2016. november 29., kedd

Háromgólos hátrányból fordított a diószegi focicsapat - Megyei bajnokság eredményei

 Jól hajráztak a diószegiek, így bizakodva várhatják a tavaszi idényt 

"Fordulatos és gólokban gazdag meccsen győzött a Diószegi SK a megyei első osztályú bajnokság őszi idényének utolsó fordulójában." - írja a Reggeli Újság.

"A vasárnap délelőtti találkozó első félidejében háromgólos előnyre tett szert a vendég mácsapusztai együttes, ám a szünetben Víg Zoltán edzőnek sikerült feltüzelnie padlóra küldött csapatát, amely a második negyvenöt perc során négyszer volt eredményes, így megszerezte a győzelmet. A siker révén második helyen zárta a bajnokság első felét a diószegi együttes. Az őszi bajnok meglepetésre a Nagyváradi Egyetemi FC lett, amely az érmellékiek mellett a belényesi és a biharszentandrási csapatot is maga mögé utasította, így rendkívül érdekesnek ígérkezik majd a márciusban kezdődő tavaszi idény.

A megyei első osztály 15. (őszi utolsó) fordulójában: Élesd–Gurány 10–0 (gólszerzők: Ţap 44. – büntetőből és 63., Edveş 59., 77., Sava 61. – öngól, I. Balog 64., Sitău 65., 71., Cl. Balog 84., 89.), Mihályfalva–Hegyközpályi 1–1 (Pap 45., illetve Sas 32), Egyetemi FC–Vaskohsziklás 6–2 (Neaga 39., 48., Fărcuţa 42., Gruie 67. – öngól, Urbanovschi 87., Pocean 90., ill. Gruie 35, Dumbrăveanu 62.), Diószeg–Mácsapuszta 4–3 (Fl. Lazăr 47., Sereş 57., Zádori S. 63., Cr. Jurca 89., ill. Praja 3., Copos 12., Dobondi 44.), Váradszentmárton–Bors 1–3 (Morna 23., ill. Gergely 5., Zádori I. 19., Borzescu 90.), Madarász–Belényes 2–5 (Lezeu A. 8., Mughiuruş 80., ill. Vida 20. – öngól, Mihuţa 42., D. Toma 46., 66., 79.). Az ifjúságiaknál: Élesd–Gurány 11–0, Mihályfalva–Hegyközpályi 7–1, Egyetemi FC–Vaskohsziklás 2–2, Diószeg–Mácsapuszta 2–1, Váradszentmárton–Bors 2–3, Madarász–Belényes 1–5. A Szalonta–Fugyivásárhely találkozóra nem került sor, mivel a vendégek a füves, a hazaiak a műfüves pályán akartak játszani. Az ügyben ma hoz döntést a megyei labdarúgó-egyesület fegyelmi bizottsága. A tavaszi idény első fordulójában (2017 márciusa): Egyetemi FC–Mácsapuszta, Mihályfalva–Vaskohsziklás, Szalonta–Hegyközpályi, Madarász–Fugyivásárhely, Szentmárton–Belényes, Élesd–Bors, Biharszentandrás–Gurány. Diószeg szabadnapos lesz.

A megyei másodosztály első csoportjában a 11. fordulóból elmaradt meccseken: Fugyivásárhelyi Unirea–Bihorul Sportiskola 1–3, Papfalva–Bihar FC Legenda 0–1, Mezőtelegdi Foresta–Hegyközszentmiklósi Toldy FC 2–3. A tavaszi idény első fordulójára 2017 márciusában kerül sor, a pontos dátumról a Bihar Megyei Labdarúgó Egyesület végrehajtó bizottsága dönt."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

A megyei első osztály állása

A felnőtteknél


1. Egyetemi FC 14 12 0 2 51–14 36


2. Diószeg 14 11 2 1 47–16 35


3. Belényes 14 10 4 0 40–10 34


4. Szentandrás 14 10 2 2 54–17 32


5. Mihályfalva 14 8 1 5 28–14 25


6. Madarász 14 7 1 6 35–37 22


7. Vaskohsziklás 14 4 8 2 27–23 20


8. Mácsapuszta 14 5 3 6 35–42 18


9. Bors 14 5 2 7 33–37 17


10. Élesd 14 4 1 9 28–28 13


11. Vásárhely 14 3 4 7 20–41 13


12. Pályi 14 2 4 8 15–21 10


13. Szentmárton 14 2 4 8 14–37 10


14. Szalonta 14 2 2 10 18–36 8


15. Gurány* 14 0 2 12 12–84 –1











A megyei másodosztály második csoportjának állása

1. Bihar FC 12 11 1 0 61–3 34


2. Esküllő 12 9 0 3 48–23 27


3. Székelyhíd 12 7 2 3 33–18 23


4. Sonkolyos 12 6 4 2 20–12 22


5. Papfalva 12 6 1 5 22–17 19


6. Révi SE 12 5 2 5 21–23 17


7. Széplak 12 4 4 4 27–23 16


8. Vásárhely 12 5 1 6 24–24 16


9. Toldy FC 12 5 1 6 28–44 16


10. Barátka 12 4 0 8 38–50 12


11. Sportiskola 12 3 0 9 28–43 9


12. Telegd 12 2 2 8 26–44 8


13. Cserpatak 12 1 2 9 14–66 5


* Pontlevonással sújtott csapat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése