Hegyközcsatár híres volt a szőlőtermesztéséről és a borairól.Miért?Az egyik lehetséges választ olvashatjuk "Varga Gyula válogatott tanulmányai" művében :
"Harmadik szempont az érmelléki borvidék, mely természetesen nem foglalja magába a mocsárvidéket, hiszen ott nem voltak számottevő szőlők, de a földrajzi, illetve a közigazgatási értelemben vett Érmeiléken kívül többen ide sorolták a Berettyó bal partjától Nagyváradig, sőt a bihari magas hegyekig terjedő bortermő hegyeket, a Hegyközt, vagyis a nagyváradi, szalárdi, margittai járás mintegy 15 faluját (Hegyközcsatár, Hegyközújlak, Biharpüspök, Bihar, Fugyivásárhely, Érkávás, Érhatvan, Bogyoszló, Albis, Margitta, Érkörtvélyes, Pér, Fancsika, Tasnád, Szakasz, Szalacs.) "
Forrás : library.hungaricana.hu
Szőlőhegyek kifejezés megjelenik "Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében " könyvében :
"A Szőlőskert az Akasztóíadomb melletti partos részen fekszik, melyet az 1860-as években telepítettek, kb. 40 holdon. Korábban a kismarjaiak a kb. 15 km-re fekvő hegyközcsatári szőlőhegyen tartottak szőlőt s úgy látszik, a távolság miatt határozták el magukat a szőlőtelepítésre."
Forrás : library.hungaricana.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése