"A vidéki közösségek számára a kulturális programok kiemelkedő
jelentőséggel bírnak, mert azon túl, hogy ápolják és továbbadják
szellemi örökségünket, a legerősebb közösségformáló programok, hiszen
sok helyen csak így élhetik meg magyarságukat az emberek. Éppen ezért
kiemelten kell kezelni a kultúrát és annak támogatását – mondta egy
Paptamásiban rendezett hétvégi fórumon Szabó Ödön parlamenti
képviselőjelölt. Hangsúlyozta, sok Bihar megyei településen évtizedek
óta futnak hagyományos színvonalas rendezvények, és a helyi
önkormányzatok mellett a civil szervezetek, a önkéntes csapatok munkája
az, ami nem hagyja feledésbe merülni szokásainkat és életünk szervez
részét képező kultúránkat." - írja a Reggeli Újság.
A helyi önkormányzatok az elmúlt években sorra felújították a kultúrházakat a megyében, vagy éppen zajlik a fejújítás, sok helyen pedig teljesen új, modern közösségi házak épültek, ezeknek a fenntartása azonban néha meghaladja a községek képességeit, mondta Szabó Ödön, aki szerint központi, bukaresti, kormányzati költségvetésből kell forrást elkülöníteni a vidéki színházi kiszállások finanszírozására. Ez különösen fontos ott, ahol a magyarság kisebbségben él, mert a kultúra identitásmegőrző szerepe nagyban hozzájárul a magyar érzelem ápolásához. A bihari szórványban például egy-két helyi kezdeményezésen túl csak a Bihar megyei RMDSZ által elkezdett programokon, rendezvényeken találkozhatnak az emberek magyar előadással. A nevelés, a kisebbségek igényeinek kiszolgálása azonban az állam dolga is, hiszen azok a magyar emberek is éppen olyan adófizetők, mint a többiek, és mint megannyit hangoztatják: segíteni kell a kisebbségek kultúrájának megőrzését."
Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése