Közös kép a hegyközújlaki református templom bejáratánál
"A tizenöt párból alkotott néptánccsoport a déli harangszó multával elindult, hogy behívogassa a környező falvakból a népet az esti mulatságra. A hegyközújlaki fiatalokból álló néptánccsoportot Mester Anikó és Serebán Erika készítették fel, tanították be a táncokat." - írja a Bihari Napló.
"Sokat segítettek a szülők, akik egykor ők is voltak táncosai a
néptánccsoportnak, valamint hasznos ötleteik voltak a jelenlegi
táncosoknak is, így együtt egymás ötleteit kiegészítve alakult ki a mai
behívogató és éjféli tánc. Tulajdonképpen három táncot tanultak be,
egyet, amellyel behívogattak, egyet az esti megérkezéskor, valamint
egyet az éjféli bálnyitóra.
Nagyon ötletes volt, ahogy a falak tele voltak aggatva régi képekkel, nádból készített rámában, amely főleg a szüretelést, a szőlőszedést idézték fel mindazoknak, aki megélték azt az időszakot, és akik koruknál fogva nem láthattak ilyesmit. A fiatalok a próbát követően szép rendben átvonultak a református templomba, hogy közösen, közösségben imádkozva kérjék Isten áldását a mulatságra. Köteles László hegyközpályi beszolgáló lelkipásztor ünnepi igemagyarázatát az 5Mózes 11,2628 alapozta, aki a szeretetről és a mértéktelenségről prédikált, arra intette a fiatalokat és a jelenlévőket, hogy az Úristen igéje mindig megmondja hol a mérték, aki arra hallgat, amit Ő mond akkor lesz jó neki.
Magyar népviseletbe
A déli harangszó multával a magyar népviseletbe felöltözött lányok és fiúk először a kultúrház előtti téren mutatták meg a jelenlévőknek tánctudásukat, majd a szépen feldíszített lovas kocsikkal, elindultak a környező falvakba hívogatni. Minden faluban nagy szeretettel fogadták őket, süteménnyel és üdítővel kínálva meg az elfáradt, de vidám néptáncosokat. Már javában lemenőben volt a nap, amikor visszaértek a hívogatásból, egy jó és finom vacsora elfogyasztása után, amelyet a gyerekek szülei készítettek a kultúrház konyhájában, anyagilag támogatva őket a helyi RMDSZ, Somogyi Timea, Somogyi Lajos községi RMDSZ-elnök, szülők, magánszemélyek, megkezdődött az igazi szüreti bál.
Az esti mulatság megnyitóján Somogyi Lajos a Hegyközpályi községi
RMDSZ elnöke, lokálpatrióta, dicsérő szavakkal beszélt a fiatalok
hagyományőrző és a szülők áldozatos munkájukról, a felkészítőkről, Bódi
László tanácsos segítőkész pozitív hozzáállásáról, a lótartó gazdák
segítségéről, ők szállították a táncosokat egyik településről a másikra,
hiszen ezen emberek nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű
szüreti mulatság.
Továbbá elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a község településein élő fiatalok szívükön viselik a régi hagyományok további fennmaradását, hiszen ez nem más, mint az itt élő magyar nemzetünk történelmének egy része, a települések múltjának megőrzése és továbbadása nemzedékről nemzedékre.
Rusztikus
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője már az est folyamán megérkezett, beszélgetett, barátkozott a helybeliekkel, megcsodálta a kultúrház falát díszítő rusztikus rámákban elhelyezett múlt idéző képeket, amelynek fontosságáról beszélt is a köszöntőjében, arra biztatva a ma fiataljait, hogy soha ne hagyják kihalni hagyományainkat, ezt át kell menteni nemzedékről nemzedékre, jó látni és megtapasztalni a hegyközújlakiak példáját, akik tesznek is ezért, példa erre a mai szüreti mulatság is.
„Én azt látom, hogy ebben a közösségben van erő, valóban össze tudnak fogni a közös célokért, erőt tud felmutatni, ha kell ki áll dolgokért, (…) – mondta Szabó Ödön az RMDSZ Bihari Szervezetének ügyvezető elnöke."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Megjelent Tarsoly Normen cikke a Reggeli Újságban :
Újlakról 15 táncospár indult el hívogatni négy szekéren. A legfiatalabb páros a hét és fél éves Lukács Jennifer és a nyolc éves Somogyi Kevin volt. A dermesztő hideg ellenére ők is kitartóan végigtáncolták az egész napot, mind a tizenöt helyen, ahol fogadták őket. A megállásaik alkalmával Hári Henrik olvasta fel a hívogatót. A táncosokat elkísérte a száldobágyi lovarda négy lovasa is, a hívogatókhoz csatlakozott Bihar községből két szekeres és egy betyárruhás lovas. A nap folyamán több betyáros lovas mutatványra is sort kerítettek.
Este nyolc környékén megérkeztek Újlakra, ahol szalmát gyújtottak a falu bejáratánál majd több helyen népes tömeg fogadta őket. A mulatozás a kultúrházban folytatódott. Az ünnepség keretén belül sor került a hegyközpályi társastánccsoport bemutatójára is, a hét páros Vékony Tibor tánctanár vezetésével bemutatta, milyen táncokat tanultak a nyári kurzus alkalmával.
A látványos bemutató után folytatódott az önfeledt mulatozás, majd lassan éjfélt ütött az óra. Mindenki nagy meglepetésére Szabó Ödön parlamenti képviselő és Somogyi Lajos Hegyközpályi körzeti RMDSZ elnök közösen köszöntötte a jelenlévőket. Szabó Ödön köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a közösségi összefogás a legfontosabb. Somogyi Lajos elmondta, hogy ilyen összefogásra kéri a közeledő választásokon is a magyar közösséget, hogy a magyar jelöltek is képviseljék érdekeinket.
A köszöntők után az éjféli tánc következett, amelyet a jelenlévő szülők, látogatók nagy tapssal és ovációval fogadtak. A táncosok képviseletében Seberbán Tifany megköszönte a szülőknek, szervezőknek a kemény kitartó munkát, a felkészítőiknek a türelmet és virágcsokrokkal lepték meg őket, majd hajnalig tartó mulatozás következett."
Forrás : reggeliujsag.ro
Képes beszámolót megnézheti a hegykozi.blogspot.ro-n.
Továbbá elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a község településein élő fiatalok szívükön viselik a régi hagyományok további fennmaradását, hiszen ez nem más, mint az itt élő magyar nemzetünk történelmének egy része, a települések múltjának megőrzése és továbbadása nemzedékről nemzedékre.
Rusztikus
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője már az est folyamán megérkezett, beszélgetett, barátkozott a helybeliekkel, megcsodálta a kultúrház falát díszítő rusztikus rámákban elhelyezett múlt idéző képeket, amelynek fontosságáról beszélt is a köszöntőjében, arra biztatva a ma fiataljait, hogy soha ne hagyják kihalni hagyományainkat, ezt át kell menteni nemzedékről nemzedékre, jó látni és megtapasztalni a hegyközújlakiak példáját, akik tesznek is ezért, példa erre a mai szüreti mulatság is.
„Én azt látom, hogy ebben a közösségben van erő, valóban össze tudnak fogni a közös célokért, erőt tud felmutatni, ha kell ki áll dolgokért, (…) – mondta Szabó Ödön az RMDSZ Bihari Szervezetének ügyvezető elnöke."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Megjelent Tarsoly Normen cikke a Reggeli Újságban :
Szüreti bál volt Hegyközújlakon
"A hegyközújlakiak újból példás összefogásról adtak tanúbizonyságot, szombaton, október 29-én szüreti bált tartottak. Az előkészületek természetesen hónapokkal korábban megkezdődtek, betanították a táncosokat megtervezték az új ruhákat, és közvetlenül a mulatság előtt disznótorra került sor Újlakon. Péntek délután az újlaki apukák és anyukák összegyűltek és elkezdtek a szüreti bálra készülődni, sütöttek, főztek, hurkát töltöttek, miközben a fiatalok feldíszítették a kultúrházat. A táncosokat több hónapos áldozatos munkával Mester Anikó készítette fel Serebán Erika segítségével. A szüreti táncosok új ruhákban táncoltak, amelynek költségeit támogatta Hegyközpályi község helyi tanácsa." - írja Tarsoly Normen a Reggeli Újságban.
Teljes cikk :
Szombat reggel a hegyközújlaki református templomban kezdődött az ünnepség, Köteles László lelkipásztor prédikációjával. A lelkész Mózes 5. könyvének 11 fejezete 26–28. igeverseire alapozta igemagyarázatát. Prédikációjában a mértékletességről beszélt a jelenlévő gyermekeknek és szülőknek. Kihangsúlyozta, hogy „(…) a különbség néha fél pohár és Isten igéje minket a mértékre tanít!” Az áldást követően a gyermeket a kultúrházban ebéddel fogadták, majd elindultak hívogatni Hegyközszáldobágyba és Hegyközpályiba. Ezt követően elmentek hívogatni a szomszéd községbe, Hegyközcsatárba, majd amikor besötétedett megérkeztek Hegyközújlakra is.Újlakról 15 táncospár indult el hívogatni négy szekéren. A legfiatalabb páros a hét és fél éves Lukács Jennifer és a nyolc éves Somogyi Kevin volt. A dermesztő hideg ellenére ők is kitartóan végigtáncolták az egész napot, mind a tizenöt helyen, ahol fogadták őket. A megállásaik alkalmával Hári Henrik olvasta fel a hívogatót. A táncosokat elkísérte a száldobágyi lovarda négy lovasa is, a hívogatókhoz csatlakozott Bihar községből két szekeres és egy betyárruhás lovas. A nap folyamán több betyáros lovas mutatványra is sort kerítettek.
Este nyolc környékén megérkeztek Újlakra, ahol szalmát gyújtottak a falu bejáratánál majd több helyen népes tömeg fogadta őket. A mulatozás a kultúrházban folytatódott. Az ünnepség keretén belül sor került a hegyközpályi társastánccsoport bemutatójára is, a hét páros Vékony Tibor tánctanár vezetésével bemutatta, milyen táncokat tanultak a nyári kurzus alkalmával.
A látványos bemutató után folytatódott az önfeledt mulatozás, majd lassan éjfélt ütött az óra. Mindenki nagy meglepetésére Szabó Ödön parlamenti képviselő és Somogyi Lajos Hegyközpályi körzeti RMDSZ elnök közösen köszöntötte a jelenlévőket. Szabó Ödön köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a közösségi összefogás a legfontosabb. Somogyi Lajos elmondta, hogy ilyen összefogásra kéri a közeledő választásokon is a magyar közösséget, hogy a magyar jelöltek is képviseljék érdekeinket.
A köszöntők után az éjféli tánc következett, amelyet a jelenlévő szülők, látogatók nagy tapssal és ovációval fogadtak. A táncosok képviseletében Seberbán Tifany megköszönte a szülőknek, szervezőknek a kemény kitartó munkát, a felkészítőiknek a türelmet és virágcsokrokkal lepték meg őket, majd hajnalig tartó mulatozás következett."
Forrás : reggeliujsag.ro
Képes beszámolót megnézheti a hegykozi.blogspot.ro-n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése