"Új csapat, új polgármester és új alpolgármester van Hegyközcsatárban. Szombaton délelőtt alakult meg a Helyi Tanács, és megválasztották az alpolgármestert Nagy István Róbert személyében. Mint ismeretes, Bónisz Sándor a község új polgármestere." - írja a Bihari Napló.
"Delorean Gyula alprefektus vett részt ,aki az alakuló gyűlés elején ismertette a bíróság és a prefektus határozatát, amely szerint megerősítették az Országos Választási Iroda által közölt választási eredményeket, ebből kitűnik, hogy Hegyközcsatár község megválasztott, új polgármestere Bónisz Sándor, míg a Helyi Tanács 11 tagból áll a következő mandátumelosztás szerint: 7 RMDSZ, 3 EMNP és 1 PNL.
A Helyi Tanács új tagjai szombaton tették le a hivatali esküt
A hitelesítésre egy 3 tagú hitelesítő bizottságot (Comisia de validare) választottak az új tanácsosok, miután áttanulmányozták a megválasztottak aktáit, jegyzőkönyvben is megerősítették a választás eredményét.Eskütétel
Elsőként a megválasztott tanácsosok, majd az új polgármester
tették le a hivatali esküt, megköszönve a község lakosainak a bizalmat.
Bónisz Sándor polgármester kiemelte, hogy az elkövetkezőkben
ellenségeskedés nélkül, együtt összefogva a többi párttal tegyenek meg
minden tőlük telhetőt a község érdekében. Az alpolgármester
megválasztásánál két jelölt neve hangzott el: Nagy István Róbert és Bíró
Ferenc Sándor.
A titkos szavazáson heten Nagy István Róbertre, hárman Bíró Ferenc Sándorra szavaztak, míg egy érvénytelen szavazat volt, így az újonnan megalakult Helyi Tanács, Nagy István Róbertnek szavazott bizalmat alpolgármesterként. Három bizottság műk0dött eddig is a Hegyközcsatári Helyi Tanácsban, amelyet megtartottak a következő időszakban is. A bizottsági tagok megválasztása zökkenőmentesen zajlott, amelyet a tanácsosok egyhangúlag elfogadtak.
A Hegyközcsatári Helyi Tanács tagjai: Albírt Béla, Nagy Sándor, Mészáros Zoltán, Simkó Lajos, Gombos Brigitta, Szabó Kinga, Nagy István Róbert, Bíró Ferenc Sándor, Homonnai Alexandru, Dull Melinda, Drugas Marius."
Forrás : pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése