A vakációs bibliahéten részt vevő gyermekek a kultúrház előtt.Forrás : Bihari Napló
"Vasárnap délután istentisztelettel fejeződött be a
vakációs gyermek bibliahét a hegyközpályi református templomban. A
bibliaheti alkalmakon naponta 70–80 gyermek vett részt." - írja Köteles László,református lelkész.
"Az oroszlánok vermébe vetettek, valamint a Kánai menyegző és az ötezer ember megvendégelése is. Az alkalmakon naponta 70–80 gyermek vett részt. A pályi gyermekek mellett Hegyközújlakról is többen csatlakoztak az idei bibliahéthez. Így segítőkkel együtt mintegy 100 személynek adhatott otthont naponta a hegyközpályi kultúrház.
Csodákról hallottunk
A lelki táplálék mellett a gyerekek testi táplálékban is részesültek. A gyülekezet aszszonyai közül többen arra vállalkoztak, hogy idén is elkészítik a szendvicsek mellett a gyermekek kedvenceit, a több száz fánkot és palacsintát. Köszönet illeti összes segítőnket és adományozóinkat szívből jövő szolgálatukért! A bibliahéten csodákról hallottunk, és csodát tapasztalhattunk meg. Annak ellenére, hogy a statisztikák arról tanúskodnak, hogy számbelileg egyre kevesbedik nemzetünk, és egyre többen maradnak ki az istentiszteletekről, a szülők nem küldik már gyermekeiket egyházi alkalmakra, Isten mégis megáldja az Ő népét, azokat, akik Őt keresik – legyen az személy vagy akár gyülekezet. Így, a rideg tények ellenére, elmondhatjuk azt, amit Jeremiás siralmainak könyvében olvasunk: „nem fogyott el (az Úr) irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jer.Sir. 3,22-23). Legyen ez bátorítás mindannyiunk számára! Mindenért Istené a dicsőség!"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése