II. Hegyközi Napok - 2001. 08. 4-5 - Két Trabant márkájú gépkocsit törtek szét versenyszerűen. Az itt készült TV felvételek bekerültek a hazai csatornákon kívül, a CNN híradójába is.
Ezt
követően a bukaresti Trabantosok Szövetsége tiltakozó megmozdulást
hajtott végre a fővárosban. Nem gondolták, hogy az eset ekkora port fog
felkavarni, csupán a környezetvédelem fontosságára kívánták felhívni a
figyelmet.
III. Hegyközi Napok - 2002. 08. 3-4
- Kopjafát állítottak a kivégzett Trabantok emlékére - a világon az
első és tudomásunk szerint az egyetlen emlékmű, - amit minden évben meg
is koszorúznak az elkövetők.
Forrás : hegykozcsatar.lapunk.hu
Forrás : hhrf.org
2001-ben kezdődött minden. Két Trabant márkájú gépkocsit törtünk szét versenyszerűen. Az itt készült TV felvételek bekerültek a hazai csatornákon kívül, a CNN híradójába is. Ezt követően a bukaresti Trabantosok Szövetsége tiltakozó megmozdulást hajtott végre a fővárosban. Nem gondoltuk, hogy az eset ekkora port kavar, mi csupán a környezetvédelem fontosságára kívántuk felhívni a figyelmet.
2002-ben kopjafát állítottunk a kivégzett Trabantok emlékére (a világon az első és tudomásunk szerint az egyetlen emlékmű), amit minden évben meg is koszorúznak az elkövetők. Szintén ebben az évben egy 10m hosszú 2m magas téglából épült falat döntöttek le ismert hazai és magyarországi politikusok, keleti irányból nyugat felé amelynek egyik oldalán a román zászló a másik oldalon pedig az Európai Unió zászlaja lobogott. Ezen akciónkkal minden jelentősebb újság címoldalára kerültünk. Ugyancsak ekkor rendeztünk először iszapbirkózást, úgy férfi mint női kategóriában egyaránt. Óriási sikert aratott úgy a közönség mint a sajtó képviselőinek részéről. Nálunk került megrendezésre a fesztivál keretén belül az első Bihar megyei motoros találkozót is, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig motorra szállt s a számukra kialakított pályán mérték össze erejüket, tudásukat.
Forrás : erdely.ma
Megjelent : unciklopedia.org
Trabant, iszap és fal
Erről a három szóról, valószínű sokaknak a Hegyközi Napok jut az
eszébe. Ha igen, akkor eltalálták, ennek a hegyközcsatárban zajló
rendezvénynek, melyet minden év augusztus első hétvégéjén
megrendeznek, állandóan van egy pár nem mindennapi mozzanata.
Először 2001-ben jött az-az ötletük a rendezvényt szervező
MIDESZ fiataljainak, hogy kézi erővel versenyszerűen törjenek össze
két Trabantot. A hátsó szándékuk a környezetvédelemre való
figyelemfelhívás volt. Összetörték. Ezét a cselekményért a fővárosban
működő Trabantosok Szövetsége másnap már tüntetett. Ebből
kiindulva, 2002-ben kopjafát állítottak a törés helyszínén a
Trabantoknak és hangsúlyozták, hogy nem az autónak.
2001-ben történt annak a 10 méter hosszú, 2 méter magas csak
erre a célra épített falnak a ledöntése is, amikor jelképesen az Európa
Unióba kívántak bejutni s ezért adva a látszatra is a fal egyik oldalán
Románia, túloldalt az E.U. zászlaja volt fölvonva. A falat a román zászló
irányából az uniós zászló felé döntötték a hazánkbeli és a határon
túlról meghívott politikusok.
Forrás : groups.yahoo.com
A két Trabant széjjel verésével a hír bekerült a Rossz viccek és egyéb törölt zagyvaságok Wikipédiás hírei közzé.Forrás : hu.wikipedia.org
Trabant - Illusztráció.Forrás : belsoseg.blog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése