Both Abigél.Forrás : erdon.ro
Helyi és országos sajtó beszámolt Both Abigél haláláról.Mi köze van a Bihari Hegyközhöz?Az Erdélyi Riport adja meg a választ :" Both Abigél (1968 Kézdivásárhely – 2016 Hegyközpályi)" Szűcs László cikkét olvashatja az erdelyiriport.ro-ban.
Megható Szántó Zoltán cikke,mely a Bihari Naplóban jelent meg :" Amikor csütörtök reggel beléptem a szerkesztőségbe, igencsak gyászos hangulat fogadott. Valami hasonló érzés fogott el, mint hat évvel korábban, amikor Alfer asztalán egy szál gyertya égett, és ott volt az ő szokásos mimikájú arcképe…" Teljes cikk : erdon.ro
Az országos sajtó megírta Both Abigél halálhírét : "Életének 49. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtökön elhunyt Both Abigél nagyváradi újságíró. Both Abigél a Bihari Napló, a Reggeli Újság munkatársa, az Új Magyar Szó országos napilap tudósítója, az Erdélyi Riport szerkesztője, lapigazgatója, a Mákvirág gyermeklap alapítója volt, az utóbbi években a Biharország folyóirat gyermekrovatát szerkesztette – olvasható az Erdélyi Riport honlapján." Teljes cikk : kronika.ro
Szőke Mária írta Both Abigél temetése után : " Both Abigél 48 éves földi pályafutása alatt nemcsak emberként, édesanyaként, nagymamaként, jóbarátként, de több váradi újság munkatársaként is bebizonyította, hogy az újságírói szakmában a szeretet harcosainak igenis helyük van manapság is." Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése