"A kilencedik Petőfi Sándor Szavalóverseny zajlott az elmúlt hétvégén Szalárdon, Körösi Mária tanítónő szervezésben, az eseményen kilenc iskola képviseltette magát, 33 versenyzővel. Nagyon sok szép szavalatot hallgathatott meg a helyi Művelődési Házat megtelt" - írja Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.
"Gyerekzsivaj fogadott bennünket, amikor szombat délelőtt megérkeztünk a
szalárdi Művelődési Házba, mely otthont adott az idei, az immáron
kilencedik Petőfi Sándor Szavalóversenynek. Sokan összegyűltek már abban
az órában, gyerekek, pedagógusok, községi elöljárók, szülők, hogy tanúi
legyenek a lassan egy évtizede zajló szavalóversenynek, melyre az idén
kilenc település tanügyi intézményeinek diákjai vettek részt. A
megjelenteket a verseny főszervezője Kőrösi Mária tanítónő a Szalárdi
János Egyesület elnöke köszöntötte. Az eseményen jelen volt Nagy Miklós
Szalárd község polgármestere, Prém Mónika iskolaigazgató, Varga Botond
helyi református lelkipásztor.
Kilenc település
Közben elkezdődött a szavalóverseny mely korcsoportokra osztva zajlott, a III., a IV. az V-VI. És a VII-VIII osztályosok résztvételével. Mint már említettük kilenc településről érkeztek diákok a megmérettetésre: Szalárd, Paptamási, Szentjobb, Hegyközszentmiklós, Bihar, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Jákóhodos, Hegyközújlak képviseltette magát. A diákok egymásután adták elő Petőfi Sándor – általában ismert – verseit, több olyan szavaló diákot is alkalmunk volt hallani, aki a költeményt átélve, szépen, hangsúlyosan tolmácsolták. Jó volt hallgatni őket, többször is előfordult, hogy ezen sorok írója halkan együtt mondta az ismert verseket a diákokkal.
A díjkiosztás előtt Fügedy Anikó Erzsébet margittai pedagógus, a zsűri elnöke értékelésében beszélt arról, hogy Petőfi Sándor versei már egész kicsi kortól ott kell legyen a gyerekek tudatában, hiszen a négy éves gyerek is elmosolyodik, amikor olyan kifejezéseket hall a Petőfi verseiből ami neki is tetszik. Beszélt arról, hogy mit jelent a sajtószabadság, mit is jelentett mindez 1848-ban. Majd a gyerekkel elszavaltatta a Nemzeti dalból egy mondatott, Rabok legyünk vagy szabadok, tette mindezt azért, hogy miként és hová kell tenni az elhangzott mondatban a hangsúlyt, mely nem mindegy – hangzott el. A márciusi ifjak a szent szabadságért harcoltak, mondta a tanárnő. „A szabadságharc megbukott itt a földön, de tovább él bennünk, hiszen ez a szavalóverseny is azért lett itt megszervezve” – szólt a zsűri elnöke. A rendezvény végén – mint történik az minden évben – Szigeti Ferenc zsűri tag, református lelkipásztor egy szívet melegítő, autentikus magyar népdalt adott elő, melyet elismeréssel fogadott a hallgatóság."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése