Fekvése
A Felső Sárréten, a nagyváradi vasútvonal mellett, Biharpüspökitől nyugatra, a román-magyar határ mellett fekvő település. Itt található az egyik legjelentősebb romániai határátkelő. Az E60-as európai út áthalad rajta, valamint itt végződik a romániai útszámozás szerinti 1-es főút (a borsi határátkelő a 642-es kilométernél található).Története
Bors község már a XIII. század-ban említve van a váradi regestrumban, Bursa néven.E településről vették eredetüket a Sártivánvecse nemzetség-ből származó Borsi család tagjai, melyek 1505-ig voltak a település földesurai.
1505-től Bors egy része a káptalan birtokába került, s birtokában volt még az 1900-as évek elején is.
1552-ben Szentiványi Ferenc lett a település földesura, később pedig az egész község a nagyváradi 1. sz. püspök és a káptalan birtokába került.
Ide tartozott Nagy-Zomlin puszta is, mely régen egyházas község volt.
1374-ben Nagy-Zomlin a váradi székes káptalan birtoka volt. Egyházának romjai láthatóak voltak még az 1900-as évek elején is.
Bors a trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegyéhez tartozott.
1910-ben lakosainak száma 1014 volt, 100% magyar nemzetiségű lakossággal.
A település egy kisebb, Nagyzomlinpuszta nevű része 274 magyar lakossal Trianon után is Magyarország része maradt.
Forrás : hu.wikipedia.org
Bors Község falui régi települések. Történelmi feljegyzések léteznek már a XII-ik századból melyek a Bors törzsrol szolnak akik a környéken éltek. Az elso történelmi dokumentumok Bors helységet 1215 körül említik mely az akkori Bursi néven volt ismert.
Osváth Pál történész kutatásaii szerint melyeket a „Serrat jarasa” címu muvében ismertet Bors helység sokkal régebbi mely nevét a Bors magyar törzsrol kapta. A XIV-ik században egyházi terület volt mely a nagyváradi püspökséghez tartozott. A falu lakosai jobbágyak voltak 14 családot kivéve akik szabadok voltak.
A XIV század utolsó évtizedeiben a településen elterjedt a református vallás, a lakosok nagy része ma is ezt a vallást gyakorolya. Megjelennek egyuttall az iskolai intézmények is így 1754 elött megjelenik egy fiu iskola melyel párhuzamosan egy lány iskola is muködik.
Az 1770-es statisztikai adatok alapján megfigyelheto hogy Bors Községben 722 személy lakott melybol 30 személy tanult írni és olvasni még Nagyváradon 3979 lakos élt melybol 50 személy tanult írni és olvasni. A XIX század végén és a XX század elején a községben egy aktív iskolázás figyelheto meg.
A XVIII és XIX században a népesség több rendben is megtizedelodött a járványoknak köszönhetoen.
Az igazi fellendülést a XIX század elején következett be amikor is több épület került megépítésre többek között a néptanács épülete is.
Az isok során a település több történelmi eseménz is befolyásolta ez a Nagyváradhoz való közelségbol is adódik.
A komunista idoktol kezdve a település fejlodésnek indul, úgy gazdasági mint szociális szempontból. Földrajzi fekvésének köszönhetoen a gazdaság nagy iramban fejlodik, méra az egyik legfejletebb közésgek közé tartozik.
A jövobeli fejlesztéseknek köszönhetoen a vidék tovább fog fejlodni köszönhetoen a külföldi, valamint az infrastrukturális beruházásoknak. A Bihar-Hajdú-Bihar Eurorégió megteremtésével a térségbe még nagyobb és több beruházás fog érkezni.
A 2001-es népszámlálást követoen a község népessége meghaladta a 3.000 lakost. Ez a szám szoros összefüggésben van a térség gazdaságának fejletségi fokával, ez a szám a jövoben remélhetoleg emelkedni fog. Etnikai összetételét tekintoen a lakosság tulnyomó része magya nemzetiségu ez az arány meghaladja a 90%.
Forrás : pcbors.ro
Bors község a romániai Bihar megye nyugati részén, közvetlenül a román – magyar határ mentén terül el. Borshoz legközelebb, (12 km) fekvő város Nagyvárad megyeszékhely. A község területe közel 4000 ha, (40 km2), mely négy falu területét öleli fel, (Biharszentjános, Bors, Kisszántó, Nagyszántó). A Kárpátok hegy és dombvidékét elhagyva az Alföld síkvidéke tárul az utazó szeme elé, de még mielőtt az országot is elhagyná, útját állja e község, melyjoggal nevezhető Románia nyugati kapujának. Itt található ugyanis az ország egyik legnagyobb teher és személy határátkelőhelye.
A Nagyvárad – Debrecen főútvonal mentén elhelyezkedő községet délen a Sebes Körös is érinti. A különböző főútvonalak, vasútvonalak mentén való elhelyezkedés évszázadok óta meghatározó fontosságú a község életének, fejlődésének szempontjából.
A község nevének keletkezése, első okleveles említése
A község elnevezése Bors nemzetségfő nevéből eredeztethető. A honfoglaló Árpád vezér országalapító munkájában segítkező Bors jutalmul kapta ezt a területet, mely később róla kapta a nevét. Maga a név valószínű, hogy ázsiai eredetű, a honfoglalással került erre a területre.
A község nevének első írásos említése a 13. század elején fordul elő a Váradi Regestrumban. A honfoglalás óta, de a kedvező környezeti adottságok miatt valószínű, hogy előbb is lakott település mára már egy 3200 lakosú nagyközséggé fejlődött. Az ezredfordulón közel ezer éves település fennmaradását és fejlődését a kereskedelmi központban való elhelyezkedésnek, Nagyvárad közelségének, valamint termékeny földjeinek köszönheti. Nevét folyamatosan említik a különböző századokból fennmaradt okiratok, összeírások, egyházi adók beszolgáltatását igazoló jegyzőkönyvek.
Forrás : ermellekiregio.ro
Bors, a Felső-Sárréten, a budapest-nagyváradi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1167 lakossal, a kik közül 1031 ev. ref. vallásu. Házainak 59száma 223, lakosaié pedig 1175. Van postája és vasúti állomása; távírója Bihar-Püspöki. A község már a XIII. században szerepel a váradi regestrumban Bursi néven. A Sartivánvecse nemzetségből származó Borsiak innen veszik a nevüket. Ez a család 1505-ig volt a földesura, ettőlfogva egy részét a váradi káptalan bírja, de 1552-ben már Szentiványi Ferencz a község földesura. Később az egész helység a nagyváradi 1. sz. püspök és a káptalan birtokába kerül, mely utóbbi itt ma is birtokos. Az ev. ref. templom a XVII. század elején épült. Az egyháznak két nagyon régi és műbecscsel biró ezüst kelyhe van, melyeket a Dobozy család ajándékozott. Ide tartozik Nagy Zomlin puszta is, mely hajdan egyházas község volt. 1374-ben a váradi székes káptalan volt a földesura. Egyházának némi rommaradványa még ma is látható.
Forrás : mek.oszk.hu
Hivatalos webcím : pcbors.ro
Facebookon : facebook.com/polgarmesterihivatal.bors
Fotók Borsról
Forrás : bihar-bihor.eu
Légifotók Borsról
Forrás : pcbors.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése