Forrás : erdon.ro
Jogos kérdés a Bihari Hegyközben és az Érmeléken : Megépül az Észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakasza ? A Bihari Naplóban azt olvashatjuk,hogy Sorin Buşe szállításügyi tárca vezetője szombaton érkezett Nagyváradra munkalátogatásra.Ezt nyilatkozta a lapnak :
" A munkálatokat ott két héten belül el kell
kezdeni. Kifejtette, hogy az ottani kivitelezők (a spanyol Isolux Corsan
és Corsan Corviam vállalatok, valamint a Consinit, a Road
Consulting&Design és aVia Design román cégek) megkapják a szükséges
engedélyeket és jóváhagyásokat, tehát a jogi akadályok elgördültek a
munkálat megkezdése elől, ami azt jelenti, hogy akár már most
elkezdhetnének ott dolgozni. Ugyancsak kérdésünkre válaszolva Sorin Buşe
kijelentette, hogy a minisztérium elvárása az, hogy a kivitelezők minél
nagyobb kapacitással elkezdjenek dolgozni. „Tárgyaltunk annak
lehetőségéről is, hogy szerződést bontunk. Mi el szeretnénk ezt kerülni,
mert a szerződésbontás újabb versenykiírást von maga után, amivel
legalább egy év eltelik, a kivitelező sem akarja ezt, mert akkor elesik a
pénztől, de ha nem tudunk csapatban dolgozni, akkor jobb, ha egyáltalán
nem dolgozunk együtt, és ha ők nem csinálják azt, amit felvállaltak,
akkor felbontjuk a szerződést” – szögezte le Buşe. Hozzátette, hogy a
napokban találkozni fog a kivitelező vállalatok vezetőtanácsaival annak
érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy két héten belül elkezdenek
dolgozni a autósztráda-szakaszon."
Ígéretből nincs hiány,sőt " tele van a padlás" ' Talán az ősszel elkezdődnek a munkálatok.Sürgős volna a térség fejlődése miatt.Hátha a miniszter megmozgatja azokat,akik felelősek a késésért.Várjuk ki a végét'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése