Fotó : Tóth Zsigmond Béla
"Harmadik alkalommal rendezték meg
Hegyközcsatárban a bor és pálinkakóstolót, versenyt az elmúlt hétvégén,
szombaton nagy sikerrel, fergeteges hangulattal "- írja Tóth Zsigmond Béla a Facebook oldalán.
"Immár harmadik alkalommal rendezték meg Hegyközcsatárban a bor és pálinkakóstolót az elmúlt hétvégén, szombaton, 2017. március 4-én, ugyanakkor, aki akarta benevezhette borát vagy pálinkáját a megmérettetésre. Sokan gondolták úgy, hogy az ő bora vagy pálinkája a legjobb, jogosan, hiszen három fajta bor vagy pálinkát tartanak számon így „van: jó bor-pálinka, jobb bor-pálinka és az enyém”!
Este hat óra tájékán vette kezdetét a rendezvény a jól befűtött hegyközcsatári kultúrházban. A vendégek szép sorban érkeztek, akiket hagyományos zsíros kenyérrel és lilahagymával fogadtak, de mindenki hozott magával még falatoznivalót, főleg finomabbnál finomabb süteményt.
A jóízű, zamatos pálinkák mellett előkerültek a boros kulacsok is a még finomabb borokkal, valamint a versenyre szánt bor és pálinka minták.
Most, is mint minden rendezvényen a már jól összeszokott hegyközcsatári baráti társaság gondoskodtak a vendégek ellátásáról, ifj. Szilágyi Vincze vezetésével, a verseny lebonyolításáról. Az asszonyok a konyhában szorgoskodtak, készítették a vacsorát Szigeti Hajnal és Hajdú Péter szakácsokkal, a mintegy kétszáz vendégnek, míg a férfiak a kultúrházban fogadták az ideérkezőket.
Az előjegyzés alapján mindenkinek meg volt a kijelölt helye a szépen feldíszített asztaloknál, a színpadon a már szinte hazajáró Sláger Boys zenekar magyar nótával, csárdásokkal, mulatós zenével és örökzöld slágerekkel szórakoztatta a közönséget.
Az asztaltársaságok egymást kínálgatva „melegítettek be” a vacsorára, előbb a már összeérett tavalyi díjnyertes pálinkákkal, majd a szépen letisztult, friss, zsűrizésre is előkészített borokkal. A fülek már pirosodtak, az arcok kipezsdültek a sok fajta bortól, hiszen meg kellett kóstolni a szomszéd, a barát, jó ismerős borát is közben a zsűrik kóstolgattak, minősítettek. Az idén a zsűri elnöke Mezei Kata volt, aki igazi szakértő módján készítette elő az egész versenyt, a mintákat, szaklapokat, majd több órás kóstolgatás után az ötször 3-3 tagú zsűri meghozta a döntést. A leadott 16 bor és 32 pálinkaminta megmérettetésének eredménye alapján a boroknál 4 kategória volt, ezek első helyezettjei: fehér édes: - KOHELKA GYULA, fehér száraz: - IVÁNYI GYULA, rozé: - DULL MELINDA, vörös vegyes: - MARESCH EMMA. A pálinkánál 6 kategória volt, ezek első helyezettjei: kajszi:- PAPP ZOLTÁN, törköly: - FARKAS KÁROLY, vegyes: - HEGYESI BÉLA, különleges: - CSARNAI GÁBOR, szilva: - MEZEI GYULA, birs: - SZABÓ TIBOR.
A mai est legnagyobb meglepetése az alig másfél hónapja megalakult Hegyközcsatári Dalárda bemutatkozása volt, akik az alkalomhoz illően főleg bordalokat énekeltek. A férfikórus karvezetője Szabó Béla.
Este 10-kor elkezdték felszolgálni a vacsorát, amely bőségesen és gazdagon volt tálalva, előtte a szépen feldíszített asztalon üdítő, ásványvíz, sós tészta, alma várta a vendégeket, amelyet az ügyes kezű segítők, a baráti társaság tagjai jó előre felraktak, hiszen délután 6 órától már szállingóztak a vendégek. Este 23 órától lépett a hegyközcsatári színpadra és egy fergeteges koncertet adott a magyarországi mulatószene egyik kiválósága Dankó Szilvi. Szilvi lement a közönség közzé és ott énekelt, emelte a hangulatot, de sokan táncra perdültek, míg mások együtt énekelték a slágereket a művésznővel.
A talpalávalót a Hegyközbe visszajáró kitűnő tehetségű Sláger Boys zenekar biztosította nagy sikerrel, hiszen már hajnalodott, amikor az utolsó vendégek hazatértek otthonaikba. Tombola is volt, mint minden alkalommal, amelyet a csatáriak adományokból adták össze.
A rendezvény bemondója a Partium rádióból jól ismert Juhász Csaba (Fubi) volt aki igazi profi módon vezette a műsorokat.
Nem bánta meg, aki eljött, hiszen egy jót szórakozott, mulatott, kikapcsolódott.
Ifj. Szilágyi Vincze a rendezvény mindenese elmondta: „… a mai rendezvénnyel is az volt a célunk, hogy a szőlősgazdák, gyümölcstermesztők megosszák egymással tapasztalataikat, így segítsék egymást a minél jobb végeredmény eléréséhez. Nem titkolt szándék mindez mellett a falu és község közösségének még jobb összekovácsolódása, hiszen minden hasonló jellegű rendezvénynek közösség építő és formáló ereje van! Itt szeretnénk köszönetet mondani azoknak a szervezeteknek, vállalkozóknak, magánszemélyeknek és mindenkinek, aki bármivel hozzájárult a mai rendezvény sikeréhez.” - mondta a főszervező.
A mai rendezvény nem jöhetett volna létre a szponzorok nélkül, köszönet illesse őket: Bónisz Sándor, Nagy Isván Róbert, Vitályos Barna, Spalek Endre, Homonnai Sándor, Pótor Roland Barna, Juhász Csaba, Bakó János, Coborzan Sebastian, Körözsi Miklós, Végh Sándor, Szomor Attila, ifj. Nagy Sándor, Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal, EMNP Hegyközcsatári szervezet, Hegyközcsatár községi RMDSZ, DL Design "
Forrás,fotók : Tóth Zsigmond Béla Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése