2016. június 3., péntek

Jól gazdálkodó jelöltek Szalárdon és Nagyürögdön

Jól gazdálkodó jelöltek Szalárdon és Nagyürögdön
 "Az RMDSZ Bihar megyei szervezete egy sorozatot indított útjára, amelynek keretében kötetlen formában bemutatkoznak a polgármesterjelöltek. Csütörtökön Nagy Miklós szalárdi és Bajó János nagyürögdi polgármesterjelöltek voltak jelen az ideiglenes székházban." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.

Részletek a cikkből : 

"Nagy Miklós több mandátum óta Szalárd polgármestere, és aki napjainkban kimegy a község mindhárom településére, láthatja, hogy milyen pozitív irányba változott az arculatuk. Rengeteg megvalósítás történt, köszönhetően a sikeres pályázatoknak, a helyi csapat erőfeszítéseinek, az összefogásnak. Emellett a mindennapi, folyamatos, kitartó munka is meghozta a gyümölcseit." 

"Nagy Miklós hangsúlyozta: hisz az összefogás erejében, a jóságban, noha sok az irigy, rosszakaratú ember. Megjegyezte: a fejlesztések a csapatmunkának, az RMDSZ támogatásának köszönhetőek. Korábban semmit se lehetett felmutatni, az előző polgármesterek után nem maradt semmi. A fiatalok elmentek, nem volt munka, így tulajdonképpen a lehetetlennel próbálkozott, amikor változtatni akart, de sikerült. Vezetésével az önkormányzat ingyen házhelyeket és panellakásokat biztosított a fiataloknak, be lett vezetve a víz- és csatornahálózat. Cél, hogy még szebb, tisztább, otthonosabb környezetet biztosítsanak, ezért tíz projekttel pályáztak, közel 20 millió euró értékben, melyek közül három állami, a többi pedig uniós finanszírozású. Többségük esetében túl vannak a tendereztetésen, vagy az utolsó engedélyekre várnak. Szeretnék bővíteni, korszerűsíteni mindhárom településen az ivóvíz- és a csatornahálózat, utcákat aszfaltoznának, illetve burkolnának vissza. Szalárdon most épül egy napköziotthon 3 csoport számára, szeptembertől after school-programot akarnak indítani. Nemcsak a gyerekek vagy a fiatalokra gondolnak azonban, hanem az idősekre is, számukra nappali gondozó központot létesítenének, ahol klubtevékenység is zajlana. Összekötőút létesült Szentimre és Félegyháza, valamint Síter és Szalárd közt, és leadták a pályázatot további összekötőutak létesítése Szenjobb- Szentimre-Szalárd, Szentimre-Diószeg és Szalárd-Tamási közt. Arra is törekednek, hogy Szalárd is kivegye részét a szakoktatásból, építészeti és restaurátori szakokat indítanának egy céggel együttműködve. Abban is bíznak, hogy a turizmus is fellendül Szalárdon, hiszen lenne potenciál. A kultúrházat is renoválnák, bővítenék, a vonatkozó pályázat le van adva."
Teljes cikk :  erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése