Ifj. Bajó János, Borsi Imre Lóránd és Nagy Miklós
"Nagy Miklós, Szalárd polgármestere és ifj. Bajó János nagyürögdi polgármesterjelölt számolt be tegnap munkájáról és terveiről Borsi Imre Lóránd, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke társaságában." - írja Borsi Balázs a Reggeli Újságban.
Részletek a cikkből :
"Nagy Miklós tudatta, munkájukról beszámoltak a lakosságnak. Mint mondta, ő kevésbé a szavak, annál inkább a tettek embere. Hangsúlyozta, a Szalárdon és a hozzá tartozó falvakban elért eredmények nem egyéni sikerek, hiszen egy jó csapat alakult ki a hivatalban. „Ami a községben felépült, az mind az RMDSZ-hez köthető, sem az előző polgármesterek, sem más semmit nem tud felmutatni” – emelte ki az elöljáró, aki hozzátette: csapata felvállalta azt, amit annak idején sokan őrültségnek tartottak, mégpedig hogy rendet tesz a községben és egy olyan hellyé varázsolja, ahol adottak a lehetőségek és ahonnan nem mennek el a fiatalok. Mára ez megvalósult, ecsetelte Nagy Miklós, a fiatal házasok biztonságban érezhetik magukat, ezért maradnak, családot alapítanak és gazdálkodnak, vállalkoznak. A községben a gyermeklétszám folyamatosan növekszik, ezért mind Szalárdon, Szentimrén és Hodoson rendbe tették és építettek iskolákat és óvodákat. Szalárdon most épül egy újabb napközi, de már tudni lehet, hogy mire elkészül, azt is bővíteni kell, mert olyan sok a gyerek. Mindemellett egy délutáni iskolai központot is terveznek, ahová az elemista diákok mehetnek órák után és meleg ebédet kapnak, valamint szakszemélyzet felügyeletével elvégezhetik a házi feladatokat, ameddig a szüleik dolgoznak.
Az emberek néha elfeledik, hogy mi volt régen. Amikor kritizálnak, számon kérik, hogy ez vagy az miért nincs, de arra már nem emlékeznek, honnan indultunk – mondja a polgármester. Nagy Miklós tudatta, jelenleg a vízvezeték- és csatornahálózat bővítése és modernizálása zajlik, de folytatódik a községi utak építése is. Összesen tíz futó pályázata van a községnek megközelítőleg húszmillió euró összértékben. Ebben az is benne van, hogy ahol végeznek a vízvezeték-bővítéssel, csatornázással és gázvezetéssel, ott le is aszfaltozzák majd az utcákat.
Nagy Miklós hosszú távú tervei között a helyi turizmus fejlesztése szerepel. Egy termálfürdő megépítése, valamint a helyi adottságok kiaknázása. Már most vannak jelei annak, hogy a vállalkozók is látnak fantáziát az idegenforgalomban, hiszen egy panzió már felépült, egy most készült és további projektek is vannak."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése