

Varrás és retusálás Hegyközcsatárban

Varrás és retusálás délután hétfőtől péntekig Hegyközcsatárban , a Ştefan -István magánvállalkozás műhelyében 14 órától, 18 óráig.Szombat és vasárnap zárva van.Telefon 0733-345-988.Sok csatárinak és a környékieknek jól jöhet,mert nem kell Váradra menni.Sok sikert '
Bővebb információ : facebook.com

Eltűnik Románia lakossága?Mi fog történni a Bihari Hegyközben?

Alarmă: România rămâne fără români 
Kihalófélben Románia? (fotó: Adevărul

"Ha 2050-ig előre nézünk, azt láthatjuk, hogy Románia demográfiai helyzetének alakulása az egyik legaggasztóbb a világon: a becslések szerint a következő 35 évben 22 százalékkal fog csökkenni a lakosság." - olvasható a kolozsvaros.ro-n.

A cikk több érdekes statisztikát tartalmaz,mely aggasztó lehet azoknak,akik a közeljövőben mennek nyugdíjba.Miért ? "A következő 35 évben hazánk 4 millió lakost veszít.". Köztudott ,hogy mintegy 3 millió román állampolgár dolgozik a világban. Ismerjük az okokat.A cikkben ezt is olvashatjuk : "Bulgária és Románia után a következő tíz helyen több kelet-európai országot találunk: Moldova Köztársaság, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Litvánia, Lettország."

Mire volna szükség? "Romániának a felelős születésszám helyreállítására van szüksége ".A számítások szerint a föld lakossága növekedni fog."A világ népessége a mostani csaknem 7 milliárdról 2050-ig 9,7 milliárdra fog nőni és több mint 11 milliárdra 2100-ig." 
Teljes cikk : kolozsvaros.ro 

Mi fog történni a Bihari Hegyközben?Remélni lehet,hogy nem fog rosszabbodni a helyzet .Talán megáll a kivándorlási hullám.Nagyon nehéz itthon tartani a fiatalokat,mert egyre kevesebb a munkahely.Azt tapasztalhatjuk,hogy egyre kevesebb a munkahely Nagyváradon.Több nagy gyár eltűnt ,vagy eltűnőben van.A Bihari Hegyköz Nagyvárad vonzáskörzetéhez tartozott.Az is igaz,hogy néhány vállalkozás létesült a térségünkbe,mely biztató lehet a jövőre nézve.Ha kész lesz az autósztráda,akkor több vállalkozó jöhet a térségünkbe.Mi fog történni addig?

1990 óta sok fiatal ,családdal együtt vándoroltak ki a Bihari Hegyközből.Ha itt nem tudtak érvényesülni,akkor más országban találták meg a számításaikat. Lehet nem teljes állampolgárokként vannak tekintve,de jobban élnek mint a szülőföldjükön.A jövőt elemezve,talán szeretnénk reménykedni a jóban,de a realitást nézve,nem sok reménnyel kecsegtet a jövő.A politikusok jövőre ,csak a szépet és a jót fogják mondani,mert így tudnak több szavazatot kapni.2016-ban két választás lesz.Nagy harc lesz a parlamenti bejutásért,mert az jó fizetést és hatalmat,befolyást eredményez.A helyhatósági választás is nagy fontosságú lehet.A magyarok képesek egymásnak menni a szavazatokért.Jobb lesz nekünk a választások után?Reménykedni,lehet,ha a magyarok ismét a kormányban lesznek,de lényegesen a helyzet nem fog változni,ha nem történik egy csoda velünk ...

2015. augusztus 7., péntek

A Nis Petrol (Gazprom) engdélyt kapott a palagáz kitermelésre Bihar megye két térségében - Mi lesz a Bihari Hegyközzel?


A szerb Nis Petrol,mely az orosz Gazprom cég leányvállalata,engedélyt kapott a Bihar megyei Környezetvédelmi Hatóságtól a palagáz kitermelésre.A Digi 24.ro cikkében olvashatjuk a hírt.A cikk szerint , az érintett községek Polgármesterei és a környezetvédők tiltakoznak, a lakosságot megosztja a hír.Szentandrás polgármestere , Sebastian Tokai szerint a lakosság nem szeretné a kitermelést.Szebeni Sándor, Hegyközpályi polgármestere azt nyilatkozta,hogy a helyi tanács tiltakozik,mert nagyon kevés az ivóvíz a térségben.Mi lesz velük,ha az a kevés víz is elfogy? Loredana Tîrţ, a megyei Környezetvédelemi Hatóság szóvivője , kijelentette,hogy a hivatalos engedélyt megadták a Nis Petrol cégnek.
Forrás,videó :  digi24.ro 

 
Forrás : ebihoreanul.ro

A helyi magyar sajtó még nem számolt be a hírről,de csak idő kérdése.Kiket érint a palagáz kitermelése?Bihar,Hegyközpályi,Hegyközcsatár,Bors községek lakóit,valamit a Félix-fürdőt és környékét,Szentandrást,Nojoridot és Románszentmiklóst.

A palagáz kitermelésének a hírre felbolygatta a Bihari Hegyköz lakosságát.Ismeretes,hogy nem kapták meg az engedélyt és ezért sokan azt hitték,hogy nem fog történni semmi. Hogyan kapták meg az engedélyt?Nem tudjuk.Hamarosan megérkeznek a nehéz gépek és fúrni fognak,mert van engedélyük.Nem tudjuk ,mi történt a háttérbe.Mit fog határozni az érintett községek lakói?Lesz polgári engedetlenség?Belenyugodnak a palagáz kitermelésbe?Hamarosan választ fogunk kapni.

Az ebihoreanul.ro kérdésére válaszolt a Nis Petrol.Szerintük nincsenek veszélybe az érintett községek lakói. 
Cikk : ebihoreanul.ro

2015. augusztus 6., csütörtök

Próbajárat

  
Forrás : latriftrans.ro

A Nagyváradi Latrif Trans Közszállítási Vállalat igazgatója ígérete szerint 2015 augusztus 3-tól menetrend szerinti próbajáratokat indít október 31-ig a következő útvonalon és időpontban Siter-Hegyköztóttelek-Hegyközcsatár - Hegyközújlak -Hegyközpályi- Nagyvárad indulás Siterbol 20,50 -kor és 23,00 órakor indul Nagyváradról ugyan ezen állomások érintésével Siter végálomassal .Ezek a járatok mikrobuszokkal lesznek biztosítva és három hónapos próbaidőre amennyiben lesznek utasok a járatok az igazgató úr ígérete alapján továbbra is maradnak ! Kérjük önöket használják minél többen ezt a lehetőséget .Köszönjük
Forrás : Hegyközcsatár Cetariu Facebook

Adorján Várnapi Népünnepély

 Szalárd, Adorján -vár 
Szalárd, Adorján -vár.Forrás : hu.wikipedia.org

Augusztus 15-én, szombaton, vallásitörténeti-művelődési népünnepélyt szerveznek Hegyközszentimrén, a Berettyó-parti Adorjánvár romjánál, a vár kurucok előtti kapunyitásának 312. évfordulója alkalmából. A program:
14–18 óra – elszármazottak és bográcsfőzők találkozója;
15 – köszöntés (dr. Nagy Miklós polgármester);
15.10 – áhítat (Kucharszki Zoltán lelkész);
15.20 – lovasok, gyalogosok, fogathajtók gyakorlóterének avatása;
15.30 – Meleg Vilmos színművész szavalata;
15.45 – íjászbemutató: Pusztai Farkasok;
16 – fegyverbemutató;
16.15 – a Báthory István zászlóalj zászlóavatása;
16.25 – a Vay család és kurucezred zászlóavatása;
16.45 – kuruc vitézek eskütétele;
16.55 – a székelyhídi férfikórus szolgálata;
17.15 – kuruc tisztek előléptetése, várkapitányok kinevezése;
17.30 – a partiumi kuruc várak főkapitányainak és kapitányainak eskütétele;
17.40 – a diószegi Szömörce néptánccsoport műsora;
18 – lóverseny a várkupáért;
18.20 – vacsora kuruc tábortűznél.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. augusztus 5., szerda

Szeretethíd Szentjobbon

A szentjobbi sportpályát tisztították meg a helyi református egyház fiataljai múlt hét csütörtökön. A Szeretethíd nevű önkéntes akcióban ezúttal a helyi közösség érdekében akartak kétkezi munkájukkal segédkezni, így esett a választás a focipályára, ahol bő félóra alatt egy hatalmas zsák szemetet gyűjtött össze az ifjakból álló 9 fős csapat. Ez volt az idei negyedik Szeretethídalkalom Szentjobbon. Márciusban a helyi zsidó temetőben takarítottak a református fiatalok, a júniusi két alkalom során pedig az ifjak és a felnőttek az egyház területén segédkeztek.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Bibliahét Szentjobbon

Augusztus 10–14. között tartják az idei vakációs bibliahetet a szentjobbi református gyülekezetben. A foglalkozások délelőtt 10 órától kezdődnek, melyre szeretettel hívják és várják a gyermekeket és ifjakat.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

XVI. Hegyközi Napok összefoglalója

 
XVI. Hegyközi Napok összefoglalóját olvashatjuk a hegykozcsatar.lapunk.hu-n.Tóth Zsigmond tudósításából kitűnik,sikeres volt az idei Hegyközi Napok rendezvénye . Dicséret illeti a szervezőket,mert igyekeztek kielégíteni a résztvevők igényeit,sőt emelték a rendezvény színvonalát.A magyarországi sztárvendégek sok fiatalt vonzottak.Több fiatal tehetség feltűnt a rendezvényen.Reméljük ,tovább fognak fejlődni.Ki lehet emelni a Angels menettáncosokat és a többi táncosokat.Meg lehet dicsérni azokat ,akik betanították a fiatalokat.Kiket lehet megdicsérni?Azt a csapatot,akik segítik évről-évre a rendezvény szervezését és sikeres lebonyolítását.Összefoglalva : gratulálhatunk a szervezőknek. Várjuk a következő  Hegyközi Napokat , 2016-ban '

A 16. Hegyközi Napok vasárnap délutáni és esti eseményeiről

 
"A kitűnő időjárás és a jól megszervezett rendezvények ezreket mozdított ki otthonaikból és látogattak el a hegyközcsatári községi napokra, a környező falvakból, a megye más településeiről határon innen és túlról " - írja Tóth Zsigmond.

Alig ért véget a fogathajtó verseny, a színpadon máris megérkezett a mulatószene egyik ismert egyénisége a Jó Laci Betyár, aki a magyarországi Révfülöpről érkezett a Kis-mezőn felállított színpadra. A közönségnek nem volt ismeretlen a sok népszerű dalcsokor, együtt énekeltek az előadóval. A magyar mulatószenei csatornákon napi szinten szórakoztatja a nézőket. Elmondása szerint okleveles vőfély, betyár és gondolkodó.

A színpad mellett e közben nagy volt a készülődés, a Hegyközcsatári Benedek Elek Gimnázium diákjai is készültek a mai napra hogy szórakoztassák a közönséget. Elsőként egy népi, gyermekjátékokat láthattunk, felkészítő Karácsony Éva tanítónő, majd önálló koreográfiában Nagy Andrea és Tamara mutatott be egy pingvintáncot majd egy lambadát. Vakációs dal következett Bondár Éva tanítónő diákjaitól, amelyet az V-VIII osztályosok cowboy tánca követett, őket Moldoványi Timea tanárnő készített fel. Dudás Bianka és Kóti Timea saját maguk által koreografált ritmikus gimnasztikát mutattak be nagy sikerrel.

A nemzetközi hírnévvel is büszkélkedhető Hegyközcsatári Angels menettáncosok, úgy a kiscsoport, mint a nagycsoport ismét bebizonyította a csatári közönségnek, hogy a nemzeti és nemzetközi versenyeken elért eredményeik a sok munka és összetartás eredménye, akikre nagyon büszkék szüleik, edzőnőjük Friderika és nem utolsó sorban az egész község, hiszen messze elvitték Hegyközcsatár hírnevét.
A Bihar megyei fiatal tehetség, Bartha Betti dalait könnyedén, játékosan adta elő bevonva a közönséget is az éneklésbe nagy sikerrel.

A humorkedvelőkről sem feledkeztek meg a szervezők, hiszen majd egy óráig foghatták a hasukat a színpad előtt immár több ezerre duzzadt közönség a Szomszédnéni Produkciós Iroda
két kiválóságának Bálint Ferencnek és Tóth Szabolcsnak köszönhően. Ők a Showder Klub és a Comedy Central tévéműsorok állandó fellépői, a Dumaszínház tagjai, valamint az Erdélyi Humorfesztivál, a régió legnagyobb humor-rendezvényének az ötletgazdái és szervezői.

Mulatószene követte a humoristákat, Alpár Gyuri, Drávaszerdahely polgármestere jóvoltából, aki elmondása szerint kezdő ezen a pályán, jó barátja Polgár Petinek, szívből énekel a közönségért és a falujáért.
Polgár Peti visszajáró fellépő Hegyközcsatárban, hiszen nélküle az elmúlt években nem voltak szórakoztató rendezvények. Az udvarias, humorista, énekes, dalszerző az idei rendezvény utolsó előtti előadójaként lépett a színpadra. Néhány évvel ezelőtt még Ihos Józseffel közösen léptek fel a Hegyközi Napokon. Peti már szombaton itt volt Csatárban, és nem egyedül jött, elkísérte jó barátja Alpár György Drávaszerdahely polgármestere, aki elmondta, hogy Peti tulajdonképpen községük külsős polgármestere.
A humoros zenei tudását bizonyítván a jelenlévők hasukat fogták a nevetéstől egy órán keresztül, hiszen sokszor visszahívták – tapsolták, ő és társa Hajdu Geri pedig engedett a közönség akaratának. Háttértáncosai a magyarországi Tóth Kriszta és a telegdi Labanc Stefánia voltak.

A XVI. Hegyközi Napok szórakoztató műsorát a magyarországi X-Faktor győztese Vastag Csaba zárta. A kitűnő hanggal rendelkező énekes először jár a Hegyközben, de elmondása szerint, úgy látta és érezte, hogy az itteni közönség nemcsak ismeri, de szereti is dalait.
Mindkét nap lacikonyhák gondoskodtak a közönség ellátásáról, volt itt minden, amit szem és száj kíván, a gyerekek és ifjak számára Vidámpark gondoskodott az előadások közötti szórakoztatásról, nagy sikerrel.

Mint minden alkalommal az idén is a Hegyközi Napok egy nagyon szépen koreografált tűzijátékkal ért véget, köszönet a megyében jól ismert pirotechnikai szakembereknek.

Média támogató a megye közkedvelt napilapjai a Bihari Napló, Reggeli Újság, Biharország és a Partium rádió, amelyet többször is bemondott a két nap során a megye közismert két kitűnő műsorvezetője Juhász Csaba, Fubi, és Száraz Endre.
 

Fotók
 
 
 
 
 
 
 
 
Teljes album :  Tóth Zsigmond Facebook