2016. július 27., szerda

Hagyományos programok és újdonságok Szalárdon

Hagyományos programok és újdonságok Szalárdon 

"A 16. Szalárdi Napokon vasárnap is sokféle program közül válogathattak az érdeklődők. Az eseménysorozat a református templomban kezdődött, ugyancsak nem mindennapi történéssel." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.

"Az nem rendhagyó, hogy a szalárdi községi napokon ünnepi istentiszteletet tartanak, ám az elmúlt vasárnap tartottnak különlegessége is volt. Június elején lapunkban is tudattuk a szomorú hírt: elhunyt Borzási Gyula tiszteletes, a minap pedig az utódjául kiszemelt lelkész mutatkozott be a gyülekezetnek. Mint megtudtuk, több lelkészt is meghallgatott a presbitérium küldöttsége, és úgy döntöttek, hogy a nagyváradi születésű, jelenleg a Szatmár megyei Kisbábonyban szolgáló Varga Botond Endrét hívják meg bemutatkozásra. A fiatal lelkész a községi napra is utalt egyebek mellett prédikációjában, kifejtve, hogy az jó alkalom hálát adni ez előző óta eltelt egy év sikereiért, eredményeiért. A magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá, hogy a tiszteletes nagyon dicséretesen nem szószaporítással, nem terjengős és nyakatekert, hanem érthetően fogalmazott prédikációval állt meghívói elé. Házigazdai minőségben Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei lelkész üdvözölte a megjelenteket, reformátusokat, katolikusokat, baptistákat, mindenkit saját köszöntésével. A bihari egyházmegyét Mikló Csaba csatári lelkész képviselte, ő mutatta be a gyülekezet tagjainak a meghívott lelkészt, ugyanakkor tudatta: augusztus 7-én tartják meg a lelkészválasztó közgyűlést.
A jövő a béke emberéé
Ugyancsak hagyomány, hogy a községi napokon megkoszorúzzák az 1994-ben újraavatott világháborús emlékművet. Erre idén is sor került, a templomozás után, amikor a baptista közösség fúvósainak térzenéje alatt gyülekeztek a résztvevők, majd dr. Nagy Miklós polgármester adott hangot örömének az egybegyűltek láttán. “A jövő a béke emberéé” (Zsolt. 37.37.), mondta, utalva arra, hogy együtt, csapatban dolgozva kell fejleszteni a község településeit. Cseke Attila képviselő a világháborús áldozatokra emlékezett: sorsuk más kellett volna legyen, ám nem ők döntöttek, hanem eleget tettek a nemzet hívó szavának, utánuk pedig sokszor nem maradt csak egy levél, egy fotó. A nádudvari küldöttséget Beke Imre polgármester vezette, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Prém Mónika helyi iskolaigazgató Németh László írót idézte: A népek emlékezete a hagyomány. Hozzátette: fontos az emlékezés, mai terveinket pedig hagyományainkra építhetjük. Nagy Bernadett diák versmondása után Kucharszki Zoltán lelkész tartott áhítatot, majd koszorúk kerültek az emlékműre, illetve néhány hozzátartozó virágokat hozott.
Előadás
A megemlékezés után a helyi menettánccsoport vezette a menetet a focipályára, ahol a községi nap eseményei zajlottak, a déli órákban a mazsorettek mutatták be táncukat. A délután folyamán autós- és motoros ügyességi verseny volt, a színpadon a helyi iskola diákjai mutattak be műsort, de például a nádudvari küldöttségben résztvevő fiatalok tánccsoportjai is felléptek. A koraesti és esti órákban Cripot bűvész szórakoztatta a közönséget, koncertet a mulatós zene székelyföldi képviselője, Kaly adott, utána Mohácsi Brigitta lépett színpadra, az est sztárvendégének Keresztes Ildikót hívták meg. Még vasárnap délben, a kultúrház gyűléstermében Tőtős Áron történész tartott előadást “Hagyomány és megújulás. A Szent Imre kultusz változatai” címmel. Az igen érdekes előadás kapcsolódott a Bethlen Gábor Alapítvány által támogatott, szombaton lezajlott Adorjánvári népünnepélyhez is (lásd hétfői lapunkat), hiszen a Szent Imre nevét legrégebb óta viselő falu (ez is az előadásban hangzott el) ezzel is a hagyományőrzés nemes feladatát végzi. Az előadás részleteire visszatérünk."
Forrás : erdon.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése