2015. augusztus 5., szerda

XVI. Hegyközi Napok - szombat délutáni események

 
"A Hegyközi Napok szombat délutánja és estéje fiatalos hangulatban zajlott, inkább a rock zene kedvelőinek kedveztek a szervezők"- írja Tóth Zsigmond.

"A XVI. Hegyközi Napok szombat délutánján közvetlen a terepmotor bemutató, versenyt követően került sor a hivatalos megnyitóra, amelyen jelen volt Cseke Attila az RMDSZ képviselője, hiszen ő itt van minden hegyközi rendezvényen, Tóth Gyula a község alpolgármestere, de a helyszínen volt egész nap az Éjjel Nappal Budapest egyik sztárszereplője Dongó, valós nevén Keresztessy Zsolt. 

Cseke Attila köszöntő beszédében kihangsúlyozta: „ a csatáriak büszkék lehetnek, hiszen a 16. születésnapját érte meg a Hegyköz egyik legszínvonalasabb rendezvénye, lassan eléri a „felnőtt kort”, de a Hegyközön itt rendezték meg elsőként a terepmotor bemutatót, immár második alkalommal, amely sok sportkedvelő motorost és szimpatizánst vonzott a sok akadállyal kiépített pályára. Ugyanakkor mindig szeretettel jövök ide a Hegyközcsatár községi rendezvényekre, itt minden alkalommal színvonalas, mindenki igényét kielégítő programokat szerveznek, rendeznek azért is vonz ezres létszámú szórakozni vágyót a Kismező. Kívánom, hogy az elkövetkező években is tartsák ezt a színvonalat, tudom nem könnyű szponzorokat találni, de a csatáriak leleményesek ezen a téren is. Jó szórakozást kívánok mindnyájuknak, érezzék jól magukat, érezzék itthon magukat, hiszen az a legfontosabb, amikor itthon mindenki otthon érzi magát!” – mondta a képviselő.
A terepmotor verseny díjkiosztását követően a a Berettyóvölgyi román települések képviseletében öt nagyon tehetséges énekes mutatkozott be a hegyközi színpadon, egyikük alig 9 éves, Octavian Blaga, majd őt Mihai Jula, Florica Ruja, Maria Sidea és Florica Haiduc követett. Mindenki meglepetésére repertuárjukban magyar nóta és mulatós is szerepelt román szöveggel.

Ezt követően egy tehetséges énekesnő Syntia lépett a
színpadra, aki Székelyudvarhelyről érkezett a Hegyközbe, rendszeres fellépő a MuzsikaTv-ben.
„Székelyudvarhelyen élek, saját dalokkal lépek fel, dallamos, dinamikus trackeket hallhat tőlem a közönség. Teljesen a mai kornak megfelelő hangszerelés jellemzi a zenémet, stílusban a pop-dance kategóriába sorolható.” – mondta az énekesnő a fellépés előtt.

Még mielőtt színpadra léphetett volna a mai est első rockzenekara, ismét elkápráztatta táncukkal a közönséget a székelyhídi Tini Dance Center és a bihari B Like tehetséges fiatal táncosai. Oláh Katalin ma is a színpadról irányított és együtt táncolt tanítványaival, akik ez alkalommal is hozták a tőlük szokásos, magas színvonalú szórakoztató műsort, könnyedén mozogtak a színpadon és látványos előadást produkáltak.

A látványos táncbemutatót követte a nagyváradi Steel Cross – Acélszív zenekar élő koncertje. Megtudtuk tőlük, hogy 2012-ben néhány rock zenét kedvelő fiatalember Acélszív néven megalakította azt a zenekart, amely nagy sikerrel szerepelt a nagyváradi Ki mit tud? versenyen. Rengeteg fellépés által egyre népszerűbb lett és a zenekar ma Steel Cross néven lép fel nagy sikerrel a községi napokon, rendezvényeken.

A következő élőzenekar Budapestről érkezet, nagy és neves múltjuk van, ők nem más, mint a Cool Head Klan napjaink egyik legtöbbet koncertező, és stílusukat tekintve a legeredetibb zenekara. Nehéz kategorizálni a banda zenéjét, talán leginkább a „dirty rock and roll” a legjobban rájuk illő meghatározás. Kemény, de őszinte szövegeik, és erős muzsikájuk jellemzi őket.

A következő fellépők is Budapestről érkeztek, Dongó barátai, a Chrome zenekar, amelyet 2008-ban alapított négy elveszett acélozott szívű ifjú. (Varga Zoltán, Kovács György, Tóth Róbert és Máté János) Hosszú időn keresztül csak saját örömükre pengették lantjaikat a trubadúrok, ma zenéjükkel sok rajongót tudhatnak támogatóként.

A sok fiatalos zene után egy reggelig tartó szabadtéri diszkó vette kezdetét DJ Odival.
"

Tóth Zsigmond fotói 
 
 
  
 
 
  
 
  
 
 
 
 
 
 Teljes album : Tóth Zsigmond Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése