"A hagyomány ápolása és az örömüzenet továbbadása volt a célja annak a betlehemes játéknak, mellyel a borsi iskola hatodikos és hetedikes diákjai megörvendeztették választott közönségüket." - írja Csiger (Máté) Krisztina a Bihari Naplóban.
"A betlehemezés hagyományának megőrzését ápolja és viszi tovább immár
második éve a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Iskola
tanulóinak egy csoportja (VI. és VII. osztályos diákok) Borsi Gyöngyi
vallástanárnő és Szabó Andrea magyartanárnő segítségével és vezetésével.
Tizenegy helyszínen
Először két óvodában, a szentjánosi és kisszántói óvodában adták elő, amiket főpróbának szántak. Ezt követte a borsi Mesevár bölcsőde, a Borsi Polgármesteri Hivatal, a borsi óvoda, a nagyszántói óvoda, az idősotthon, a borsi iskola elemi osztályos diákjai, a szülői közösség, valamint az iskola V–XII. osztályos diákjai, szenteste pedig a borsi református egyházközségben hirdették az örömüzenetet. Összesen 11 helyszínen adták elő. Betlehemes játékuk része egy pályázati programnak, a „Székelykapuk-zöldkapuk” közép-európai versenynek, mely programot támogat Magyarországról az Európai Fiatalságért Alapítvány. A kis csapat célkitűzése, hogy tovább hagyományozzák európai civilizációs alapértékeink legörömtelibb, legnépszerűbb játékát, a betlehemezést."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése