2015. augusztus 21., péntek

Első lóverseny a Vár Kupáért

Első lóverseny a Vár Kupáért 
"Az elmúlt hét végén tartották meg Hegyközszentimrén az első Adorján Várnapi Népünnepélyt. Ennek egyik látványos programja volt a Vár Kupáért megtartott lovas verseny, mely hazai sikert hozott. " - írja a Bihari Napló.

Rencz Csaba cikke : 
"Ahogyan arról részletesen beszámoltunk, augusztus 15-én tartották meg Hegyközszentimrén az első Adorján Várnapi Népünnepélyt. Ezen avatták fel a szalárdi önkormányzat által a hagyományőrző huszároknak és kurucoknak adományozott három hektáros úgynevezett gyakorlóteret. Az avatás részeként mindjárt lovasversenyt is tartottak, mely az egész napos eseménysor fénypontjának is nevezhető, a publikum reakcióiból ítélve.

Három előfutam

Szombaton késő délután még egyéb programok zajlottak, amikor a lóverseny levezetésére felkért Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a Román Lovassport Szövetség fogathajtó szakbizottságának tagja és Adorján Csaba, a debreceni huszárbandérium hagyományőrzője úgynevezett technikai eligazításra szólította egybe a benevezett tíz versenyzőt, ők: Varga Tibor, Varga Ildikó (Szentimre), Kuruc Norbert, Gulyás László (Diószeg), Sziki Sándor (Hodos), Veres Attila (Vajda), Balogh Ivett, Varga Dezső, Mészáros Károly (Csatár), Szabó Gyula (Szalárd). “Nem a győzelem a legfontosabb, hanem a lovak és a lovasok biztonsága” – hangsúlyozta Rákóczi Lajos, miután egyéb részletek mellett tisztázták, hogy három előfutam után azok győztesei vesznek részt a döntőben. A közönség nagy tapssal fogadta a lovak és lovasok felsereglését, és a biztató bekiabálásokból már lehetett hallani, kiknek van nagyobb szurkolótábora. Az 500 méteres pályán két kört kellett megtenni egy-egy futamban. A szervezők egy biztonsági sávot is hagytak a nézők és a versenyzők között, és mint kiderült, erre szükség is volt, mert több versenyző is idő előtt feladva mintegy “kisávolt” a pályáról – a laikusnak is nyilvánvaló volt, hogy némely állat erős testalkatával nem futtatásra való.

Hazai siker

A döntőbe Varga Tibor, Varga Ildikó és Sziki Sándor jutott. A rajt után utóbbi ugratott az élre Menüett nevű lován, ám ahogy fogyott a “lóerő” előbb Varga Tibor előzte meg Szellő nyergében, látványosan elé vágva a “belső sávban”, majd a közönség hangos biztatása közepette a célegyenes bejáratánál Varga Ildikó és Bolygó is elé került. A publikum lelkesedése nem volt véletlen, hiszen így a helyi apa és lánya végzett az első két helyen. Természetesen minden versenyző vehetett át oklevelet és kisebb kupát, a nagyobb serlegek a legjobbaknak jártak. A szervezők ígérete szerint ahogyan jövőre is lesz Adorján Várnapi Népünnepély, ugyanúgy lesz lóverseny is, hozzájárulva ennek az egykor nagyra becsült sportnak a visszahonosításához."
Forrás : erdon.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése