2016. szeptember 29., csütörtök

Háromnapos „Szüreti Fesztivál” Siterben

 
Az elmúlt hétvégén egy háromnapos „Szüreti Fesztivált” tartottak a siteri ifjak, a helyi Mosoly Kommandó csoport tagjai. A rendezvény péntek délután kezdődött és vasárnap estig tartott, amelyen egy helyi jellegzetességű szüretet elevenítettek fel. A rendezvény főszervezője Szabó Kinga, aki a siteri Mosoly Kommandó vezetője, a hegyközcsatári Helyi Tanács tagja, ővele beszélgettünk és kérdeztük: – Kik a kommandósok? – A Mosoly Kommandó 2015. december 12-én alakult, Szabó Kinga vezetésével, Siterben. Többnyire helyi gyerekekből, fiatalokból, felnőttekből és idősekből (a tagok életkora 3–81 éves korig) áll, a csoport állandó tagjainak száma körülbelül harmincra tehető, de ez folyamatosan bővül! – Milyen tevékenységük volt, van?
Irány a szőlőskert! A hagyománynak megfelelően az utat szekérre ülve tették meg – Szent estére mézeskalácsot sütöttünk, 650 darabot, melyeket a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban, a Caritas Catolica által működtetett idősotthonokban, illetve egyházaknál osztottunk szét. Húsvétra tojást közösen festettük és díszítettünk. Anyák napi képeslapkészítés, sütemény versenyen való részvétel (közösen elkészített süteménnyel.) Gyermeknapi rendezvény lebonyolításában való részvétel, jótékonysági fesztiválon való részvétel, kirándulások szervezése.
– Elég tágas a tevékenységük, úgy tudom, van egy nemes céljuk is...
– Igen, célunk, hogy mosolyt csaljunk az emberek arcára, segítsünk, ahogyan, ahol és amiben tudunk! A jelmondatunk pedig: „Ha jót teszel, légy hálás érte.” Lev Tolsztoj
Népszokásaink
– Mi volt a cél a hétvégi rendezvénnyel?
– Lelkes csapatunk arra gondolt, hogy szeretnénk, ha a hagyományaink, népszokásaink nem merülnének feledésbe a mai felgyorsult világban, így lehetőségeinkhez mérten megrendeztük a mi kis Mosoly Kommandós „Szüreti Fesztivál” ünnepségünket, ahol egy hagyományos szüretet szerettünk volna feleleveníteni, amelyet több napig tartó kellékek illetve a bográcsgulyáshoz és a fánkhoz való alapanyagok beszerzése előzött meg. Különböző felajánlásokat kaptunk, alapanyagokat az ételek elkészítéséhez. – Vasárnap délután a Mosoly Kommandó tagjai ismét összegyűltünk és együtt ebédeltünk illetve kiosztottuk az időközben, kedves támogatóinktól kapott ajándékokat, élménybeszámolót tartottunk az elmúlt napok történéseiről, ahol mindenki rendkívül jól érezte magát, lezáráskép-
– Miért is sikerült 3 naposra a ,,fesztivál”?
 
  – Péntek délután a kommandó tagok, aki csak tehette jött, hogy együtt készítsük elő a dekorációt, takarítottunk, szépítgettük a kellékeket és a helyszínt, amit este egy közös vacsorával, énekléssel, táncolással fejeztünk be. Szombaton már kora reggel elkezdődött a helyszín csinosítgatása, díszítése, kora délutánra már a dekoráció összes darabja a helyére került. A Mosoly Kommandós csoport felnőtt tagjai a bográcsgulyás és a presbiterfánkot (eredete a Hegypen pedig délutáni mulatozásba kezdtünk amely kora estig tartott. Itt szeretnénk megköszönni mindazok önzetlen támogatását és segítségét, akik hozzásegítettek bennünket a Mosoly Kommandós kis „szüreti fesztiválunkhoz”! Ne feledjék: „Ha jót teszel, légy hálás érte” – Lev Tolsztoj. közhöz köthető) készítették el. Délután 4 órától a szépen felöltözött leánykák és legények elindultunk, kosárkáikkal a kezünkben szekérrel szüretelni egy közeli kertbe, ahol szüretelés közben hagyományos szüreti nótákat énekelgettünk. Ezt követően visszatértünk kis bázisunkra, ahol jó hangulatú emberek, gőzölgő bográcsgulyás és illatos fánk fogadott bennünket. A következő lépés az általunk szedett szőlő taposása volt, amit bárki kipróbálhatott, a taposás végeztével a legények kipréselték a szőlőt és ezt követően a jelenlévőkkel együtt megkóstoltuk a finom friss mustot! Közösen megvacsoráztunk és hajnalig tartó mulatozásba kezdtünk, ahol együtt táncolt, énekelt gyerek, szülő, nagyszülő, a Mosoly Kommandó tagjain kívül jelen voltak a segítőink, támogatóink illetve nagyon szívesen vendégül láttuk mindazokat, akik arra jártak és szerettek volna ízelítőt kapni az ételekből vagy az ott uralkodó fergeteges jókedvű mulatozásból."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése