"Múlt pénteken a biharpüspöki 19. számú óvoda és a Biharpüspöki
Alapítvány közös szervezésében farsangi összejövetel helyszíne volt a
helyi Bocskai István Közösségi Ház." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.
A rendezvény kiválóan sikerült, rengeteg gyermek és még több szülő
találkozott, beszélgetett egymással. A szervezők meghívták a Szacsvay
Imre Általános Iskola püspöki épületében tanuló előkészítő osztályos
diákokat is, akik nagyon örültek annak, hogy találkozhattak volt ovis
társaikkal. Ugyanakkor az eseményt megtisztelték jelenlétükkel az
elsősök és másodikosok is, a tanító nénijükkel együtt, illetve jelen
volt a negyedikesek oktatója is, aki szeretettel invitálta és várta a
másnapi Iskolakóstolgatóra azokat a gyerekeket – és természetesen a
hozzátartozóikat is – akik ősszel előkészítő osztályba mennek majd.
Emellett sok olyan apróság is elment a közös farsangolásra, akik óvodába
fognak járni, itt ugyanis alkalmuk nyílt arra, hogy megismerkedjenek
leendő óvó nénijükkel, ovis társaikkal.
Tibi és Mesi bohócok műsora után lufit kapott minden gyerek, volt tombola is, és senki sem ment haza üres kézzel. Meglepetés műsorral szolgáltak a Sándor Lilla által felkészített, vezetett Passion tánccsoport tagjai. Igent mondtak a meghívásra a 15-ös óvoda növendékei is, akikkel már évek óta közösen búcsúztatják a telet, és egy étteremnek köszönhetően fánk és tea is volt. Timár Enikő óvónő az alapítvány és a 19-es óvoda Bogyó és Babóca kiscsoportja nevében ezúton is köszönetét fejezi ki azon pedagógus kollégáinak, akik ott voltak, és segédkeztek a szervezésben, a lebonyolításban."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése