Sok millió keresztény ünnepli ezekben az órákban,vagy napon Jézus Krisztus születésnapját.A Wikipédia szerint a nikaiai zsinaton döntötték el,hogy december 25-e Jézus születése napja lesz.Voltak olyanok mint az örmény katolikus egyház ,akik január 6-án ünnepeltek.350-ben I. Gyula pápa december 25-ét nyilvánította a Megváltó születésnapjává, melyet sok keresztény egyház elfogadott,mások nem.
I.e. az első században sok zsidó várta a Messiás születését.Miért?Mert Dániel próféta könyvében olvasható prófécia szerint abban az időben kellett megszületni.Dániel könyv 9. fejezet 20-27 versekben ezt olvashatjuk a Károli fordításban az On-line Bibliában :
20
És még szólék és imádkozám,
és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek
bűnéről; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én
Istenemnek szent hegyéért.
21
Én
még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, akit elébb a
látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli
áldozat idején.
22
És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.
23
A
te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy
megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és
értsd meg a látomást!
24
Hetven
hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a
gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság
és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a
próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
25
Tudd
meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való
szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van
és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos
időkben.
26
A
hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a
várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége
lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a
pusztulás.
27
És
egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget
vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán
pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad."
Kissé bonyolultnak hangzik a prófécia,de azt kell tudnunk,hogy a 70 év hét i.e. 455-ben kezdődött I. Artaxerxes perzsa király részéről elhangzott „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat” elhangzásától számítva. Ezért várták Izraelben sok zsidó a Messiás megszületését.Vita van arról, hogy mikor született Jézus pontosan,de annyira nagy az ellentét a tudósok között,nem értenek egyet ebben a kérdésben.
Miért született Jézus Betlehemben?Mikeás próféta ezt írja az 5. fejezet 2. versben : "De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között:
belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása
eleitől fogva, öröktől fogva van."
Több véleményt lehet olvasni arról,hogy mikor született Jézus.Valószínű, nem december 25-én.Az egyik ok ,az időjárás.2016 december 25-én éjszaka 6,nappal 10 fok van a meteoblue.com szerint.Sokat nem változott 2000 év alatt az időjárási viszonyok,tehát nehezen hihető,hogy a pásztorok kint a szabad ég alatt voltak a nyájaikkal.Egy biztos : Jézus Betlehem környékén született.Miért nem Betlehemben?Mert nem kaptak helyet a sok zsidó miatt.
Jézus születésének a története Lukács 2. fejezet 1-20. versig olvasható a Károli fordításban :
1
És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2
Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Cirénius volt a helytartó.
3
Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
4
Felméne
pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid
városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és
háznépe közül való volt;
5
Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
6
És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
7
És
szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a
jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
8
Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
9
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
10
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
11
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
12
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
13
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
14
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
15
És
lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a
pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e
dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk.
16
Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala.
17
És ezt látván, elhirdeték, ami nékik a gyermek felől mondatott vala.
18
És mindenek, akik hallák, elcsodálkozának azokon, amiket a pásztorok nékik mondottak.
19
Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala.
20
A
pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind
azok felől, amiket hallottak és láttak, amint nékik megmondatott.
Miért született Jézus?Megadja a választ János evangéliuma a 3. fejezet 16. verse : "
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
Milliók mennek ma a templomokba megünnepelni Jézus születését. Köszöntik Isten fiát, aki 33 év múlva meghalt,először a zsidókért,majd mindenkiért.Miért halt meg?Azért,hogy váltságdíj lehessen értünk.Örök életünk lehet,ha hallgatunk Jézusra.Ez megéri,hogy olvassuk el az élettörténetét.Holnaptól lesz dinóm-dánom,de ne feledkezzünk meg a felnőtt Jézusról, aki értünk feláldozta életét '
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése