"Már majdnem elhittem, hogy megtörtént a magyar összefogás, de
sajnálattal látom, hogy egyesek ezt még mindig nem képesek elfogadni." - írja Kosztandi Mihály Vámosláz polgármestere a Bihari Naplóban.
"A minap olvastam az újságban, hogy azok, akik úgy érzik, hálásak kell
nekik lennünk, mert nem indítottak az RMDSZ- el szemben ellenlistát, ők
szeretnék eldönteni azt, hogy ki kerüljön ezen a közös listán befutó
helyre.
Mert szerintük azok, akiket mi, a megye minden településéről
összesereglett küldöttek rangsoroltunk, egytől egyig méltatlanok. Csak a
következő személyek felelnének meg a bihari magyarság méltó
képviseletére, akik, bár rajta vannak a listán, de nem befutóak.
Még akkor is ezt hajtogatják a másként gondolkodók, ha az összefogás
listáján szereplő, de nem befutó helyen levő személyek csak a nevüket,
azaz a hozzájárulásukat adták a listához.
Ők azok a köztiszteletben álló, és általános megbecsülésnek örvendő
személyek, akik megerősítik ezt a listát. Ők nem akarnak szenátorok vagy
parlamenti képviselők lenni, ők csak hitelessé teszik a listát. Azoknak
a személyeknek a rátermettségét igazolják, akik a listát vezetik.
Felelősség
Előttem, és a többi RMDSZ-es polgármesterek előtt, akik ezzel a
listával elsőkként azonosultunk egyértelmű, hogy választottnak lenni nem
egy jutalom, hanem megbízatás, felelősség.
Cseke Attilát, Szabó Ödönt és Biró Rozáliát azért rangsoroltuk
befutó helyekre, mert úgy látjuk, hogy azon személyek közül, akik a
bihari magyarság érdekeit a legcélravezetőbben tudnák képviselni a román
parlamentben és szenátusban, ők a legmegfelelőbbek. Sok munkával,
fáradsággal, rengeteg harccal, sok kudarccal és kevés sikerrel vagy
elismeréssel járó feladat ez.
Sok lesz a bírálat, a rágalom, a meghurcoltatás, a lejáratási
kísérlet és a megalázás. Mert az elkövetkező négy év Romániájának a
hangulata sajnos ilyen irányt fog venni. Egy dologban azonban biztos
vagyok: a magyarság Erdélyben való megmaradásának az óhaját, és ez
irányba való tenni akarását senki sem kérdőjelezheti meg egyikük
esetében sem.
Számomra pedig ez elegendő garancia.
"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
U.I. : Kosztandi Mihály Vámosláz polgármesterének ez a személyes véleménye.Ha egyetért,vagy nem ,nincs helye a vitának,tiszteletbe kell tartani.Ha van véleménye,írja meg a Bihari Naplónak '
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése