2016. augusztus 21., vasárnap

Paptamási falunap: kettő az egyben

Paptamási falunap: kettő az egyben 

"Nem volt könnyű dolguk a 2016-os paptamási falunap szervezőinek, hiszen az augusztus 13-ra meghirdetett országos gyásznap miatt a szombati programokat is át kellett csoportosítsák vasárnapra. Jó csapatmunkával azonban megoldották a feladatot. " - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.A következőket írta a vasárnapi nap eseményeiről:

"Az augusztus 12–13–14-re tervezett XIII. Paptamási falunapok tervezésekor a szervezők még nem tudhatták, hogy az elmúlt szombat országos gyásznap lesz Anna királyné temetése miatt, amikor nem lehet tömegrendezvényeket tartani. Így a községhez tartozó falvakban (Nyüved, Pelbárthida, Kügypuszta) még megtartották pénteken este a menettáncosok felvonulását, ám a szombatra tervezett programokat, amit lehetett, „átszervezték” vasárnapra. Amikor kora délelőtt megérkeztünk Paptamásiba, az országút melletti akadálypályán már készülődtek a fogathajtók, a focipályán pedig a kispályás labdarúgó bajnokság résztvevői (a sportversenyek részleteire visszatérünk). Az eseménysorozatot indító ökumenikus istentiszteletet ezúttal (első alkalommal) a baptista imaházban tartották, ahol Albert István Zsolt lelkész köszöntötte a megjelenteket. Elsőként a tiszteleteseknek adott szót, mivel ők később saját templomaikban is szolgáltak. Ghitea-Szabó József pelbárthidai lelkész egyebek mellett kifejtette: mindenkor fontos tudni, hogy kik vagyunk, hol a helyünk, falunapon éppúgy, mint a mindennapokban. Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész szerint életünkben sokszor „megszólal a kakas”, mint Péternek Kajafás udvarában, lehetünk „péterek”, sok mindent megfogadhatunk, de azokhoz cselekedeteknek kell társulni. Albert István Zsolt kiemelte: a baptisták hangsúlyt fektetnek az állam és az egyház dolgainak elkülönítésére, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet feladatot vállalni, sőt, szorgosan szolgálni kell a közösség javát. Cseke Attila képviselő szerint ahogyan egy virágcsokrot különböző színű és méretű virágok tesznek teljessé, úgy a paptamási közösség értékét is a különböző életkorú, vallású, világnézetű lakosok összessége jelenti. Biró Rozália szenátor szerint „a holnapokhoz” a közösségi rendezvények adnak erőt, miközben „kell legyen bátorságunk szeretet adva elfogadni egymást”. Az istentisztelettel kapcsolatban kiemelendő még a házigazdák énekes-zenés szolgálatainak magas színvonala.
Irány Esztár
A déli órában, az istentiszteletek (hiszen a reformátusban is volt) után, a már említett menettáncosok a községközpontban is felvonultak, a főutcán át érve a református templom előtti térséghez, ahol bemutatták koreográfiáikat, később ezeket megismételték a falunapi színpad előtt. Időközben a falunap fő helyszínén, a foci- és a fogathajtó pálya közötti ligetes részen megkezdődött a főzőverseny, ennek részeként pedig a lecsófőző verseny. Összesen nyolc csapat ragadott fakanalat, közülük kettő csak bográcsost főzött. A zsűrielnök a nyíradonyi Nagy Gyula többszörös nemzetközi aranyfokozatú hobbiszakács volt, aki a későbbi eredményhirdetéskor elmondta: a lecsófőzés a második Bihar megyei elődöntő (az egy héttel korábbi szalacsi után) az Esztárban (Hajdú-Bihar megye) augusztus 26-án és 27-én tartandó V. Lecsófesztiválra, ahol 1,5 tonna hozzávaló felhasználását tervezik, ezzel Guinness-rekordra törve. A helyi lecsókat értékelve úgy vélte, mind a hatnak helye lehetne Esztáron, de csak az első helyezett mehet. A díjakat nevezett mellett Matyi Miklós polgármester és Major Lóránt alpolgármester adta át a következőknek: lecsók – 1. Pelbárthidai Robi csapat, 2. Horváthék, 3. Kügypuszta; bográcsosok – 1. Tamási hazai ízek csapata, 2. Paptamási csapat, 3. Pelbárthidai Karczagi család. Még javában főztek a csapatok, amikor megkezdődött a motorostalálkozó, melyre legalább 50–60-an érkeztek folyamatosan, szemrevaló járgányokkal. Miután felvonultak a faluban, vetélkedőkhöz fogtak. Elsőre üres söröshordót kellett gurítani a kijelölt pályán, ebben a diószegi Szabó Szabolcs bizonyult a legügyesebbnek, a lassúsági versenyt az ugyancsak diószegi Ambru Cristian nyerte. Következett a motorok úgynevezett hangversenye (bár nekem úgy tűnt, ez már órák óta tart). A résztvevők kapitális hangzavart keltettek motorjaikkal, időnként gépfegyver-sortüzek képzetét is keltve, a közönség ovációja döntött a hondás, helyi Matyi Ádám javára.
Gilice
Már estébe hajlott az idő, mikor megkezdődtek a színpadi produkciók. Elsőként a Magyarkakucsról érkezett, az énekléssel 4–5 éve foglalkozó Szilágyi Eszter állt színpadra, ahol három közismert slágert adott elő. Őt a székelyhídi Tini Dance Center táncstúdió követte a TDC, illetve a bihari B.Like és Habby Dance csoportok összesen mintegy órás bemutatójával, melynek során keringőt, szambát, csacsacsát, szalszát láthatott a publikum, illetve további látványos koreográfiákat. A modernt néptánc követte, és ekkorra pedig már igen sokan gyűltek a színpad elé, hiszen a helyiek büszkeségei, a Gilice néptánccsoport tagjai következtek. Bacsó Erika tanítványai az 5–13 éves korosztályt képviselték, a kicsi ás közepes csoport összevontan moldvai, míg a nagyobbak mezőségi táncot adtak elő, népdalokat énekelt Bacsó Ágnes (a kislány hangját hallva akár egy későbbi komolyabb előadói karrier is felsejlett). Már lemenőben volt a nap, amikor a belföldi sztárvendég, az Acces együttes tagjai nyitották a koncertek sorozatát, melyek részleteire visszatérünk.
Falunapi átszervezés
Hogyan tudták átszervezni a programokat a szombatra hirdetett gyásznap miatt? Kérdésünkre Matyi Miklós paptamási polgármester elmondta: négy éve egy emlékezetes vihar már tette őket hasonló próbára, de ez a mostani eset igen összezavarta a terveiket. Nagyrészt átütemezéssel, átszervezéssel tudták megoldani, illetve jó csapatmunkával. Az időjárás is kedvezett, akik fellépését pedig vissza kellett mondani, azokat szeretettel várják jövőre. A polgármester örömének adott hangot, hogy a helyiek mindenből kivették részüket, hiszen jelen voltak a menet- és néptánc mellett a fociban, a lovas, a motoros és a főzőversenyben is."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése