Az iskola diákjai látványos, szívet melengető műsort adtak elő
"Biharon március 15-én, szerdán emlékeztek a 169 évvel ezelőtt zajló forradalmi eseményekre, mely a református templomban ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. A szertartáson Szabó Ervin római katolikus plébános és Szatmári Elemér református lelkipásztor is részt vett" - írja a Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.
"A bihari református templomban sokan voltak jelen diákok pedagógusaik
kíséretében, valamint a település lakosai, akik úgy érezték, ezen az
eseményen, mely magyar nemzetünk legnagyobb ünnepe, az 1848as forradalom
kitörésének évfordulójának megemlékezésén jelen kell lenniük. A
gyülekezetet elsőként Szatmári Elemér református lelkész köszöntötte,
örömét fejezte ki, hogy „itt az Isten házában emlékezzünk az 1848-as
március 15-iki magyar forradalom kitörésére” - mondta. Ezt követően a
Szabó Ervin atya szólt a megjelentekhez, örömét fejezve ki, hogy évek
óta „amikor a templom bejáratához érünk kokárda kitűzővel fogadnak
bennünket, szép gesztus” – mondta a tisztelendő. Felkérésére egy
fiatalember Petőfi Sándor Magyar vagyok című költeményét – nagy
átéléssel – szavalta el. A tisztelendő szólt arról, hogy nekünk ezen a
napon büszkék kell legyünk arra, hogy magyarok vagyunk. Elvetette azt a
gondolatot, mely szerint mi kisebbség lennénk valamelyik nemzetséggel
szemben. Arról is szólt, hogy 1848-ban a magyar nemzet összetudott
fogni, „akkor ezt kellene tegyük ma is” – mondta. Ezt követően a
Szatmári Elemér lelkipásztor egy imába foglalta mondanivalóját, többek
között szólva arról, hogy elődeink életüket adták a szabadságért, tudunk
mi is méltóak lenni elődeink tetteire – tette fel a kérdést.
A továbbiakban a Bihari Gáspár András Általános Iskola diákjai
látványos mozdulatokkal tűzött ünnepi műsort adtak elő. Már maga az a
tény, hogy a hatodikos és hetedikes diákok ünnepi öltözetben, kitűzött
kokárdával mutatták be műsorukat, elismerést érdemel. A Pesten zajló
1848. március 15-ikén történteket mutatták be, felelevenítve a
forradalmi pillanatokat. A műsoruk után, Selléy Erzsébet tanárnő, – aki
Csorba Krisztina tanárnővel felkészítették a diákokat az előadásra –,
beszélt az 1848-as márciusi eseményekről. „Az akkori események
büszkeséggel kell betöltse szívünket” – hangzott el. A gyerekek
elénekelték a Magyarország című dalt, melyet gitáron Lukács Éva tanárnő
kísért.
A templomi együttlét után a résztvevők rendőrautók felügyelete mellett a református temetőbe mentek, ahol Gáspár András egykori honvéd-tábornok síremlékének helyezték el a kegyelet virágait és koszorúit, ahol Nagy Gizella Bihar község polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Külön a diákokat: „Ha ti nem lennétek itt, nem lenne ilyen színes nemzetünk eme nagy ünnepe”. A továbbiakban a jelenlevő intézmények, szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékműnél. A megemlékezés a himnusz eléneklésével zárult."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
A templomi együttlét után a résztvevők rendőrautók felügyelete mellett a református temetőbe mentek, ahol Gáspár András egykori honvéd-tábornok síremlékének helyezték el a kegyelet virágait és koszorúit, ahol Nagy Gizella Bihar község polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Külön a diákokat: „Ha ti nem lennétek itt, nem lenne ilyen színes nemzetünk eme nagy ünnepe”. A továbbiakban a jelenlevő intézmények, szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékműnél. A megemlékezés a himnusz eléneklésével zárult."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése