"A Szent László Napok részeként idén is lesz gyalogtúra, várköltöztető
szerepjáték Biharról Nagyváradra. Az esemény június 18-án, szombat
reggel 8:30-kor eligazítással veszi kezdetét a bihari földvárban. Az
útra bocsátó szavak után, ki-ki előre választott szerepének megfelelően
vesz részt a gyalogosan zajló költöztetésben. A szerepjátékhoz minimális
hozzáöltözés is ajánlott. A pihenők során alkalom lesz a környék
nevezetességeivel és helyneveivel ismerkedni. Célba érve (16 óra tájt), a
vállalt feladat és a mintegy 20 kilométeres gyaloglás sikeres
teljesítésének örömére hálaadásra kerül sor.
Az indulás Biharról lesz, ám igény esetén Nagyváradról, a Kanonok
sorról mikrobusz indul június 18-án reggel 8 órakor Biharra. Érdeklődni,
bejelentkezni a 0259/220-126-os telefonszámon, illetve a
nagyvarad@szentlaszlonapok.ro címen lehet.A túra szakértője Csorba Mihály történelemtanár, szervezője pedig Bősze László." - írja a Bihari Napló.
Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése