"Idén már a 10. év eleji huszárportyát
szervezi meg a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek számot
egészítő programmal teszik emlékezetessé." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.
Jótékonysági koncert
Jótékonysági koncertről van szó, melynek bevételét a szentjobbi Szent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlják fel. Nem feltétlen pénzbeli felajánlásokat várnak, mondta el Zatykó István, hozzátéve: meghívást tolmácsolnak a környékbeli önkormányzatoknak is, akik bármivel támogathatják a gyerekotthonokat, amire azoknak szükségük van. A mintegy 1,5 órás koncert “nemzeti jellegű” lesz, a várhatóan 130 tagú kórus és zenekar néhány kísérő társaságában érkezik Szalárdra, másnap pedig már Marosvásárhelyen lépnek fel. Utóbbi azt jelenti, hogy már útra fognak készülődni, amikor szombaton megkezdődik a huszártalálkozó hagyományosnak mondható programja, melyre – Zatykó István megfogalmazása szerint – Szentgyörgytől Kaposvárig várnak vendégeket. Szombat délelőtt 10 órára tervezik az indulást Szentjobb központjából, ahonnan a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfához vonulnak, ahol megkoszorúzzák a Szent Imre-kopjafát.
Nagyon hideg várható
A portya útvonalát ahhoz mérték, hogy a meteorológusok igen hideget, -15 Celsius fokot jósolnak, ami lovat és lovast egyaránt megvisel. A célállomás a hegyközszentmiklósi pincesor lesz, ahonnan ebédet elfogyasztva indulnak vissza Szentjobbra, kora estére tervezve a megérkezést. A napot a vacsora mellett oklevelek kiosztása, a 2017-es tervek megbeszélése zárja. A harmadik nap, vasárnap, a táborbontás ideje lesz. Zatykó István ezúton is meghív minden érdeklődőt és adományozót a péntek esti koncertre, ugyanakkor köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítenek a szervezésben és a mintegy 150 fős szentegyházi vendégcsoport elhelyezésében/ellátásban."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése