2017. március 19., vasárnap

Ünnep Szentjobbon

 
 Cserkészek, fiatalok, szentjobbi huszárok a Petőfi-szobornál

"2017. március 12-én Szentjobbon az 1848–49 forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget az RMDSZ helyi szervezete a Petőfi szobor előtt. Szentjobb egy nagy múltú település, de az 1848–49 es forradalom és szabadságharchoz semmi konkrét esemény vagy személy nem köthető. 2005-ig március 15-e mindig ünnepség nélkül múlt el. Ekkor egy titkos vágyunk teljesült, teljesen váratlanul az ölünkbe esett egy Petőfi Sándor-mellszobor. Tőzsér Erzsébet révi származású, Magyarországon élő szobrász ajándéka volt ez Révnek. Mi ezt vállaltuk és nagyon rövid idő alatt már állt is a szobor a szentjobbi Nyolc Osztályos Iskola udvarán. Ugyanebben az évben alakult meg a hagyományőrző huszár egyesület. A szoboravatáson már ők álltak díszőrséget. Ettől a pillanattól minden adott volt a méltó ünneplésre. Az ez évi ünnepi műsort Nemes László 1848-as forradalmi imájának eléneklésével nyitotta meg, amint az ünneplő közönség a huszárok felvonulásával megérkezett a szentmiséről. Az ünnepi műsor a 9. Számu Szent Isván cserkész csapat, és a Szentjobbi Általános Iskola diákjai előadásával folytatódott, ünnepi beszédet mondott Grim András, az RMDSZ alelnöke, megyei tanácsos és Vajda Zita iskolaigazgató, a Vadvirágok népdalkör forradalmi dalokat adott elő. A jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, utána pedig Zatykó Jácint helyi RMDSZ-elnök, alpolgármester gondolatai hangzottak el. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult. Újra szabadon, felszabadultan és tiszta szívvel ünnepelték a szentjobbiak március 15-ét."
 
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése