A bográcsfőzőverseny díjazottjai Pásztor Sándor és Kelemen Zoltán társaságában.Forrás : Bihari Napló
"A 11. alkalommal tartották meg a múlt szombaton Biharfélegyházán A mi majálisunk rendezvényt, a kultúrház udvarán. Az eseményre évente május második felében kerül sor, melyen a helybeliek nagy számban vesznek részt, és nagyon is a sajátjuknak tekintik." - olvasható a Bihari Naplóban.
"Mielőtt maga a verseny elkezdődött volna, a fogatok felvonultak
Félegyháza utcáin, az egyik fogaton maga a község polgármestere, Kelemen
Zoltán is helyet foglalt. De ő volt az, aki a versenyt is megnyitottnak
nyilvánította, néhány rövid frappáns mondatot mondva. A fogatok a
következő településekről érkeztek: Bihardiószeg, Nagyvárad,
Fugyivásárhely, Székelyhíd, Jákóhodos, Janka és Szalárd. A versenyre két
akadályfutásból álló pályát alakítottak ki, a második futásra kicsit
átrendezték, a lényeg nem sokat változott. Az első futam győztese Szíki
Sándor (Jákóhodos), második Lévai Zsombor (Szalárd), harmadik Fitero
Petru (Székelyhíd). A második futam győztese Bede István (Diószeg),
második Fitero Natalia (Székelyhíd), harmadik Sziki Sándor (Jákóhodos). A
verseny győztesei, helyezettjei díjakat kaptak, azok, akik nem értek el
helyezést, egy-egy emléklapot kaptak a szervezőktől.
A kultúrház udvara
A majálisnak, mint minden évben, most is a kultúrház udvara adott otthont, mely minden igényt kielégített, szabadtéri színpaddal ellátva, ahol a kulturális események zajlottak. Az óvodások, az előkészítő osztályosok a kisiskolások kezdték a kora délutáni műsort, majd a nagyobbak folytatták. Kisállat-kiállítást is szerveztek, akik elhozták kedvenceiket, azoknak maga a polgármester, Kelemen Zoltán gratulált, és emléklapot osztott ki. Ugyancsak ebben az időben került sor a rendezvény hivatalos megnyitójára, a szabadtéri színpadról Kelemen Zoltán polgármester és Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötte a jelenlévőket, mindketten jó szórakozást kívánva mindenkinek. Ezt követően a kultúrház nagytermében került sor a község azon lakóinak köszöntésére, akik ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Kerecsenyi Imre és neje Viola, Csoma Zoltán és neje Irma voltak az ünnepeltek, akiket a község elöljárója, Kelemen Zoltán, Cseke Attila parlamenti képviselő és Szabó Zsolt helyi református lelkipásztor köszöntöttek. Közben a kinti színpadon Magyar Rózsa magyarországi énekesnő szórakoztatta az ekkor már elég szép számban összegyűlt közönséget, majd a Tini Dance Center és a diószegi Turbo Dance táncosai mutattak be fergeteges műsort, kivívva a közönség elismerését. Közben a rendezvényre megérkezett Pásztor Sándor is, aki a község polgármesterével együtt osztotta ki a díjakat a bográcsfőzőverseny győztesének és helyezetteknek. Szerdai lapszámunkban már röviden írtunk Baranyi Tünde nagyváradi diáklány, népdalénekes szerepéről. Gondolom nem én vagyok az első, aki leírom, egy igazi őstehetség ez a fiatal kislány, hangja egyszerűen elkápráztatta a közönséget – nos, és ezen sorok íróját is.
Az Insect
Az események divatbemutatóval folytatódtak, a lányok és fiúk nagyon is otthonosan mozogtak a színpadon, nem ez volt az első alkalom, hogy színpadra léphettek az Ely szalon ruháiban. Őket követően színpadra lépett Dóczi Krisztina, akinek könnyűzenei előadásával nagyon meg voltak elégedve a nézők, amit tapsukkal is jeleztek. A vendég szereplőt váltották a helyi nyolcadikosok, ők fekete& fehér táncukat adták elő, majd a Refi-Ifi közkívánatra újra bemutatta pantomimjátékát.
Az Insect volt a következő fellépő csapat, hihetetlen tömeg gyűlt össze, mire az ő koncertjük kezdetét vette. A sepsiszentgyörgyi csapat őrületes bulit csapott, minden korosztály nagyon jól érezte magát koncertjükön. Majd ismét a helyiek léptek színpadra, fiatal hölgyek a nagyváradi Ely szalon menyasszonyi ruháit mutatták be."
Forrás : pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése