2016. szeptember 20., kedd

Szüreti mulatság Hegyközpályiban

Szüreti táncosok Imre Julianna oktatóval és a Slagerboys zenekarral a háttérben
Szüreti táncosok Imre Julianna oktatóval és a Slagerboys zenekarral a háttérben.Fotó : Tarsoly Normen

" Beköszöntött az ősz! Az időjósok az mondják, hosszú ősz elé nézünk. A hegyközpályi fiatalok sem voltak restek, szeptember első hétvégéjén megtartották a szüreti mulatságot a községben. Mindenki jól érezte magát, emlékezetes marad a rendezvény." - írja Tarsoly Normen a Bihari Naplóban.

"Szeptember 3-án délelőtt 10 órakor a hegyközpályi református templomban kezdődött az egész napos ünnepség, ahol az istentiszteleten Köteles László lelkipásztor az áldásról és az átokról beszélt. Jelen voltak a szüreti táncosok és a szüleik is. Áldás vagy átok a szőlő és a belőle készült bor? – tette fel a kérdést beszédében a tiszteletes, és mértékletességre intett a borral kapcsolatban, mely ugyan áldásnak tekinthető, viszont a mértéktelen borfogyasztás átok is lehet. Ezt követően megérkeztek a szekeresek és a lovasok, feldíszítették a járműveiket, és déli tizenkét órakor a kezdőtánc eljárása után elindultak hívogatni a fiatalok.

A kilenc táncospárból álló csapat Hegyközszáldobágy fele indult hívogatni. A négy szekérből álló konvoj Száldobágy után Hegyközújlakon keresztül Hegyközcsatárba ment. Hegyközpályiban folytatták, ahol a szüleik nagy örömmel és változatos finomságokkal várták a kapuk előtt a gyermekeiket, akik minden megállójuk alkalmával eltáncolták a szüreti táncukat. Este hét órára fejezték be a hívogatást. Megközelítőleg húsz helyen fogadták őket, kaláccsal, üdítőkkel, tésztákkal, s nagy szeretettel.
A hívogatókat elkísérték utukon egy száldobágyi lovasiskola tanulói is, összesen négy lovas kíséretében, akik közül az egyik lovas olvasta fel – egy hegyközpályi gyerek, Izsáki Gyula – a meghívót minden megálló alkalmával.

Amikor befejezték a fiatalok a hívogatást, a szülők meleg étellel várták a gyerekeket a hosszú és fárasztó utuk után. Egy kis pihenést követően éjfélkor, a népes közönség előtt a gyerekek eltáncolták az időponthoz illő táncukat, amelyet hatalmas tapsvihar és éljenzés követett. Kincses Izabella és Seuche Raul szüreti táncosok megköszönték Imre Julianna hegyközpályi óvónőnek, hogy felkészítette őket, az áldozatos, egy hónapon keresztül tartó munkát, valamint a szüleiknek a támogatást és a munkájukat, azt, hogy újból létrejöhetett ez az ünnepség. Imre Julianna köszöntőjében elmondta: hálás ennek a kialakult kis szülői közösségnek, amely által újból megmutatták, hogy összefogással sokat el tudnak érni, fenn tudnak maradni, hagyományainkat meg tudják őrizni. Ezután hajnali öt óráig folyt a mulatozás a hegyközpályi kultúrotthonban."

A néptánc elmaradhatatlan volt ezen a szüreti mulatságon is

Hegyközújlakon a fiatal néptáncosok hivogatás közben

Izsáki Gyula hivogat, Imre Juliannával a képen

A szüreti mulatság a település egyik legfontosabb ünnepe

Szüreti táncoslányok idézik fel a mulatság hangulatát

Fotók : Tarsoly Normen
Forrás : biharinaplo.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése