2017. február 14., kedd

Kitűnő hangulat volt a Szentjobbi Borversenyen

 

"Szombaton nagy érdeklődés közepette zajlott az idei, immáron a XIX. Szentjobbi Borverseny. A megmérettetésre 16 településről, 139 borminta érkezett, ez tízzel több volt mint a tavaly. A helyi Lakodalmas Házban tartott borversenyt a kitűnő hangulat jellemezte." - írja Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.

"Az eseményt a rendezvény főszervezője László Sándor mérnök nyitotta meg, aki a Csáki Miklós Borbarátok Köre nevében köszöntött mindenkit. „Elérkeztünk tehát a tizenkilencedik borversenyhez és nagyon örülök annak, hogy szépen megtelt a lakodalmas ház nagyterme. Újabb rekordot állítottunk fel 139 próbával, a tavaly 129 borminta került a zsűri asztalára, melynek tagjai Popa Dorin professzor a zsűri elnöke, Szoboszlai Hilda, Szoboszlai Csaba és Kiss Zoltán a zsűri tagjai voltak, akik több órán át dolgoztak, hogy meghozzák a borgazdák által várt eredményeket” – mondta a főszervező. A továbbiakban Zatykó Jácint Szentjobb község alpolgármestere megköszönte mindenkinek – ahogy ő fogalmazott a csapatnak – akik mindent megtettek a sikeres verseny megrendezése érdekében, külön László Sándor főszervezőnek.
Ezt követően a helybeli Vadvirágok Népdalkör tagjai énekeltek az eseményhez kötődő magyar népdalokat, kórusműveket – László Enikő irányításával. Őket a Székelyhídi Férfikórus követte, a jövőre megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő férfikórus egy nagyszerű összeállítással szórakoztatta a jelenlévőket, akik nagy tapssal köszönték meg mindkét csapat szereplését – Karancsi Béla irányításával.
Popa Dorin profeszor a zsűri elnöke is köszöntötte a megjelenteket, gratulált a Vadvirágok Népdalkör és a Székelyhídi Férfikórus szerepléshez, akik mindig velünk vannak - mondta. Gratulált Zatykó Jácint alpolgármesternek aki nagyban kivette részét a szervezésben. „Sok jó bort zsűriztünk, amihez gratulálok”, – mondta a szimpatikus professzor, akit minden a megyénkben szervezett nagyobb borversenyeken jelen van és vállalja a zsűri elnöki szerepét. Közben a szervezők a szépen megterített asztalokra finom ételeket szolgáltak fel, a borgazdák egymás borait kínálták, a zenekar jó muzsikával szórakoztatta a közönséget. Ennek előtte Fábián Tibor helyi református lelkész mondott asztali áldást.

A szenátor

Az időközben a helyszínre érkező Cseke Attila a Bihar megyei RMDSZ elnöke, szenátor köszöntötte a megjelenteket – aki egy másik a megyében szervezett rendezvényről érkezett Szentjobbra. Szólt arról, hogy borversenynek vannak hirdetve ezek a rendezvények, de ennél ez sokkal fontosabb.
Az ilyen típusú rendezvény sokkal több mint egy egyszerű verseny, ez egy közösségépítő rendezvény is, mely összehoz olyan embereket, akik mind szőlő- és bortermesztők, de ők egy közösséget alkotnak” - mondta többek között Cseke Attila.

Díjkiosztás

Ezt követően elkezdődött a díjkiosztás. A zsűri döntése szerint 41 aranyérmet, 49 ezüstérmet, 36 bronzérmet és 13 oklevelet osztottak ki. A díjakat Zatykó Jácint alpolgármester adta át, melynek nagy részét, a fiatalok vitték és adták át az illető borászoknak. Csak a borfajták első három helyezett vette át személyesen a díjakat. Szentjobbi borversenyi beszámolónkban csak az első öt aranyérmet nyert személy nevét tudjuk közölni, valamint a különdíjasokat. Száraz borok. Aranyérem: 1. Hegedűs Attila – Érmihályfalva – sauvignon blanc 2016 – 19.25 pont. 2. Hegedűs Attila – Érmihályfalva – chardonnay 2016 – 19-03 p. 3. Czapp Árpád – Székelyhíd – királyleányka – 18. 98 p. 4. Kun Barna – Diószeg – királyleányka – 18.90 p. 5. Nagy Sándor – Szentimre – szürkebarát - 18.85 p.
Aromás édes borok. Aranyérem: 1. Fábián Tibor – Diószeg – 2012 savignon petit – 19.35 pont. Czapp Árpád Levente – Székelyhíd – muskotály otonel – 18.98 p- 3. Id. Nagy Zoltán – Vajda – pölöskei muskotály – 18.88 p. 4. Fábián Tibor – Diószeg – vegyes savignon sardonee – 18.80 p. 5. Pariek Nicolae – Palota – Iasi aroma – 18-68.
Vörös borok. Aranyérem: 1. Rittner Tibor – Diószeg – pinot noire – 18.75 pont. 2. Papp Zoltán – Hegyközkovácsi – kékfrankos rozé – 18.70 p. 3. Rittner Tibor – Diószeg – merlot – 18.70 p. 4. Iordache pincészet - Dragasani – cabernet sauvignon – 18.68 p. 5. Tomassi Francisco – Harangmező – 18.68 p. Az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusa különdíja: a településen elért legmagasabb pontszám: Fábián Tibor - 19.25 pont; a legmagasabb pontszámot elért borlovag:Fábián Tibor – 19.25 pont. A Szentjobbi Csáki Miklós Borbarátok Köre Vándordíja – Zatykó István – Szentjobb.

  A díjkiosztás után értékes tombola tárgyakat sorsoltak ki."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése