A magyarországi Kerozin sztárvendég együttes nagyszerű koncertjére ezrek voltak kíváncsiak.Fotó : Tóth Zsigmond
"A 17. Hegyközi Napok vasárnapja a sport, zene, szórakozás jegyében zajlott. A kellemes időjárás sok szórakozni vágyót csalt ki a hegyközcsatári Kismezőre. Az esti sztárvendég, a magyarországi Kerozin együttes koncertjére már több ezer ember volt kíváncsi." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Vasárnap délelőtt a Kismezőn kialakított kispályás futballpályán,
illetve a lábteniszpályán mérték össze labdajáték-tehetségüket a
csapatok. A kispályás focibajnokságra négy csapat nevezett be, amelyből a
szentjánosiak kerültek ki győztesként, a II. a vegyes összeállítású
Rózsaszín párducok, a III. a csatáriak, míg a IV. a síteriek lettek. A
délutáni MotoCross Enduro bemutatóra sokan jöttek el a környékről, de
magyarországi motorosok is voltak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a
szervezők úgy döntöttek, hogy nemcsak bemutatója, de megmérettetése is
legyen a mai találkozónak. Juhász Csaba (Fubi), aki maga is nagy
motoros, ötlete alapján kibővítették a Hidegkútnál kialakított pályát,
több nehézségi akadályt iktattak be, de ennek ellenére az immár
versenyzőknek meg sem kottyant, hiszen profikat meghazudtoló ügyességgel
hajtottak végig a pályán. Az idén is az Endurosok mellett itt voltak az
ATVsek (négykerekű motorok), ők sem akartak lemaradni társaiktól.
Mindenki meglepetésére és örömére a versenyt a gyerekek kezdték,
kispályán, ahol mindenki nyertes lett.
Alig ért véget a motoros díjkiosztás, máris a színpadon volt a több évtizedes zenei múlttal és nagy rajongói sikereknek örvendő Betli Duó (Geri Betli Gábor és billentyűse, Krizsán Gyula), akik hamar a színpad elé vonzották a vasárnap délután közönségét a sok ismert slágerükkel. Az egyórás koncert hamar véget ért, közben a színpad mellett már készülődtek a hegyközcsatári Benedek Elek Gimnázium V. osztályos tanulói felkészítőjükkel, Bálint Beáta Lívia tanárnővel, akik a Holle anyó meséjét vitték színpadra. Őket két ügyes kislány követte, Nagy Andrea és Nagy Tamara testvérpáros hulahopp karikával és ugrókötéllel. Ugyancsak hulahopp karikával lépett ismét a nagyközönség elé a csatári Juhász Loretta, de nem egy, és nem is kettő, hanem három karikát is forgatott egyszerre, s a siker most sem maradt el. Egy újabb gyerekműsor következett, de egy más műfajban, két ifjú tehetség, Ghib Lorena és Denissa testvérpáros román népdalcsokorral mutatkoztak be a csatári közönségnek.
Syntia, Székelyföld büszkesége, ismét fellépett a hegyközcsatári
Kis-mezőn felállított színpadon. A tőle megszokott magabiztossággal adta
elő slágereit, sőt itt mutatta be elsőként legújabb feldolgozott Zámbó
Jimmy-dalát, amelyet alig két napja vettek fel a stúdióban. A siker
ezúton sem maradt el, hiszen a közönség együtt énekelte a dalokat a
művésznővel. A színpad mellett ez idő alatt bemelegítőt tartott a két
menettáncos csoport, a hegyközcsatári Angels és a nagyváradi Mistique.
Ők igazi sztárokká nőtték ki magukat, hiszen a tavaszi, Aradon
megrendezett kvalifikációs versenyen kilónyi éremmel tértek haza, a 20
versenyszámból 19-ben taroltak, kiharcolva az angliai Európa-bajnokságon
való részvételt. A közönség nagy érdeklődéssel várta és vastapssal
jutalmazta a lányok miden egyes táncblokk-bemutatóját. A szülők sem
álltak tétlenül, a számukra biztosított sátorban finom fánkot, pizzát,
többféle ízesítésű palacsintát és főtt kukoricát árusítottak, az ebből
származó bevételt hozzáteszik az eddig befolyt összeghez, ezzel is
közelebb kerülve az Eb-re való kijutáshoz. Továbbra is várják a
szponzorokat, nemes lelkű jótékonykodókat. Amíg tartott a menettáncosok
bemutatója, a színpadon berendezkedett az est másik sztárvendége, a
Kerozin együttes. A technikai beállítást, bemelegítést követően egy
hatalmas élő koncerttel szórakoztatták a több ezresre duzzadt hegyközi
közönséget."
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése