" A Hegyközcsatárhoz tartozó Siterben is járt Szabó Ödön az elmúlt
időszakban. Az itt lakók szívélyesen fogadták, és bizalommal fordultak a
politikushoz, akinek elmondták legfőbb problémáikat." - olvasható az RMDSZ sajtóközleményében.
"A fiatal felnőttekkel folytatott beszélgetése során az egyik legfőbb
probléma a kisgyermekek elhelyezése, megőrzése volt. A még nem
óvodáskorú gyerekekre, ha nincs nagyszülői segítség, egész nap a szülők
egyikének gondot kell viselnie, ami azt jelenti, hogy nem tud munkát
vállalni, hogy kicsinyére vigyázhasson. Konkrét példa is előkerült a
siteri beszélgetések során. Az egyik édesanya elmesélte, ott kellett
hagynia a munkahelyét, mert nem volt kire hagynia kisgyermekét. Vidéken
ugyanis nincs megoldva az a lehetőség, hogy legyen településenként
bölcsőde vagy korai óvodai felügyelet. „Akinek nincs segítsége, azoknak
ez nagyon nagy gond, mert a kisgyermekeket nem lehet otthon hagyni
felvigyázatlanul, ha szülei dolgoznak, ezért a család is megszenvedi a
helyzetet, kiesnek bevételek, egy teljes fizetés, és az életkörülmények
romlanak” – fogalmazott az egyik siteri lakos.
Szabó Ödön válaszában elmondta, ismeri a problémát, már másutt is
szembesült vele. A megoldást azonban egy központi szintű kezdeményezés
jelenthetné, amely lehetőséget és költségvetési forrást biztosít a helyi
önkormányzatoknak, hogy beindíthassák a korai óvodai felügyeleteket,
vagy bölcsődéket építsenek. „Amennyiben komolyan gondoljuk a
vidékfejlesztést és azt, hogy a fiatalokat helyben tartsuk, ezeket a
gondokat prioritásként kell kezelni. Sajnos az állam és a kormány csak
beszél a családok támogatásáról, de még az ilyen kérdésekben sem képes
előrelépni. Ami Siterben probléma, a kisgyermekek felügyelete nehézkes
más Bihar megyei településeken is, de akár Ilfov vagy Konstanca megyében
is” – mondta a képviselőjelölt. Szabó Ödön szerint haladéktalanul be
kell indítani egy olyan programot, központi, állami finanszírozással,
hogy amennyiben egy településen megvan egy minimális létszámú
gyerekcsoport, akkor lehessen gyerekmegőrzés azok számára, akik munkába
igyekeznek, és korán kell elmenniük otthonról. Ez a helyzet ugyanakkor
felveti azt a problémát, hogy egyre több helyen kellene bölcsődéket
építeni, és délutános programokat létrehozni, de e mögé is finanszírozás
kell, hogy ne a szülőket terhelje ennek költsége, hogy így se legyen
jövedelem-kiesésük. Régen működtek üzemi óvodák és bölcsődék, de
felbomlott ez a rendszer, ami sokaknak komoly gondot okoz. Ma ezek
helyett kell valamilyen formában megfogalmazni az állam ajánlatait. Az
RMDSZ-nek van erre javaslata, a megvalósításhoz azonban erős parlamenti
képviselet és kormányzati eszköz kell” – mondta Szabó Ödön
képviselőjelölt."
Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése