Vendéglátók és püspökladányiak együtt: a Vasárnapi Iskolatábor résztvevői Félegyházán
"Biharfélegyházán nagyon várták a vakációt. Nagyon fontos, hogy a nyár lelkileg ne meddő időtöltés, hanem tartalom-teljes időszak legyen. Ez volt a céljuk a református egyházközségben nagy kitartással szolgáló önkénteseknek, munkatársaknak." - írja Szabó Ella tanítónő a Bihari Naplóban.Teljes cikk :
"Július hónap rengeteg meglepetést, szép emléket tartogatott számunkra. Negyedikén kezdődött a gyermekbibliahét, Kosaramba fonom dicséreted címmel. A gyerekek minden nap egy bibliai történetet ismerhettek meg, és legalább két új, magyar népi dallamokra költött éneket tanulhattak meg. A történetek és énekek tanulása közben keresztény öntudatuk épült, fejlődött. Öröm volt számunkra, hogy idén is nagyon sok gyermek és fiatal volt jelen. A bibliahetet vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében zártuk, ahol vallástanárnőnk összefoglalta a szülőknek a heti történteket, majd a gyerekek bemutatták a tanult énekeket. Református Nőszövetségi Konferenciára indult július 9-én 12 nőszövetségi tagunk, a konferencia helyszíne ebben az évben a köröskisjenői Kings Land volt. Felemelő érzés volt hallani és együtt énekelni több ezer asszonytestvérrel, az előadások révén mélyebb betekintést kaptunk, hogy mi is egy református nőszövetség feladata, küldetése. Néhány nap elteltével, július 15-én megérkezett egyházközségünkbe az Exodus észak-ír csapat, 18 fiatal jött Krisztustól kapott missziói küldetést végezni. Délelőttönként bibliai történeteket, énekeket tanítottak, közös játékokkal és kézműves-foglalkozásokkal A nyár hamar eltelt, sok, szép emléket hagyva maga után. Egy lelkipásztor és családja kevés ehhez a munkához, de Isten adott segítőkész, lelkiismeretes fiatalokat, nőszövetségi tagokat, presbitereket, óvónőt, sok segítséget, hogy közösen végezzük a átszőve, délután angol órákat tartottak kisebbeknek és nagyobbaknak, mások idősebb személyeket látogattak, elbeszélgettek és énekeltek, néhányan pedig kétkezi munkával besegítettek, hogy a Teleház még szebb legyen. Egy nap reánk bízott feladatokat. Szolgálatunk célja a gyülekezetépítés, szeretnénk, ha a gyülekezeti életben, az istentiszteleteken egyre több gyermek, fiatal és szülő venne részt. Elvégzett munkánkért Istené legyen a dicsőség! látogatást tett nálunk a magyarországi Nagykereki település roma, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekek egy csoportja. Ittlétük célja a kapcsolatteremtés volt a helybéli roma közösséggel, délutáni iskolával. A Nőszövetségnek köszönhetően meleg étellel és kemencében sült pogácsával kínálhattuk meg a vendégeket. Nyolc nap elteltével egy közösen eltöltött hét zárására hívta a harangszó péntek este a gyülekezeti tagokat, hogy közösen, Istent dicsérve búcsúzzunk el észak-ír testvéreinktől. Az internetnek köszönhetően az itt kötött barátságok tovább élhetnek.
Már kilencedik éve, hogy július utolsó napjaiban rendezzük meg a
Vasárnapi Iskolai tábort. Idén sem volt másként, július utolsó négy
napját, csütörtöktől vasárnap délutánig közösen tölthettük a
püspökladányi tanárnőkkel. Ez a négynapos, sátoros tábor jutalom,
ajándék minden gyerek számára, aki részt vesz a Vasárnapi Iskola
foglalkozásain és a szombat délelőtti vallásórákon. A négy nap alatt sok
közösségépítő játékban vehettek részt a gyerekek, közösen
strandolhattak, csapatokban versenyezhettek, este a gyermekénekkar
vezetőjével énekelhettek, és gondnokunk feleségének köszönhetően
mindvégig finomat ehettek. A vakáció külhoni táborral indult, és
táborral zárult. A szünidő első napjaiban, a Szeretet 7 keretében
Kárpátalján táborozhattak a frissen konfirmált gyerekek. A Refi-Ifi
tagjai, a KRISZBI szervezésében szeptember első hetében a vakációt a
Debrecen melletti Dorcas Központban zárhatták."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése