2015. augusztus 3., hétfő

V. Zenetábor Hegyközszentmiklóson

V. Zenetábor Hegyközszentmiklóson 
"Ebben az évben is istentisztelettel és zárókoncerttel ért véget az érmelléki református egyházmegye zenetábora a hegyközszentmiklósi református templomban július 25-én, szombaton. Az idei volt az ötödik tábor" - olvasható az erdon.ro-n.

"A tábort immáron ötödik alkalommal rendezték meg a hegyközentmiklósi termálstrandon, idén július 20. és 25. között. A tavalyi évhez hasonlóan nemcsak érmellékről jelentkeztek fiatalok, hanem a szilágysomlyói, nagybányai és bihari egyházmegyékből is. A következő településekről érkeztek fiatalok: Berettyószéplak, Bihardiószeg, Csokaly, Érbogyoszló, Érkeserű, Érmihályfalva, Gálospetri, Hegyközkovácsi, Hegyközszentmiklós, Jankafalva, Nagykágya, Kémer, Koltó, Micske, Nagyvárad, Székelyhíd. Idén 67 olyan fiatal jelentkezett, akik elsősorban valamilyen hangszeren akartak megtanulni játszani, vagy éppen fejleszteni kívánták a már meglévő ismereteiket.
Három hangszeren
Lehetőség volt a furulya, a gitár és a szintetizátor között választani, ugyanis az oktatás és foglalkoztatás ezen a három hangszeren történt napi több órában, szakképzett kántorok, zenetanárok közreműködésével: a furulyásokat Ghite Angéla bihardiószegi kántor-zenetanárnő, a gitárosokat Kiss Huba Ernő nagyvárad-olaszi kántor-zenetanár és Balogh Kata Boglárka székelyhídi diáklány, a szintetizátor választókat Fülöp Gábor koltói kántor-zenetanár és Pop György érmihályfalvi kántor tanította. A napi tevékenységek áhítattal kezdődtek és fejeződtek be, amely alkalmakon a helyi és a környékbeli lelkészek szolgáltak közöttünk és próbáltak minden nap igei útravalóval ellátni minket, hogy ne csupán zenei tudással hanem lelki táplálékkal is gazdagodjunk.
Hűsöltek a strandon
A foglalkozások és a zeneórák mellett egy rövid előadássorozatra is sor került, amelyeken Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó a népdalok világába próbálta bevezetni a fiatalokat. Egyik délután a nagyváradi Egyed Ferenc kézműves látogatott el a táborba, aki saját készítésű archaikus hangszereket (havasi kűrt, dobok, köcsög duda.) mutatott be és szólaltatott meg, amelyeket a fiatalok is kipróbálhattak. A sűrű program mellett az ifjaknak lehetőségük volt a termálfürdő vizében hűsölni, ami igen kedvelt része volt a napi tevékenységeknek, felüdülést nyújtva testnek és léleknek. A nap fáradalmainak levezetésére esténként különböző játékokra (karaoke, ki mit tud?), valamint sétákra is sor került, utolsó este pedig a tábortűz fényénél énekelhettek a táborozók.
Folytatása lesz
A táborzáró istentiszteleten Balázsné Kiss Csilla érmihályfalvi lelkésznő hirdette az igét, biztatva a fiatalokat, hogy találják meg küldetésüket és szolgáljanak embertársaik, gyülekezetük épülésére. Zenés összeállításban elhangzottak népdalzsoltárok, hangszeres művek, ifjúsági énekek és spirituálék. A jövőre nézve jó reménységünk van afelől, hogy ennek a zenetábornak folytatása lesz az elkövetkezendő esztendőkben is, ifjaink épülésére, zenei és hitbéli fejlődésére, gazdagodására."
Herman Csaba egyházmegyei zenei előadó

Forrás : erdon.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése