Az érmihályfalvi Petőfi Sándor-emléktábla
"Biharban szinte minden magyarok által is lakott településen rendeznek Nemzeti Ünnepünk, március 15-ike tiszteletére ünnepségeket. A megemlékezések több településen már a hét végén, március 12-én elkezdődnek, majd a jövő hét több napján is tovább folytatódik"- írja a Bihari Napló.
2017. március 12:
Köröstarján - 10 óra - ünnepi mise a katolikus templomban, amely után koszorúzás.
Hegyközcsatár: 10.30 - ökumenikus istentisztelet a református templomban; 11.30 - koszorúzás a református templomkertben lévő kopjafánál; 11.50 - koszorúzás a római katolikus templom falán lévő emléktáblánál; 12.30 -emlékműsor a kultúrotthonban.
Köröskisjenő: 10.30 - ökumenikus istentisztelet a református templomban, ezt követően koszorúzás.Rév: 10.30 - ökumenikus istentisztelet a református templomban majd koszorúzás Petőfi Sándor mellszobránál és Érsek József babérkoszorús honvédhuszár ezredes kopjafájánál.
Szalárd: 10:30 - ökumenikus istentisztelet a református templomban majd koszorúzás.
Biharvajda: 11 - ökumenikus istentisztelet a református templomban majd koszorúzás
Érbogyoszló: 11 - ökumenikus istentisztelet a református templomban majd koszorúzás.
Szalacs: 11 - koszorúzás a világháborús emlékműnél.
Szentjobb: 11.15 - ünnepi műsor, majd ezt követően koszorúletétel Petőfi Sándor szobránál.
Érsemjén: 12 - ünnepi megemlékezés a kulturális központban
Paptamási: 12 - koszorúzás a Turul Madár emlékműnél
Érbogyoszló: 11 – Istentisztelet, 12.10 Ünnepi megemlékezés a templomkertben, beszédet mond Kócza István, Bogyoszló polgármestere, az érbogyoszlói Egyházi kórus műsora, a érbogyoszlói iskolások verses- énekes műsora, koszorúzás.
Albis: helyszín: Irinyi József emlékhely, 17 - megemlékezés és koszorúzás, 17-30 Fáklyás felvonulás az albisi templomkerthez, 1818.30 - ünnepi megemlékezés és koszorúzás, 19 – Istentisztelet.
Hegyközpályi: 17 -ökumenikus istentisztelet a református templomban.
Monospetri: 17 - a kulturális központ díszterme, térzene (közreműködik a monospetri fúvószenekar), ünnepi beszédet mond:
Cseke Attila, Bihar Megyei RMDSZ elnöke, Barcui Barna, Monospetri polgármestere, Krekuska Róbert, a Magyar Ifjúsági Konferencia titkára, Kozák Róbert, Monospetri alpolgármestere, Bábota Néptánccsoport vezetője.
2017. március 15.
Gyanta: 10.30 - ökumenikus istentisztelet a református templomban
Bihar: 13 - ökomenikus ünnepi istentisztelet majd Gáspár András emlékmű koszorúzása.
Értarcsa: 13.30 - az értarcsai iskola diákjai felelevenítik a Pákozdi csatát, a helyi polgármesteri hivatal mögötti parkban.
Berettyószéplak: 15 - koszorúzás a központban lévő műemléknél.
Margitta:17 - ökumenikus istentisztelet a református templomban. Előad a Horváth János Elméleti Líceum diákkórusa - Puskás Miklós zenetanár vezetésével, 18 – Petőfi-szobor - református templomkert, köszöntő - Almási István körzeti RMDSZ elnök, ünnepi beszédet mond Dr. Vitányi István a FIDESZ országgyűlési képviselője, koszorúzás. Jó idő esetén (ha nem esik) fáklyás felvonulás és koszorúzás a Jókai szobornál
Nagyszalonta: 17 - Istentisztelet a református templomban, 18 megemlékezés a Kossuth szobornál - díszvendég Kelemen Hunor, 19 - fáklyás menet a Zilahy Lajos Művelődési Házig, 20 - ünnepi műsor - fellépnek a Kolozsvári Opera művészei.
Biharfélegyháza: 18 - ökumenikus istentisztelet a református templomban ezt követően fáklyás felvonulás.
Bors: 18 - ökumenikus istentisztelet a református templomban ezt követően fáklyás felvonulás.
Érmihályfalva: 18 - ökumenikus istentisztelet a Református templomban, 19 - koszorúzási ünnepség Petőfi Sándor emléktáblájánál Érmihályfalva főterén, ezután fáklyás menet indul a Bartók Béla Művelődési házhoz, ahol ünnepi műsorral folytatódik nemzeti ünnepünk. Az ünnepi műsorban közreműködnek: a Veres László Zsolt Városi Kórus, a Jubilate Deo Katolikus Egyház kórusa, a Zelk Zoltán Iskola pedagógusának, Gábor Éva tanítónőnek kisdiákjai, a GGG Irodalmi Stúdió, a Nyíló Akác, az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoportok, Playtime zenekar, Koczkás Zsolt és ifj. Lupsa János zenészek. Az ünnepi műsor keretében átadásra kerül az érmihályfalvi RMDSZ által alapított Márciusi Ifjak - díj.
Székelyhíd: 18 - Istentisztelet a Református templomban, 19:15 ünnepi beszédek és ünnepi műsor a Petőfi Sándor emléktáblánál. Közreműködnek: Búzavirág Népdalkör, Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai, Halleluja énekkar, Székelyhídi Férfikórus. Koszorúzás a Petőfi Sándor emléktáblánál (színház előtti tér), 20 - fáklyagyújtás és felvonulás a líceum előtti Petőfi szoborhoz, majd koszorúzás.
2017. március 17.
Tóti: 16 - iskolások emlékműsora a helyi kultúrotthonban 2017. Március 18.
Gyanta: 10 - gyantai iskolaudvar, kokárdakészítés, a Békéscsabai Erzsébethelyi Általános iskola tanárjaival.
2017. Március 19.
Bihardiószeg: 10 - ünnepi istentisztelet a református templomban, majd a templomkertben eskütétel tesznek a Gróf Széchényi István Huszárszázad tisztjei, ezután felvonulás és koszorúzás lesz a Kossuth Lajos szobornál, Széchényi István emléktáblánál! Este pedig fáklyás megemlékezés a huszár sírnál kint a református temetőben.
Fugyi: 10 - ökumenikus istentisztelet a református templomban ezt követően koszorúzás az emlékműnél.
Fugyivásárhely: 10 - ökumenikus istentisztelet a református templomban ezt követően koszorúzás a kopjafánál.
Fekete- Körös- völgy: 15 ünnepi műsor és megemlékezés.
Magyarkakucs:11 - ünnepi megemlékezés.
Papfalva: 11 - ünnepi istentisztelet, azt követően a margittai Horváth János iskola tanulóinak ünnepi műsora, Berki Mária nyugdíjazott tanítónő gondolatai, papfalvi gyerekek szavalatai, Dr. Kékedi Judith papfalvi RMDSZ elnök ünnepi beszéde.
Bályok: 10.45 - ökumenikus istentisztelet a református templomban, 11.30 - ünnepi megemlékezés és koszorúzás a templomkertben, 12 - ünnepi műsor a helyi kultúrotthonban.
Mezőtelki: 11.30 .ökumenikus istentisztelet a református templomban ezt követően koszorúzás.
Élesd: 16 - református templom, ökumenikus Istentisztelet a református templomban, 17 - Dávid honvéd sírjánál, koszorúzás a Dávid honvéd sírjánál, 17.30 - Pilvax Kávéház (Bocskai kulturális központ) Ünnepi műsor (Pilvax kávéház) a Bocskai kulturális központban.
Érszőlős: 18 - ünnepi műsor a helyi kultúrotthonban.
Mezőtelegd: 18 - ünnepi műsor a kultúrotthonban, az ünnepi műsor után fáklyás menet a református templomig, utána koszorúzás.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése