Fekvése
Bihar megyében, a Réz-hegység nyúlványai alatt, Nagyvárad közelében, Hegyközcsatár és Hegyközszáldobágy közt fekvő település.Története
Hegyközújlak a Váradi káptalan birtoka volt.A Rákóczi szabadságharc alatt elpusztult ősi templomával együtt, és csak jóval később kezdett újjáépülni.
1863-ban nagy tűzvész pusztított itt, melyben a település majdnem fele a tűzvész áldozatává vált.
Hegyközújlak-nak a XX. század elején 1127 lakosából 1110 magyar anyanyelvű lakosa volt, a házak száma ekkor 203.
A községhez tartozó Csohos dűlő Tábortető nevű része a helyi néphagyomány szerint a Rákóczi szabadságharc alatt táborhely volt.
Forrás : hu.wikipedia.org
Hegyyközpályi hivatalos oldalán ez olvasható :
1210 – ben jött létre. Nagyvárad Püspökének köszönhetően lett újra benépesítve a tatárok és a törökök által elpusztított térség. Egészen 1792 –ig a település neve Pályi Újlak volt, amely a két település testvéresítéséből adódott. Ezt követően a két település ketté válik, és a Hegyközújlak elnevezést kapja, ugyanis magas, hegynek látszó dombokkal van körülvéve.
A Református templom 1890 – ben volt újjáépítése.A Római Katólikus templom közvetlen a hegyközújlaki kultúrház mellett található. A templom alatt egy nagy boltíves pince terül el, amelyet a Római Katolikus Püspökség építettet, amikor majdnem az egész terület hozzájuk tartozott. Ez a terület a nagy mértékű szőlőtermelésről és gyümölcstermelésről volt híres.
Forrás : paleu.ro
Borowszky : Magyarország vármegyéi és városai cimű könyvében,mely az 1900-as évek elején jelent meg ezt irja :
Forrás : mek.oszk.huHegyköz-Ujlak, a Rézhegység nyúlványai alatt, Nagyvárad közelében fekvő nagyközség, túlnyomóan ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal. Házainak száma 203, lakosaié pedig 1128. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyvárad. Régi egyházas község. Földesura a váradi káptalan volt, mely itt most is birtokos. Ev. ref. templomának egyes részeit, melyek még az ősi, románkori egyházból maradtak meg, az 1890-ben épült új templomhoz felhasználták. Az ev. ref. egyház anyakönyvének feljegyzései szerint a község a Rákóczy-féle felkelés alatt elpusztulván, csak jóval később kezdett újra épülni. Az egyház birtokában több érdekes és értékes aranyozott ezüstedény van, az 1665., 1719., 1724. és 1728. évekből. 1863-ban a községnek felénél nagyobb része leégett. Itt született 1767-ben Sándorfi József, Bihar vármegye főorvosa és a magyar szinészet nagy pártfogója. A községhez tartozó Csohos nevű dűlőnek egyik része, mely Tábortető néven ismeretes, az itteni néphagyomány szerint a Rákóczy-féle felkelés alatt táborhely volt.
Hivatalos weblap : paleu.ro
Facebook : Hegyközújlak nyílt csoport
Hegyközpályi oldal
Hamarosan a biharihegykoz.5mp.eu
hegykozcsatar.lapunk.hu
Forrás : hegykozcsatari.multiply.com - Figyelem az oldal megszűnt '
Hegyközújlak régi térképen és régi fotók
Forrás : iwiw.hu
Fotók Hegyközújlakról
Forrás : facebook.com/HegykozujlakUileacuDeMunteNewYork
További fotók a facebook.com/paleu.hegykozpalyi
További fotók a facebook.com/paleu.hegykozpalyi
Térképen
Nagyobb térképre váltás
Fotók
Forrás : instantstreetview.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése