2016. június 3., péntek

Hálaadó istentisztelet, emlékműavatás Fugyiban

 

"Vasárnap délután, ünnepélyes hálaadó istentiszteletre került sor a fugyi református templomban, a középkori templom külső felújítása és a település első írásos említésének 780. évfordulója alkalmából. Az ünnepi eseményen a helybeliek mellett sok meghívott jelen volt" - írja Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.

A zsúfolásig megtelt középkori református templomban az ünnepi hálaadó istentiszteleten Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese Mózes 2. könyve, 33 rész, 21. verse alapján hirdette Isten igéjét: „És monda az Úr: Imé van hely nálam; állj a kősziklára”. Az igehirdető elsőként is a fugyi egyházközség tagjait köszöntötte és minden kedves vendégüket, akik ezen ünnepi istentiszteletre eljöttek. „Most, amikor hálát adunk az Istennek a templom külső felújításáért és a település 780 éves fennállásának évfordulója alkalmából, itt vagyunk sokan, és együtt ünnepelünk, adunk hálát az Úrnak mindazért, amit sikerült megvalósítanunk”. Beszélt arról, hogy a mai világban nagyon is szükségünk van arra, hogy az Isten közelségében legyünk, és hálát adjunk neki. „Feltesszük a kérdést, hogy hol a helyünk, mit cselekedjünk, hogy valóban a jó úton járjunk, mit kell tennünk, hogy valóban áldásos legyen az életünk? Az Isten azt mondja nekünk: Jöjj, van énnálam helyed, állj a kősziklára. Mindenkinek szól az üzenet, hogy jöjj, hogy megtaláld nyugalmadat, békességedet, jöjj, hogy megtaláld helyed a felújított templomban. Engedd, hogy Isten szeretete napsugárként átjárja életedet, jöjj, és adj hálát az Istennek. Itt is és minden gyülekezetben, de egyéni életünkben is van arra lehetőség, hogy hálát adjunk az Istennek, jöjj el, mondd el szíved fájdalmát, és engedd, hogy ő szólítson meg, engedd, hogy bátorítson téged”. Azt kívánom, hogy ezt a közösséget, ezt az isteni anyaszentegyházat a hit, a remény és a szeretet tartsa meg azon az erős kősziklán, amit az Isten adott számunkra”, mondta záróként az esperes-lelkipásztor.
Az igehirdetést követően a Fugyi Református Egyházközség lelkipásztora, Zsigmond Attila név szerint köszöntötte a megjelent elöljárókat, azokat a szakembereket, akik hathatósan hozzájárultak a templom felújításához.
Támogatják
Dr. Szilágyi Péter a magyar kormány képviseletében köszöntötte a jelenlévőket, szólt arról, hogy a magyar kormány támogatja a műemlék templom felújítását. Majd arról szólt, hogy épített örökségünket ápolni kell, fontos az, hogy ápoljuk örökségünket, melyet már az első polgári kormány célul tűzött ki, amit 2012 után újra felújítottak. Ennek köszönhetően több száz templom menekült meg a pusztulástól és újult meg a Kárpát-medencében, hangzott el.
A Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László is köszöntötte a gyülekezetet. Majd arról beszélt, hogy ha ezek a tempA templomi együttlét után a gyülekezet tagjai a templomkertbe vonultak, ahol leleplezték azt az emlékművet, melyen ez áll: – Villa Fudy 1236–2016 –. Ezt követően a Sebes-Körös menti települések református lelkipásztorai egy-egy lomkövek tudnának beszélni, akkor elmondanák, hogy az itt élőknek köszönhetően újult fel, mert az itteniek ragaszkodnak templomukhoz.
Szabó Ödön parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta, „nagy öröm számomra, hogy újra itt lehetek ebben a templomba, nem először járok itt, hiszen évente innen indul el az a szüreti mulatság, melyet Zsigmond Attila tiszteletes támogatásával rendeznek meg minden évben a faluban. Itt Fugyiban a tiszteletes összefogja ezt ige felolvasásával köszöntötték az eseményt, a helyi gyülekezetet. Könyves Gyöngyi egy nagyon szép verset szavalt el, melyet az emlékmű koszorúzása követett. Ezt követően Mikló Ferenc esperes kérte Isten áldását az emléka református közösséget, és összefogva tudnak dolgozni, ha van lehetőségük, akkor mindent megtesznek a közösség életében. Sokszor van úgy, hogy amellett, amit megkaptunk, még többet akarunk, azt kijelenthetem, hogy amit ma itt megkaptunk, az valami csodálatos, összefogással, türelemmel, megfelelő szakmai irányítással kialakult kapcsolattal dolgoztak, amiért hálát kell adjunk és meg kell köszönni”. Arról is beszélt, hogy mi nagyon is türelmetlenek vagyunk, ezt türelemmel kell kezelni, műre, a fugyi közösségre. Emődi Tamás építész ismertette röviden a település és a templom múltját. Az ünnepi esemény a himnusz eléneklésével zárult, majd mindenkit meghívtak egy estebédre a helyi kultúrotthonba. hogy ilyen megvalósításnak lehessünk szemtanúi.

 Pop Ioan, Fugyivásárhely polgármestere magyarul és románul mondott üdvözlőbeszédet, kiemelve azt a tényt, hogy „ebben a faluban vagyunk, lakunk, ahol ma szüleinkre, barátainkra emlékezünk. Ez az a hely, ahonnan elindultunk az életbe, és örülünk annak, hogy ma együtt tudunk örülni önökkel együtt ennek a megvalósításnak”. Az ünnepi istentiszteleten kétszer is az eseményhez kötődő egyházi éneket adott elő magyar és román nyelven Mészáros Levente."
Forrás : pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése