2016. szeptember 12., hétfő

Szentjobbon a Fekete Madonna

Szentjobbon a Fekete Madonna
"2016. szeptember 11-én, vasárnap szentjobbi zarándoklatra indultak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és hívei." - írja a Bihari Naplóban Szerafina nővér. Teljes cikk : 
 
"Kis falunk megtelt ünneplő hívekkel, kik Szűz Mária születésnapját jöttek ünnepelni. Örömteli szívvel, énekelve vonultak végig az utcákon egészen a templomig, amely pillanatok alatt megtelt buzgó hívekkel, kik a Kisboldogasszonyt szívvel-lélekkel köszöntötték.
Böcskei László megyéspüspök az idei év első körlevelében kiemelkedő szentéllyé nyilvánította a szentjobbi plébániatemplomot és meghívta az egyházmegye híveit, hogy a 11.00 órakor kezdődő szentmisén a Boldogságos Szűzanya közbenjárását kérjék életükre, közösségeink, családjaink megújulásáért. Több mint 700 zarándok érkezett az ünnepre, néhányan régi szokás szerint gyalog jöttek el például Szilágysomlyóról, Székelyhídról és a magyarországi Bagamérről. Igazi búcsús hangulat alakult ki a szép Máriát köszöntő énekek, imák felcsendülése során. Azt hiszem egy igazán boldog születésnapot szereztünk Égi Édesanyánknak!
A felemelő szentmise végén főpásztorunk visszahelyezte a templom mellékoltárára a kegyhely kiemelkedő elemét, a Brünni Fekete Madonna felújított kegyképét egy szál ezüst rózsával ajándékozva meg a Szűzanyát. A hívek közössége virágokkal köszöntötte Máriát, Jézus Krisztus és általa az egész világ Édesanyját. Végül a zarándokok lelki erőt nyerve, egészen biztosan sok kegyelemben részesülve tértek vissza otthonaikba."
Forrás : erdon.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése