Dr.
Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá 1980-ban. Knecht
József a hivatása gyakorlását Szilágysomlyón kezdte segédlelkészként,
onnan Baromlakra irányították. Ott az jelentett kihívást, hogy szlovák
nyelven kellett celebrálnia a misét. Ezért kénytelen volt megtanulni
szlovákul, ebben egy szlovák plébános segítette. Egy év múltán szlovák
papot szenteltek, és őt Érkeserűbe helyezték, majd két év
váradszentmártoni szolgálat következett. Innen a nagyváradi Szent
László-templomba került segédlelkésznek, ahol majdnem hat évet szolgált.
Saját kérésére Szalárdra helyezték, és akkor kilenc évig volt a
katolikus közösség megbecsült és nagyra értékelt plébánosa. Közben a
nyári szabadság alatt magyarországi helyettesítést is vállalt. Paphiány
volt, őt megszerették, ezért érseki kérésre és az itteni püspök
engedélyével kilenc évet Bugacon szolgált. Honvágyának engedelmeskedve,
saját kérésére püspöki engedéllyel 2009-ben visszajött, ezúttal a
Szilágy megyei Selymesilosvára. Innen került újra „haza”, Szalárdra.
Örült ennek az áthelyezésnek, hiszen ott szinte mindenkit ismert, és
tulajdonképpen egy elkezdett munkát kellett folytatnia.
Teljes interjú : biharmegye.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése