"Ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt
mondható, nagysikerű koncertet adott pénteken este a szalárdi
műemléktemplomban a Szentegyházi Gyerekfilharmónia. Az esemény jótékony
jellegű volt, az adományokkal gyerekotthonokat lehetett segíteni." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.
Teljes cikk :
Történelmi környezetben
Pénteken este nehéz volt parkolóhelyet találni a szalárdi református műemléktemplom közelében, így nem meglepő, hogy zsúfolásig megtelt az eredetileg ferences kolostortemplomnak épült istenháza mai utóda. A padokat a helyiek mellett sok más településről érkezett töltötte meg, de ott voltak a másnapi huszárportya résztvevői is (lásd. arról szóló cikkünket). A kórus és a zenekar az egykori szentélyben kapott helyet, mondhatni történelmi díszletek között, hiszen a falakon láthatóak a legutóbbi tatarozáskor előkerült középkori falfestmények. A gyerekeket is nagyszerű technikával tették “láthatóvá”, hiszen nem csak a padokban és padokon álltak, de magukkal hozott deszkák és alkalmi lépcsők segítségével valóságok színpadot alakítottak ki maguknak (ez is dicséri előrelátásukat, profizmusukat). A hallgatóságot moderátorként Somogyi Imre szentjobbi cserkészvezető köszöntötte, kiemelve, hogy egy ilyen lélekemelő eseménnyel érdemes kezdeni egy új évet, ami egyben összetartozásunk érzését is erősíti. A vendégeket házigazdaként Varga Botond tiszteletes, majd Zatykó István, a huszáregyesület elnöke is üdvözölte.
Változatos repertoár
A piros-feketébe öltözött kórus ezután kezdte meg koncertjét, melynek során, az énekszámok között bemutatkoztak, rövid ismertető szövegek hangzottak el, illetve szólókat is hallhattunk. A fiatalok láthatóan Haáz Sándor karnagy minden intésére, talán még szemöldökmozgására is figyeltek. A repertoár nevezhető ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt, hiszen a Ne aggodalmaskodjál kezdetű protestáns egyházi ének feldolgozását a Te vagy földi éltünk vezércsillaga kezdetű katolikus ének feldolgozása követte. Később hallhattunk gyerekdalt, melyről kiderült, hogy francia változata cserkészinduló is, aminek apropóján franciául is megszólalt, de a kórus lengyelországi turnéja okán a Kis kacsa fürdik kezdetű gyerekdalt lengyel szöveggel is szólt. Felcsendültek még katonadalok, huszárnóták, népdalok, moldvai bölcsődal és román kolinda. Ütemes taps kísérte Jingle Bells című “amerikai mikulásdalt”, ráadásként pedig a Székely Himnusz és a Gábor Áron rézágyúja hangzott el. Aki otthon tovább akarta hallgatni a kórust, az vásárolhatott CD-t, aki pedig élőben szeretné hallani (vagy újra hallani) őket, az várhatóan majd a nyár folyamán a debreceni református nagytemplomban teheti meg.
Jótékony koncert
A koncert jótékony jellegű volt, az adományokat a szentjobbi Szent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel (mely intézmények képviselői maguk is jelen voltak). Utóbbiak vezetői másnap este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya."
Forrás : erdon.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése