2015. augusztus 5., szerda

Fogathajtás, lovasbemutató a Hegyközi Napok vasárnapján

 
"Tizennyolc fogat és huszonnégy hajtó mérte össze tudását, valamint maguk és lovaik tehetségét vasárnap délelőtt a hegyközcsatári Kis-mezőn, a nemzetközi fogathajtó versenyen" - írja Tóth Zsigmond.

"Vasárnap délelőtt elsőként a lovak és fogatok szerelmesei gyönyörködhettek és biztathatták kedvenceiket a csatári Kis-mezőn kialakított fogathajtó pályán.
Már a reggeli órákban kezdtek érkezni a fogatok Bihar megyéből és Magyarországról, hogy a hajtók összemérhessék tudásukat és lovaik ügyességét a Hegyközi Napok alkalmával immár hagyományossá vált nemzetközi fogathajtó versenyen, amelyet ez alakalommal is akadályhajtás és vadászhajtásból állt. Az idén indítottak el egy vándorkupát, amelyet az a hajtó birtokolhat egy évig, aki a két versenyszám, akadály és vadászhajtásban elért összesített pontszám alapján a legjobbnak bizonyult.
A regisztrálásokat követően a díszes szebbnél szebb fogatok és hajtóik biztonsági kísérettel felvonultak Hegyközcsatár főutcáján, majd csak ezután kezdődött el a verseny.
Tizennyolc hajtót regisztrált a nemzetközi bírókból álló versenyfelügyelő bizottság.
A versenyt felügyelő bírák szigorúak és igazságosak voltak, minden hibáért pontlevonás járt. A versenyen résztvevők nem mentek haza üres kézzel, hiszen a győztesek mellett mindenki kapott egy-egy különdíjat, de nemcsak ők voltak a győztesek, hanem a közönség is, hiszen itt a Hegyközben, a Hegyközi Napokon nagy hagyománya van a lovas versenyeknek. A szünetben és egy-egy kis pihenő közben a
Hajduszoboszlóról érkezett csikósok id. Fazekas Lajos, ifj. Fazekas Lajos (12 éves) és Nagy Ádám (9 éves) szórakoztatták a jelenlévőket elkápráztatva lovaik tudásával, hiszen ki gondolná, hogy egy ló ülni is tud.
Délutánra megszületett a végeredmény is ennek alapján az akadályhajtás első három díjazottjai: I. hely Molnár Lajos (Mo.), II. hely Fitero Petre - Székelyhíd, III. hely Csorba Károly– Nagyvárad. Vadászhajtás: I. hely Babó Kálmán (Nagyvárad), II. hely Molnár Lajos – (Mo.), III. hely Fitero Petre - Székelyhíd.
Az összesített pontszámok alapján a hegyközcsatáriak által alapított vándordíjat idén a magyarországi Molnár Lajos vihette haza egy évre, ő minden évben részt vesz a csatári fogathajtáson, sőt minden alkalommal kupákkal tért haza.
A zsűri elnöke ez alkalommal is a jól ismert Rákóczi Lajos volt, aki a Román Fogathajtó Válogatott csapat vezetője. Rákóczi Lajos profi módon kommentálta az eseményeket, hiszen neki nagyszerű tapasztalata van a fogathajtásban.
A pályamester ez alkalommal a magyarországi Kovács Sándor volt, aki a hajtók elmondása szerint egy nagyon összetett pályát alakított ki, de azért segítőinek nem sok dolga akadt a leütött bóják visszaállításával, hiszen itt igazi tehetségek mérték össze tudásukat és képességüket.
A nagy hőség ellenére nem történt baleset, a lovak és hajtóik, akárcsak a néző közönség fegyelmezetten és türelemmel viselte a mintegy hat órán át tartó bemutatót.
A kirendelt mentősöknek nem kellett beavatkozniuk, senki sem lett rosszul. A községi napok további programja a színpadon folytatódott.
"

Fotók
  
 
 
 
 
 
 
Teljes album : Tóth Zsigmond Facebook 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése