"Hegyközszentmiklóson március 21-én a helyi kultúrházban szervezte meg a
helyi RMDSZ beszámoló és tisztújító közgyűlését. A gyűlésvezető
elnökségben Borsi Lóránt ügyvezető alelnök, Béres Csaba polgármester,
körzeti elnök, Kaszoni Sándor helyi elnök és Kaszoni József tanácsos
foglaltak helyet. A beszámoló Kaszoni Sándor elnök tevékenységi
beszámolójával vette kezdetét, amihez még érkeztek felszólalói
kiegészítések, hiszen mozgalmas éven volt túl a helyi szervezet, mivel a
tavalyi év választási év is volt egyben. Az elnöki és az ellenőrző
bizottságok jelentéseinek elfogadása után a tisztújítás nem hozott
változást az elnöki tisztséget illetően, merthogy a közgyűlés megvolt
elégedve az eddigi elnök munkájával, így újraválasztották. A helyi
választmányba helyet kapott még Kaszoni József, Erdei Lajos, Krizsán
János és Szilágyi Vilmos. Az egyebek napirendi pontjánál a polgármester
igyekezett választ adni a helyi kérdések és problémák megoldására. Majd a
tervekről tartott beszámolót az elöljáró."
Forrás : Bihari Napló/preesdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése