"Ismét nekiveselkedett az a 33 éves
hegymászó, aki térségünkbeli, és akinek előző kalandjairól már írtunk.
Nagy Norbert Kisszántón született, és már jó pár éve a hegymászás a
kedvenc időtöltése. Most a Leninnel próbálkozott. Majdnem tragédia lett a
vége, de kikeveredett a bajból." - írja Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban.Olvassa el a teljes cikket '
"Több romániai és európai csúcsot
megmászott már, és kezdik az igazi, kemény expedíciók foglalkoztatni –
írtam épp tavaly ilyenkor a kisszántói Nagy Norbertről. És valóban:
azóta tovább is lépett. 2015-ben Ausztria legmagasabb hegyét, a 3798
méteres Grossglocknert mászta meg – és akkor így nyilatkozott: „Nem
ismeretségre vágyom. Hanem támogatókra, ahhoz, hogy tudjak menni
magasabb csúcsokra is. Oroszországban és Kirgizisztánban vannak 7000
méteres csúcsok, és most ezekre tervezek menni”. Nos, azóta meg épp
ennek a tervének a megvalósításához került közelebb. Nemrég tért vissza
az említett kirgizisztáni expedíciójáról. Most ennek kapcsán mesélt.
A legújabb
Így összegez: „Három hétig voltam oda. Amikor megérkeztem
Kirgizisztánba, az irodánál alkalmazott személyek meglepően kedvesek és
segítőkészek voltak. Még aznap elszállítottak az alaptáborba, ami 285
km-re van Oss várostól, 3400 méter magasságban. Itt eltöltöttem három
napot is, mert azt mondták, hogy akik túlságosan hamar indulnak fel az
egyes táborba, gyakran aztán rosszul vannak és betegek. Az alaptáborban
eltöltött idő alatt egy napot másztam, az akklimatizáció miatt, és a
negyedik nap indultam fel az egyes táborba, amelyik 4400 méter
magasságban van kialakítva. Itt öt napot töltöttem, egyrészt a rossz
időjárás miatt, két nap ismét másztam az akklimatizáció végett, egyik
nap a kettes tábor felé és eljutottam 4925 méter magasságba, de a
hirtelen jött rossz idő miatt vissza kellett indulnom az egyes táborba.
Próbáltam aktív lenni, ami nagyon fontos. A következő nap összepakoltam a
szükséges felszereléseket, élelmiszereket és indultam a kettes táborba,
amihez sűrű gleccserszakadékos út vezet és ami 5400 méter magasan van.
Itt egy napot relaxáltam, amennyire lehetett, amikor késő délután
beleestem egy gleccserszakadékba, egyszerűen leszakadt alattam a hó a
kettes tábor közelében”.
Filmbe illő fordulatok
Ez aztán döntő fordulatnak is bizonyult a mostani expedíció
vonatkozásában. Így folyatja: „Körülbelül négy méter mélyre estem, úgy,
hogy csak a bal lábammal tudtam megállni valami gleccserképződményen,
már a jobb lábam nem fért rá, alattam mindkét oldalt akkora szakadék,
hogy nem is látszott az alja. Nehéz, talán tíz perc volt, de mégsem
veszítettem el teljesen az önfegyelmemet. Kiabálni kezdtem, mert nem
akartam hibázni mászás közben, de senki sem hallott, ezután muszáj volt
megpróbálnom kimászni, de előttem a jégfal teljesen sima volt. Semmi
kapaszkodó, sikerült fellépnem egy jégképződményre, ami a hátam mögött
volt, és egy térdhajlításnyit feljebb jutottam, ez után a lábammal és a
hátammal erősen a falnak nyomtam magam, mindig kicsit feljebb értem, míg
végül kimásztam. A szlovákok segítettek nekem ez után, szerintem az
összes teájukat megitatták velem, és adtak két tenyérbe illő párnácskát,
ami elkezd melegedni, amikor a csomagolásból kibontódik, mivel már
kezdtek az ujjaim fagyási sérülésekkel tele lenni.”
És még tovább…
Még ekkor sem adta fel: „Mindezek ellenére reggel összepakoltam és
elindultam a csúcs, illetve a hármas tábor felé. Két emelkedőt másztam
ki, 5900 méter magasságban voltam és a harmadik emelkedő következett,
aminek a tetején a hármas tábor állt. Időm lett volna elég, de annyira
legyengültem és enni is alig tudtam, hogy beláttam, ebből csúcsmászás
nem lesz még akkor sem, ha a hármas táborba érek. Engem a csúcs
érdekelt, és mivel még volt egy hét és két nap ott lévő időm, úgy
gondoltam, lemászom az egyes táborba, hátha rendbe jövök, enni is tudok
és a harmadik héten ismét megpróbálhatom. De annyira elromlott az idő,
hogy mindenkit lehívtak a hegyről, nem csak az egyes táborba, hanem
egész az alaptáborig, és akiknek már kevés idejük maradt, azokat
visszaszállították Oss városba. Így hát sajnálatos módon a hegymászás
itt lezárult. Ottlétemkor végül csak négy orosz érte el a csúcsot. A
szlovákok akklimatizációja szerencsésnek bizonyult, a csúcstámadási
napjaikra az időjárás jelentés a csúcson csak mínusz 15 fokot mutatott,
és kevés szelet, mégis ők is csak megközelíteni tudták a csúcsot, és a
biztonságos leérés érdekében visszafordultak. Tehát voltak olyan apró,
de fontos tényezők, ami miatt úgy érzem, sok energiát veszítettem.
Persze sokaktól kaptam úgy hiszem őszinte dicséretet, a múlt évi
mászótársam, Daniel is gratulált és azt mondta, hogy ez így is nagy
dolog volt. Ám biztosan tudom, hogy többre vagyok képes, és többre
számítottam, de hát itthon is akadnak olyan célok és tervek, amelyek
bármilyen erőfeszítések árán sem pontosan úgy alakulnak, ahogy az ember
eltervezi. Ezek után könnyen elfogadtam, hogy ez ilyen lett.”
A városról
Nagy Norbert Ossban is töltött időt, valamennyire megismerte a
várost. Erről is beszélt: „Annak dacára, hogy ott éktelenkednek régi,
nem működő üzemek és elhanyagolt tömbházak, nagyon is szép város. Nagyon
olcsó itt az élet. Az átlagbér 180 dollár. Nagy családok vannak,
három-öt gyerekkel, de nem ritka, hogy akár ennél több is. Sok park van,
és nagy vidámpark is. Rendezett és szép nagy piacuk van, itt szinte
minden megtalálható, élelmiszerek, ruhák, háztartási berendezések,
bútorok. Oss város közelében látható egy kisebb szent hegy, amit a
helybeliek Szulejman fogának hívnak, és amit naponta több százan
látogatnak. Ahogy elhagyjuk a várost, jurtákat láthatunk, az emberek
állattenyésztésből élnek. Azt gondolnánk, hogy ezeket a viszonylag
piciny országokat, mint Magyarország vagy Románia, nem is ismerik, de
szinte mindenki hallott Budapestről és Bukarestről is, illetve az egyik
férfi azt mondta, hogy három évig volt Budapesten a tankosoknál
1982–1984 között – és persze tudott románul káromkodni is. Egyik este
amikor vacsoráztam, az adott helyen diszkó készült, és olyan romániai
előadók zeneszámait keresték ki, amelyek világszerte ismertek lettek.
Szóval szólt az Akcent és az Ozone is, meglepő volt, hogy ezeket
ismerték és énekelték is.”
A hegyről
Az Ibn Szína-csúcs, vagy Lenin-csúcs 7134 m magas hegycsúcs a Pamír
hegységben, melynek második legmagasabb pontja az Iszmoilí Szomoní-csúcs
után. Kirgizisztán és Tádzsikisztán határán fekszik, mindkét ország
második legmagasabb hegycsúcsa. Nevét Ibn Színáról (Avicennáról), a
középkori muszlim tudósról, illetve Vlagyimir Iljics Leninről kapta.
Egyike a volt Szovjetunió öt hétezres csúcsának, melyek megmászásával a
hópárduc címet lehet elnyerni. Korábbi nevei 1928-ig Kaufmann-csúcs,
Tádzsikisztánban 2006-ig (Kirgizisztánban ma is) Lenin-csúcs. A csúcsot
1871-ben fedezte fel Alekszej Pavlovics Fedcsenko, és Konstantin
Kaufmann turkesztáni kormányzóról Kaufmann-csúcsnak nevezték el. Az első
földrajzi expedíció, amely eljutott a hegy lábához, Nyikolaj
Leopoldovics Korzsenyevszkij expedíciója volt a 20. század elején."
Forrás :
erdon.ro
