"TISZTELT (érintett) SÍTERI LAKOSOK!
Aki esetleg a vasárnapi „sajtótájékoztatóról” ,,megbeszélésről" lemaradt volna, gondoltam meg ragadom a lehetőséget és ez úton tájékoztatom a kedves érintett lakosokat. Örömmel jelzem, hogy van olyan szülő aki végre személyesen tette fel kérdéseit nekem.
VÉGEREDMÉNY amit vasárnap is elmondtam: A Mosoly Kommandó 2015-ben alakult semmi köze nem volt a helyi képviselő választáshoz!!!! A Mosoly Kommandót azért alapítottam, hogy másokon lehetőségeinkhez mérten segítsünk (eddig is tettem ezt csak egyedül és gondoltam aki szeretne csatlakozhat ugyanis EDDIG a nagy probléma a település lakói szerint az volt, hogy Síterben soha nem történik semmi). Viszont jelen helyzet szerint, ha történik az szintén nem elfogadott.
Helyi képviselőként NEM tartozik a munkakörömbe, hogy akár minden hétvégén programokat és foglalkozásokat szervezzek! A Mosoly Kommandó (Smiley Team) az az egyesület melynek alapítója én vagyok és NEM KAPOK ÉRTE FIZETÉST, saját szabadidőmet és energiámat fektetem bele, hogy kellemes perceket töltsünk együtt azokkal akik részt vesznek a rendezett programokon.
SEMMI SEM KÖTELEZŐ: Nem kötelező részt venni az eseményeinken, nem
kötelező tisztelni vagy szeretni amit csinálunk, nem kötelező segíteni
nekünk.
Nekem sem kötelező az egyesület tevékenységeit Síterben folytatni ( én ezt eddig is tettem csak Nagyváradon), nem vagyok kötelező minden lépésemről beszámolni, magánéletemről meg főleg, az hogy mit csinálnak a tagok a programokon kívül az már nem rám tartozik, azért engem senki ne vonjon kérdőre.
Akinek ezek a dolgok nem tetszenek, egyszerűen csak nem kell részt venni a programokon vagy tovább kell görgetni VAGY alapítani egy csoportot és csinálni más dolgokat sokkal jobban mint ahogyan mi tesszük vagy legalább azonos szinten.
Ha bárkinek bármi kérdése van nagyon szívesen válaszolok a SZEMÉLYESEN feltett kérdéseire és csak SZEMÉLYESEN , viszont szánalmas internetes mocskolódásokba nem vagyok hajlandó részt venni!
Ping-pong asztal---A mosoda melletti teremben bármikor lehet játszani.
Focikapu háló----Amint az önkormányzat vásárol egyet, az mindenkié lesz és abból nem adódhat vita.
Nagyon kellemes napot kívánok!
Tisztelettel: Szabó Kinga"
Forrás : Szabó Kinga Facebook

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése