A szerző felvétele
"Remek hangulattal és színvonalas előadásokkal folytatódott a XIX. Borsi Községi Napok vasárnapi programja. Helyet kapott a hagyományápolás, a modern táncművészet és a zenei paletta egy-egy színes foltja. Két sztárvendég is fellépett: Peti Junior és Wolf Kati " - írja a Bihari Naplóban Csiger Maté Krisztina.
"A XIX. Borsi Községi Napok vasárnapi programja hagyományteremtő
eseménnyel kezdődött. Az elmúlt évben a község két településén – Borson
és Biharszentjánoson is – egy-egy emlékművet emeltek annak tiszteletére,
hogy a nagyváradi regestrum szerint ezeken a helyeken már 800 éve itt
éltek őseink. A Borsi Községi Napok pedig remek alkalom arra, hogy
ezentúl legalább egyszer lerójuk tiszteletünket elődeink előtt. Épp
ezért előbb a borsi, majd a biharszentjánosi emlékmű megkoszorúzásával
kezdődött a vasárnapi program. Bátori Géza, Bors község polgármestere
mindkét helyszínen beszédében kiemelte, menynyire fontosnak tartja, hogy
mindenkor megemlékezzünk gyökereinkről, és kiemelt szándéka, hogy
hagyományt teremtve minden alkalommal „zarándokhelyként” tiszteletünket
tegyük ezen emlékművek előtt. De a zarándoklat itt nem ért véget, hanem a
biharszentjánosi református temetőben folytatódott, ahol a nemrég
elhunyt Lőrincz Lajos és id. Kupás Tibor volt alpolgármesterek sírját is
megkoszorúzták, néma főhajtással emlékezve áldozatos munkájukra. A
rendezvény nemes, de egyben szomorú momentuma itt véget ért.
A borsi sportpályán 18 órai kezdettel hagyományápoló néptáncgála
következett, amit a Borsi Galagonya Néptánccsoport nyitott meg. De a
helyiek mellett a biharszentjánosi Szentjánosbogarak Néptánccsoport is
fellépett, e két csoport egymást váltva változatos néptáncfajtákat adtak
elő. S míg egy-egy csoport öltözött, a Fürtös Izabella tanítónő
irányította citerazenekar színesítette az előadást. Az egyórás program
végén egy közös fénykép is készült, ahová a néptánccsoportok vezetőit, –
Bajgyik-Baranyi Emmát és Gagyi Annamáriát is – a színpadra hívták,
megköszönve nekik fáradságos munkájukat. A következő műsorszámok a
modernebb műfajokat népszerűsítették. A Sunshyne sportgimnasztika
akrobatikusai vették birtokukba a színpadot. Szabó Tímea növendékei
bizony nagyon látványos előadása lenyűgözte a közönséget, akik
tetszésüket tapssal fejezték ki. Meg kell említsem, hogy az itt fellépő
gyerekek között sokan községbeliek, több helybeli tanítvány szerzett már
neves elismerést e műfajnak. Ezután a Francisc Hubic balett szakos
diákjainak előadása következett, akik a hagyományos balett mellett
kortárs táncelemeket is becsempésztek produkciójukba. Szeretném
kiemelni, hogy e táncosok között lépett fel Kupás Nóra is, aki Bors
község büszkeségeinek egyike. Ezzel véget értek a táncos előadások, és
kezdetét vette a koncertek sorozata. Elsőnek a váradi Art Group formáció
lépett a színpadra, ők a Francisc Hubic Művészeti Iskola könnyűzene
szakos diákjai, tanáruk pedig Deac Lacrimioara. Elmondhatom, hogy
előadásukkal megalapozták az este hangulatát, nagyon ügyesek voltak.
Tehetségüket megmutatva, ismert magyar és angol számokat adtak elő.
Talán kicsit „haza beszélek”, de köztük volt Bartha Bernadett is, aki
most is, mint oly sokszor már községünket képviselte, s aki nemcsak itt,
de megyeszerte számos rendezvényen megcsillogtatta tudását.
Sztárművészek
Sztárművészek
Az este következő fellépője a magyarországi Peti Junior volt, aki
számos ismert és közönségszerte kedvelt zeneszámot adott elő,
becsempészve néhány saját szerzeményt is. Sokan együtt énekelték vele az
ismert számokat, jó hangulatot teremtve közönsége megtöltötte a
nézőteret. A vasárnap sztárvendége a sokak által már nagyon várt Wolf
Kati volt. 2011-ben Magyarországot képviselte az Eurovízios
Dalfesztiválon, majd ugyanebben az évben ő lett az év női előadója,
ugyanakkor számos sláger köthető nevéhez. De mindezen elismerések
ellenére a művésznő olyan közvetlen és olyan barátságos volt a
közönséggel, hogy azt hiszem, sok híresség példát vehetne róla. Egyórás
koncertje alatt azt is megtudhattuk tőle, hogy bár hosszú idő vezetett
az ő karrierje csúcsához, de mindig szívesen emlékszik vissza azokra a
munkával teli évekre, és hogy életünk bármely területén is
tevékenykedjük, soha ne hiányozzon belőlünk a szenvedély, mert még „egy
borsófőzelék is finomabb, ha azt szenvedéllyel készítjük”. Még csak
búcsúzkodott az énekesnő, mikor a közönség már „visszát” kiabált, alig
akarva őt elengedni. Saját szerzeményei, dalai mellett ismert, régi
magyar slágereket is előadott, sőt acapella is (zenei kíséret nélkül)
adott elő egy-egy jól ismert dalt, két alkalommal pedig még a közönség
sorai közé is behajolt, így buzdítva őket a közös éneklésre. Rajongóit
egy-egy közös fotózással is megajándékozta. A XIX. Borsi Községi Napok
utolsó fellépője pedig az Amazon Ász volt, ők zárták a koncertek sorát."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése