2016. augusztus 6., szombat

Patthelyzet van Szentjobbon

Zatykó Gyula (balra) és Csomortányi István a tájékoztatón. A szerző felvétele 
Zatykó Gyula (balra) és Csomortányi István a tájékoztatón. A szerző felvétele 

"Újabb választást szeretne kieszközölni az EMNP Szentjobbon, ahol számukra sem megfelelő eredményt hozott az önkormányzati választás." - írja Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban.A cikk egyik kimagasló része, amely Szentjobbal foglalkozik.A Reggeli Újság vezető cikkben számol be az eseményről.

"Egy sokkal helyspecifikusabb esetről beszélt a tájékoztatón Csomortányi István, az EMNP megyei szervezetének vezetője. Szentjobbról van szó, amely azon kevés helyek közé tartozott, ahol a legutóbbi választáson az EMNP és az RMDSZ ugyanazt a jelöltet támogatta. Aki végül mégsem nyert, hanem az eddig elöljárót, a volt RMDSZ-es, de most függetlenként indult Molnár Józsefet választották újra. Csomortányi szerint Molnár immár a magyarok és a románok megosztottságát kihasználva, vegyes voksokkal nyert, „félrevezetések árán”. Ráadásul „ő még RMDSZ-es korában kezdettől fogva zaklatta az ott még akkor alakuló EMNP embereit”. Közben a helyi tanácsban az alpolgármester megválasztása kapcsán patthelyet adódott a pártok között, így a testület működésképtelen. Az EMNP szerint „minden baj forrása a polgármester”.
Ezért Csomortányiék úgy döntöttek, a hatóságokhoz fordulnak. Molnár József ugyanis egyszerre a helyi közbirtokosság vezetője, és polgármester is – ami az EMNP szerint hivatali összeférhetetlenség, hiszen például polgármesterként ő maga ad ki magának papírokat, amit közbirtokossági elnökként használ. „Sajnáljuk, hogy az RMDSZ hosszú ideig tűrte ezt” – fogalmazott Csomortányi, aki hozzátette, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) fordultak – épp a sajtótájékoztató napján. Úgy vélik, ha az ANI kimondja az összeférhetetlenséget, hosszabb (akár több éves) folyamat indulhat el, és végül megfoszthatják a polgármesteri tisztségtől Molnárt. Ha így lesz, új polgármester-választás jöhet. Ugyanakkor új helyi tanácsi választást is szeretnének elérni. Ez még bonyolultabb: ehhez támogató aláírások kellenek, majd népszavazás, ami kötelező érvényű, és új voksolás kiírását hozhatja, ha arra dől el. Csomortányi szerint nem kizárt, hogy ebbe is belevágnak."
Teljes cikk : erdon.ro 

A sajtótájékoztató második részében Csomortányi István arról, a sajtóban többször megszellőztetett szentjobbi esetről beszélt, mely a helyhatósági választások eredményeként igencsak felkavarta az indulatokat az egész megyében. Az addig RMDSZ-es polgármester Molnár József ugyanis függetlenként indult, az RMDSZ és az EMNP által közösen támogatott jelölttel szemben s a román pártok segítségével meg is nyerte a választást. Ami felháborító, jelentette ki Csomortányi, hogy egy magyar ember, hatalomvágyból képes magyarellenes allűröket is bevetni, etnikai feszültséget szítani a magyar és a román ajkú lakosság között. Csomortányi többek között azt is elmondta, hogy tegnap az EMNP Bihar megyei szervezete összeférhetetlenség miatt feljelentést tett Molnár József ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségen (ANI) mivel a régi-új szentjobbi polgármester ráadásul a helyi közbirtokossági szervezet elnöke is, s ezt a kettősséget a román törvények tiltják. Csomortányi úgy véli, Szentjobbon jelenleg olyan, a magyar közösség érdekeit sárba tipró helyzet uralkodik, melyet sürgősen meg kell oldani, s ennek érdekében a néppárt, ha szükséges az RMDSZ-el együtt tesz majd megfelelő lépéseket."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése