"„…futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”– biztatja egyik hűséges
tanítványát és munkatársát Pál apostol. Ez volt az a vezérige, ami idén a
figyelem középpontjában volt a pelbárthidai bibliahéten. Jézus
Krisztus, Isten fia volt, aki életét az emberiség győzelméért és
üdvösségéért adta. Ő a vitathatatlan bajnok! Általa, illetve példáját
követve mindannyian győztesek lehetünk. És ez nem egy sokadik Hogyan
legyünk kimondhatatlanul sikeresek? témájú bestseller. Itt egy több mint
kétezer éve bevált módszerről van szó: keresztyénnek lenni. És itt a
hangsúly mindkét fogalmat kiemeli. Keresztyénnek, vagyis mindenek felett
és előtt Krisztus-szerintinek „lenni”. Igen! Nemcsak látszani, nemcsak
anyakönyvileg nyilvántartott állapotban, hanem életünk minden percében
Krisztus szerintinek lenni. Amikor felkelünk, mert Ő adott új
lehetőséget az új nappal. Amikor étkezünk, mert Tőle van mindenünk.
Amikor megbocsátunk, mert Ő is megbocsát. Amikor Róla beszélünk, mert Ő
is mindig gondol ránk… Keresztyén maraton, de nem a kifulladásig.
Keresztyén maraton, melynek során egyre edzettebbek, erősebbek lehetünk,
mert egyre többet taníthat nekünk a Mesterünk. Keresztyén maraton, nem
egy elkeseredett és forgalommal szembeni futás. Keresztyén maraton, a
létezés kulcsa. Keresztyén maraton, melyben minden célba érkező győztes.
Keresztyén maraton, nehéz feladat, és nem akarok senkit sem
meggyőződésében sérteni, de szeretettel hirdetem: lenni, élni csak így
érdemes!" - írja a Reggeli Újságban Ghitea-Szabó József-Levente, református lelkipásztor.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése